
Karácsonykor sem állt le az orosz hadsereg
Újabb településket foglaltak el.
Az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióbeli Szvjato-Pokrovszke települést az ukrajnai háború utóbbi egy napja folyamán - közölte csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, valamint megakadályozták az ukrán 82. légideszant-rohamdandárnak a korábbi pozíciók visszaszerzésére irányuló áttörési kísérletét Hrisine település délkeleti részén.
A tájékoztató szerint, több mint 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán kikötői és reptéri infrastruktúra több létesítményét, valamint drónösszeszerelő műhelyeket, katonai célokra használt energetikai objektumokat, több lőszer-, anyagi-műszaki és üzemanyagraktárt, három harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, egy amerikai Paladin önjáró 155 milliméteres tarackot, hat irányított légibombát, egy HIMARS rakétát, továbbá 472 repülőgéptípusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Három ember életét vesztette, egy pedig megsebesült, amikor pilóta nélküli repülőszerkezet támadott meg egy Dagesztánból indult segélyszállító teherautót.
A Brajnszk megyei Giliscsevóban egy nő sérült meg. A dél-oroszországi Krasznodari terület Tymerjuk kikötőjében kigyulladt két olajterméktartály. A lángok kétezer négyzetméternyi területre terjedtek ki, az oltásban 70 ember és 18 műszaki eszköz vett részt.
Több ukrajnai régióban okoztak haláleseteket és pusztítást orosz légicsapások – közölték a regionális hatóságok csütörtökön.
A délnyugat-ukrajnai Odesszai területen egy ember meghalt orosz dróntámadásban, két másik megsebesült. Károk keletkeztek a kikötői és az energetikai infrastruktúrákban is – közölték a helyi hatóságok.
Az északkelet-ukrajnai Harkivban egy ember halt meg és tizenöten sebesültek meg.
A Kijevtől északra fekvő Csernyihiv megyében két ember halt meg, két másik pedig megsebesült egy szerdai dróncsapásban – közölték a hatóságok csütörtökön.
Az energiaügyi minisztérium orosz támadások okozta számos áramszünetről számolt be országszerte.
Az ukrán légierő közlése szerint az orosz erők az éjszaka folyamán 131, pilóta nélküli repülő szerkezettel támadtak, amelyek közül 106-ot le tudtak lőni, 22 pedig valamely településen csapódott be.
Az ukrán vezetők karácsony idején elkövetett terrorizmussal vádolták Moszkvát, hozzátéve, hogy az áram- és fűtéskimaradások sok ember számára különösen veszélyesek.
A nemzetközi diplomáciában szokatlan szófordulattal fejezte ki magát a nemzethez intézett karácsonyi televíziós beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Azt is meghatározta, ki a keresztény, és ki nem az.
Ezen az éjszakán „megnyílik az ég”, és az ukránok egyetlen kívánságot fogalmaznak meg.
Mindannyian azt gondolhatjuk: „Pusztuljon el!” –
egyértelműen Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva így fogalmazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök karácsonyi, a nemzethez intézett televíziós beszédében, melyet a kyivindependent.com is idézett. Bár Zelenszkij egy mondattal később azt is hozzátette: Putyin pusztulása helyett inkább békét kéne kívánniuk.

Vlagyimir Putyin orosz elnök év végi sajtóértekezletén a moszkvai Gosztyinnij Dvorban 2025. december 19-én. (Fotó:
MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)
Az elnök arra a karácsonyi hiedelemre célzott, mely szerint, ha valamit kívánunk karácsony éjjelén, az beteljesül.
A „pusztuljon el” után a békéről és a gyermeki mosolyról is beszélt
Zelenszkij szerint tehát az ukránok azt kérik, hogy pusztuljon el Vlagyimir Putyin orosz elnök. Utána viszont így folytatta üzenetét az ukrán elnök:
„De amikor Istenhez fordulunk, természetesen valami nagyobb dolgot kérünk. Békét kérünk Ukrajnának. Harcolunk, imádkozunk ezért. És megérdemeljük!”
Hozzátette, hogy az ukránok azt kívánják, „hogy minden család harmóniában éljen, és minden gyermek örüljön az ajándékoknak, a mosolyoknak, valamint a jóságban és a csodákban való hitnek”.
Azt is megmondta, hogy ki a keresztény
Az ukrán elnök, aki karácsonykor egy másik ember halálát kívánta, úgy érezte, ez a legjobb alkalom arra, hogy meghatározza, ki a keresztény:
„Karácsony előestéjén az oroszok ismét megmutatták, hogy kik is ők valójában. Hatalmas tüzérségi támadások, több száz »sahíd« [drón] ballisztikus rakétával Kinzsal-csapásokkal. Mindent bevetettek” – mondta Zelenszkij. „Így csapnak le az istentelenek. Így cselekszenek azok, akiknek
semmi közük a kereszténységhez vagy bármi emberihez.”
Hozzátette: „De kitartunk. Támogatjuk egymást. És ma mindenkiért imádkozunk a frontvonalon – hogy élve térjenek vissza. Minden fogságban lévőért – hogy hazatérjenek. Minden elesett hősünkért, akik életük árán is megvédték Ukrajnát.”
Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja, és az eszmecsere nyomán Oroszországnak lehetősége van rá, hogy megfogalmazza álláspontját, valamint „a lehető leghamarabb a jelenleg működő csatornákon keresztül” folytassa a tárgyalásokat – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón Moszkvában.
Peszkov leszögezte: a Kreml nem tartja célszerűnek, hogy közölje a médiával, Dmitrijev milyen dokumentumokat hozott magával az Egyesült Államokból.
„Továbbra is úgy véljük, hogy ebben a szakaszban is nagyon nem célszerű a tömegkommunikációs eszközökön keresztül kommunikálni” – fogalmazott.
Az orosz elnök sajtótitkára nem kommentálta a Kijev 20 pontból álló béketervéről a médiában megjelent híreket.
Azt viszont elmondta, hogy az Egyesült Államok „jól ismeri” az orosz álláspont a főbb paramétereit az ukrán rendezés ügyében.
Szergej Rjabkov urosz külügyminiszter-helyettese az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat.
„Jelentős hasonlóság van az álláspontok között abban, hogy mi lehetne az egész megállapodás váza” – mondta a diplomata. Rjabkov ugyanakkor hozzátette, hogy nem érdemes „összhangról” beszélni az Egyesült Államok és Oroszország álláspontját illetően.
Az Egyesült Államok felülvizsgálta az Oroszországgal folytatott háború befejezésére vonatkozó tervét, amely mostantól a frontvonal befagyasztását írja elő – jelentette be szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hozzátéve, hogy a terv mindazonáltal nem tér ki a területi kérdésekre.
Nem sokkal a Miamiban rendezett ukrán-amerikai tárgyalások után Zelenszkij azt mondta, a megbeszélések nyomán kidolgozott tervezet immár nem írja elő az ukrán csapatok kivonását a Donbasz általuk felügyelt mintegy 20 százalékából.
„A helyzet az, hogy az oroszok elvárnák, hogy vonuljunk ki, az amerikaiak pedig megoldást igyekeznek találni”
– szögezte le Zelenszkij.
Ezzel összefüggésben az államfő felhívta a figyelmet, hogy bármilyen, az ukrán csapatok kivonásával kapcsolatos döntésről népszavazást kell kiírni, ehhez pedig 60 napos tűzszünetre lesz szükség. Moszkva mind ez idáig elutasította a fegyvernyugvásra tett javaslatokat azzal az indokkal, hogy a tűzszünet Kijevet erősítené.
A tervezet a frontvonalak befagyasztása mellett újabb demilitarizált övezetek kialakítását is előirányozza, amelyekre az amerikai delegáció „különleges gazdasági övezetekként” hivatkoztak.
Zelenszkij elmondta, hogy a miami megbeszélések során mindazonáltal nem sikerült egyetértésre jutni a donyecki régió, valamint a zaporizzsjai atomerőmű ellenőrzésének az ügyében. Mint mondta, az utóbbival kapcsolatban az amerikai fél közös, amerikai-ukrán-orosz felügyeletet javasolt, ám az államfő szerint ez az elképzelés „abszolút nem reális”.
Az új tervezetből eltávolították azt az orosz követelést, amely megtiltaná Ukrajnának a NATO-csatlakozást,
ezzel kapcsolatban pedig Zelenszkij leszögezte: a NATO dolga eldönteni, szeretné-e befogadni Ukrajnát tagállamai közé.
Elmondta azt is, hogy a tervezet értelmében a tűzszüneti megállapodást követően „a lehető leghamarabb” elnökválasztást kell rendezni Ukrajnában.







