RETRO RÁDIÓ

Tüntetők rongálták meg a varsói külügyminisztériumot

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 03. 11:13

A palesztin ügy "érdekében".

"Szolidaritás Palesztinával" mottóval tartottak csütörtökön tüntetést a varsói külügyminisztériumnál, a tiltakozás során kitörték a bejárati ajtó üvegét, és vörös festékkel öntötték le a bejáratot - jelentette a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

A tiltakozás során a rendőrség egy férfit vett őrizetbe. A megmozduláson mintegy százan vettek részt, a tüntetők a "Szabad Palesztina" és "Stop a népirtásnak" feliratú táblákat tartottak kezükben. Látható volt a csütörtökön az izraeli haditengerészet által feltartóztatott Global Sumud Flottillát jelképező tábla is.

A tiltakozók Radoslaw Sikorski külügyminiszter lemondását követelő jelszavakat is skandáltak. Később a varsói miniszterelnöki hivatal, majd az elnöki palota elé is vonultak.

 

A Polskie Radio 24 közszolgálati rádiócsatorna korábban a varsói izraeli nagykövetség előtt tartott délutáni tüntetésről is beszámolt. Az épületet szintén vörös festékkel öntötték le. A tüntetők és a rendőrség között dulakodás alakult ki.

A Polsat News szerint Lengyelország több mint húsz városában szerveztek tüntetéseket, "Riadó a Gázai övezetért! SOS a flottilláért" mottóval.

A Global Sumud nemzetközi flottilla lengyel csoportjának négy tagja volt, köztük Franciszek Sterczewski, a fő lengyel kormánykoalíciós erő, a Polgári Koalíció parlamenti képviselője.

Maciej Wewiór, a lengyel külügyminisztérium szóvivője csütörtök délelőtt megerősítette: a flottilla összes lengyel résztvevőjét őrizetbe vették az izraeli hatóságok, a lengyel diplomácia konzuli támogatást biztosít nekik, hazatérésük azonban "eltart egy ideig".

Radoslaw Sikorski későbbi sajtóértekezletén emlékeztetett: a tárca többször figyelmeztette a lengyel állampolgárokat, hogy ne utazzanak "a világ bizonyos részeibe", például Iránba, Fehéroroszországba, Oroszországba, mivel ott "túszul ejtik a nyugati államok állampolgárait".

"És brutálisan megmondom azoknak, akik meg akarják szegni az ajánlásainkat, hogy nem rendelkezem túszokkal, akikért kicserélhetném őket, vagyis a saját felelősségükre mennek oda"

- tette hozzá Sikorski.

A lengyel külügyi tárca honlapján elérhető, külföldi utazásokra vonatkozó figyelmeztetésekben a minisztérium azt tanácsolja a lengyel állampolgároknak, hogy ne utazzanak a Gázai övezetbe és Izraelbe.

Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja az országból az Izrael-ellenes gázai flottilla aktivistáit - közölte csütörtökön az izraeli külügyminisztérium arról a nemzetközi hajórajról, amely az izraeli tengeri biztonsági területre behatolva segélyt akar szállítani a Gázai övezetbe.

"A Hamász-Sumud flottilla hajói biztonságos körülmények között és háborítatlanul haladnak Izrael felé, az utasok jól vannak, és amint partot érnek, megkezdődik kiutasításuk az országból" - tette hozzá a külügyi tárca. Izrael szerint a Global Sumud flottilla mögött a Hamász palesztin iszlamista szervezet áll.

"Greta (Thunberg) és barátai biztonságban vannak és egészségesek" - közölték a Gázai övezetbe eljutni akaró, legismertebb klímaaktivistáról. A minisztérium az X-en nyilvánosságra hozta a Thunberg letartóztatásáról szóló és a haditengerészet által készített felvételt. Az izraeli haditengerészet idén júniusban egyszer már őrizetbe vette Thunberget és 11 további embert, amikor egy kisebb hajón, a Freedom Flotilla Coalition nevű raj részeként Gáza felé tartottak.

Az izraeli haditengerészet csütörtökre virradóan az asdódi kikötőbe kényszerített a hajók közül 21-et, és délelőtt már nem volt követhető a résztvevők élő közvetítése az útról. A negyvennégy hajóból a még el nem térítettek egyelőre tovább haladnak a Gázai övezet partjai felé.

 

A hajókon utazók azt állítják, hogy az izraeli haditengerészet agresszívan lépett fel ellenük, egyebek között vízágyúkat vetett be, hozzátették: senki nem sérült meg az utasok közül. A hajókamerák élő közvetítéseiben időnként kisebb robbanások voltak hallhatók.

Az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió már korábban tudósított arról, hogy az izraeli erők letartóztatják az Alma és a Szirusz hajókon utazókat, és hogy utóbbiak azt állítják: "megtámadták őket".

Szerda este a külügyminisztérium közzétett egy videót, amelyen egy haditengerészeti tiszt rádión közli a flottilla aktivistáival: "Önök tiltott zóna felé közelednek. Ha segítséget akarnak nyújtani Gázának, kérem, tegyék azt a hivatalos csatornákon! Kérem, változtassák meg útvonalukat, és Asdód kikötőjébe hajózzanak, ahol rakományukat biztonsági ellenőrzés után eljuttatjuk a Gázai övezetbe!"

A flottilla a szervezők állítása szerint gyógyszert és élelmiszert szállít Gázába, és a hajókon mintegy ötszáz aktivista, köztük európai parlamenti képviselők, ügyvédek kísérik a rakományt. A Telegram közösségi hálózaton közzétettek több videófelvételt, amelyeken a már Asdódba kényszerített aktivisták útlevelüket felmutatva azt állítják, hogy akaratuk ellenére hurcolták őket Izraelbe, miközben hangsúlyozzák, hogy küldetésük békés humanitárius akció.

Az Európa déli partjaitól elindult Global Sumud akcióját nemzetközi figyelem kíséri, Izrael pedig többször is figyelmeztette a résztvevőket, hogy forduljanak vissza. Több ország - köztük Törökország, Spanyolország, Olaszország - hatóságai hajókat vezényeltek a flottilla mellé állampolgáraik védelmére.

A török külügyminisztérium a flottilla elleni izraeli támadást terrortámadásnak nevezte, amely szerinte veszélybe sodorja ártatlan civilek életét. Az isztambuli főügyészség máris vizsgálatot indított 24 török állampolgár Izrael általi letartóztatása ügyében olyan vádakkal, mint jogtalan fogva tartás, járműveik jogtalan lefoglalása és megrongálása.

Gustavo Petro kolumbiai elnök helyi idő szerint szerdán elrendelte Izrael teljes diplomáciai képviseletének kiutasítását az országból, felmondta az Izraellel megkötött szabadkereskedelmi megállapodást, és követelte a letartóztatott kolumbiaiak szabadon bocsátását, miután két kolumbiai állampolgárt is letartóztattak az egyik hajón.

A szerda este elkezdődött és csütörtök estig tartó jóm-kipúr böjt alatt végig zárva van a tel-avivi Ben Gurion repülőtér, és az országban teljesen leáll minden egyéb közlekedés is, ezért a kiutasítandó aktivisták csak az ünnep után tudják elhagyni az országot - közölték.

Mintegy három órával a jóm-kipúr kezdete után légiriadó volt Izrael déli részén, mert a Gázai övezetből öt rakétával megtámadták az országrészt. Egy rakéta lakatlan területen csapódott be, a többit a Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái elfogták.

Az izraeli haditengerészet szerdán este megkezdte a Gázai övezet felé tartó nemzetközi segélyflottilla feltartóztatását, miután sikertelenül irányváltoztatásra szólította fel a hajórajt.

Az izraeli haditengerészet katonái megkezdték a Gázai övezet felé hajózó Global Sumud Flottilla feltartóztatását, a katonák már felszálltak több hajóra. A művelet megindítása előtt az egyik tiszt sikertelenül irányváltoztatásra szólította fel a flottilla résztvevőit.

Az aktivistákat a tervek szerint az asdódi kikötőbe szállítják, majd kiutasítják az országból. A szerda este kezdődő és csütörtök estig tartó jóm-kipúr böjti ünnep miatt csütörtök estig zárva van a tel-avivi Ben Gurion repülőtér, ilyenkor teljesen leáll Izraelben a közlekedés, ezért csak az ünnep után tudják elhagyni majd az országot.

Az izraeli külügyminisztérium közzétett egy felvételt, amelyen a tiszt rádión útirányuk megváltozatására szólította fel az aktivistákat.

"Önök aktív harci övezethez közelednek, és megszegik a törvényes tengeri blokádot. Ha segélyt kívánnak Gázába juttatni, ezt a hivatalos csatornákon keresztül megtehetik. Kérem, változtassák meg útirányukat Asdód kikötője felé, ahonnan a segélyt biztonsági ellenőrzés után a Gázai övezetbe szállítjuk"

 

- mondta az izraeli tiszt.

A szervezők szerint a negyvenhét hajóból álló Global Sumud Flottilla - több mint ötszáz aktivistával a fedélzetén és segélyeket szállítva - a Gázai övezet tengeri blokádját próbálja áttörni, és szerdán már kilencven tengeri mérföldre megközelítette a háború sújtotta területet.

Izrael azzal vádolja a résztvevők egy részét, hogy kapcsolatban állnak a Hamász palesztin terrorszervezettel. A külügyminisztérium jelentése szerint "a Hamász–Sumud Flottilla egyetlen célja a provokáció".

A minisztérium hangsúlyozta, hogy

Izrael, Olaszország, Görögország és a jeruzsálemi latin patriarchátus is felajánlotta a segélyek békés eljuttatását Gázába, de a flottilla ezt elutasította.

 

Az aktivisták szerda este arról számoltak be, hogy izraeli hadihajók közeledtek hozzájuk. Az elmúlt órában a legtöbb hajóról megszűntek az addigi élő közvetítések. Korábban mintegy húsz hajót észleltek a flottilla közelében. Az aktivisták mentőmellényeket vettek fel, és felkészültek egy esetleges rajtaütésre.

A flottillán utazók között Izrael-ellenes parlamenti képviselők, ügyvédek és civil aktivisták vannak, és ismét velük tartott Greta Thunberg svéd klímaaktivista is. A hajók gyógyszert és élelmiszert próbáltak Gázába juttatni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.