RETRO RÁDIÓ

Szijjártó: A magyar politika lényege a családok támogatása

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 01. 09:01

A gazdaságpolitikánk is erre alapul.

A magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatására épül, minthogy Magyarország megerősítésének egyetlen útja a családokon keresztül vezet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban.

A tárcavezető a RISE konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy noha ezt a megközelítést számos éles bírálat éri, főleg az európai liberális fősodor részéről, Magyarországon a társadalom alapja továbbra is a család, amely anyából, apából és gyermekekből áll, és amelyben az anya nő, az apa férfi.

Kiemelte, hogy a magyar kormány családalapú gazdasági stratégiát folytat, a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékát fordítván a családok támogatásra, ami a legmagasabb arány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai között.

Majd hozzátette, hogy emellett hazánkban családi alapú adóforradalom zajlik, mivel az alapelv az, hogy senki ne kerülhessen anyagilag hátrányosabb helyzetbe azért, mert a gyerekvállalás mellett dönt, és a család összeegyeztethető legyen a karrierrel.

 

Szijjártó Péter ezt követően ismertette a legfontosabb intézkedéseket. Először is aláhúzta, hogy a négy- vagy többgyerekes anyák egész életükre mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól, ráadásul október 1-től már a három gyereket vállaló anyáknak sem kell majd szja-t fizetniük, 2026-tól pedig ezt a kétgyermekesekre is kiterjesztik.

Tájékoztatása szerint a második pont, hogy a szülők fizetésének bizonyos része minden egyes gyermek születése után mentesül az adófizetési kötelezettség alól, és ez az arány exponenciálisan nő.

"A harmadik pont: ha az anya otthon marad a kisbabával, akkor az első hat hónapban a korábbi bruttó fizetését nettóban kapja meg (…) Majd ezután további két és fél évig korábbi fizetése hetven százalékát kapja"

 

- mutatott rá.

Végül pedig érintette a fiatal párok által igénybe vehető Babaváró hitelt, a Diákhitel-tartozás részleges vagy teljes elengedését a több gyermeket vállaló fiatalok számára, továbbá a legfrissebb intézkedést, a magyar történelem valaha volt legnagyobb lakáshitel-programját, az Otthon Startot.

A miniszter mindennek nyomán leszögezte, hogy összességében tehát a magyar gazdasági stratégia és az adópolitika is a családok támogatásra épül.

"Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország megerősítésének egyetlen útja a családokon keresztül vezet. Ha erős, megfelelően támogatott családok vannak, ahol a gyermekvállalás nem gazdasági kérdés, ahol a család és karrier összeegyeztethető, akkor ezek a családok egy erős társadalom és erős ország alapját fogják képezni" - fogalmazott.

"Folytatni fogjuk politikai stratégiánkat, amelynek középpontjában a családok támogatása áll. Eddig ez sikeresnek bizonyult, sokat segített az ország fejlődésében, és hiszünk benne, hogy a jövőben is sokat fog segíteni"

 

- fűzte hozzá.

Végezetül arra is kitért, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata jelenleg történelmi csúcsponton van, aminek egyik oka épp az, hogy a két ország számos alapvető kérdésben, például a családok tiszteletben tartásában hasonló álláspontot képvisel.

"Úgy vélem, két ilyen családközpontú társadalom, két ilyen családközpontú nemzet, valamint két olyan kormány, amely a politikai stratégiája középpontjába állítja ezt a kérdést, könnyebben talál egymásra. Ezért a családpolitika a jövőben is fontos része lesz a kétoldalú együttműködésnek" - összegzett.

Az ENSZ közgyűlésének keretében is téma volt a családi alapú magyarországi adóforradalom, az ugyanis olyasféle világszenzáció, amelyre mindenhol odafigyelnek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a múlt héten New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Magyarország és Törökország közös eseményt rendez, amellyel kifejezetten a családokra fognak fókuszálni, amire szavai szerint nagy szükség van, mert a családot mint intézményt "nagyon durva támadássorozat éri a nemzetközi extrém liberális mainstream részéről".

"Sokszor már a család kifejezését is támadás alá veszik, és mi itt világossá tesszük azt, hogy számunkra a család az anyából, apából és gyermekekből áll, ahol az anya nő, az apa meg férfi"

- szögezte le.

"Ha ezt valaki Európából így őszintén, világosan elmondja, az mindig óriási jó érzést vált ki a világ többi részéből, hogy Európából nemcsak az agresszív genderideológiát hallják, hanem ezt a konzervatív álláspontot is" - húzta alá.

Szijjártó Péter ezután úgy vélekedett, hogy a családi alapú magyar adóforradalom világszenzáció. "A világ döntő részén csodálattal és nagyrabecsüléssel figyelik mindazokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarországon a családok érdekében hajtunk végre" - hangsúlyozta.

"Az OECD térségében, mondhatjuk, hogy a fejlett gazdasági térségben a GDP-hez mérten a legnagyobb arányban a családok támogatása Magyarországon jelentkezik. A családi alapú magyar adóforradalom az egy világszenzáció, arra mindenhol figyelnek" - folytatta.

"Az a tény, hogy ma már a négy- vagy többgyermekes édesanyák adómentesek, nem kell szja-t fizetniük, jövő héttől már a háromgyermekes édesanyáknak sem kell, a jövő évtől meg aztán a kétgyermekes édesanyáknak sem kell személyi jövedelemadót fizetni, ez egy világszenzáció"

- sorolta.

"Mint ahogy világszenzáció az is, hogy egy fiatal család az otthonteremtési támogatásokkal, a Start-hitellel, a munkáshitellel, a 25 év alattiak szja-mentességével, a babaváróval olyan lendületet kap gyakorlatilag a felnőtt élet megkezdéséhez, amihez fogható a világban nem nagyon van" - tette hozzá.

A miniszter végül fontosnak nevezte, hogy a gyermekvállalás ne hozza anyagilag hátrányosabb helyzetbe a családokakt. "Ez egy olyan alapvetés, amelyet a világ döntő részén nagyrabecsüléssel figyelnek" - fogalmazott.

Koncz Zsófia: történelmi lépés a családi adóforradalom

A "családi adóforradalom" történelmi lépés, hiszen a magyar gazdaság teljesen családközpontúvá válik - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

Koncz Zsófia elmondta: 2029-re egymillió édesanya mentesül a személyi jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól, szerdán pedig a háromgyermekesek számára kezdődik új korszak.

Ez az intézkedés a világon egyedülálló, hiszen a szülő és a gyermekek életkorától függetlenül válnak jogosulttá az édesanyák az szja-mentességre - húzta alá az államtitkár, jelezve, hogy a kedvezmény nem automatikusan jár majd, azt minden jogosultnak kérnie kell. Aki még októberben kitölti és eljuttatja a NAV-hoz vagy a munkáltatójához az adóhatóság adóelőleg-nyilatkozatát, az már novembertől hozzájut a mentesség miatti plusz pénzhez, míg az adóbevalláskor nyilatkozók ezt visszamenőleg, egy összegben kapják meg - tájékoztatott.

Közölte: egy 3 gyermekes édesanya így átlagosan 109 ezer forinttal több pénzből gazdálkodhat, míg a duplájára emelt családi adókedvezménnyel együtt ez az összeg havi 307 ezer, éves szinten akár mintegy 3 millió 700 ezer forintot jelent. Ez rendkívüli módon megnöveli a családok anyagi mozgásterét

 

- mutatott rá.

Emlékeztetett: a kabinet 2010-ben döntött arról, hogy kiemelten támogatja a családokat, és munkahelyeket hoz létre. A családi adókedvezmény - melynek kétszeresére bővítése egymillió embert érint - egyszerre becsüli meg a munkavállalást és a gyermeknevelést - hangsúlyozta. Szavai szerint a kabinet ebben látja a jövőt, melynek része a bölcsődei hálózat fejlesztése és az otthonteremtést támogató intézkedéscsomag is, így a közelmúltban elindult, és máris rendkívül népszerű Otthon Start Program is.

Ugyancsak ebbe a logikába illik a Generációk Találkozása díj, melynek pályázati határidejét október 6-ig meghosszabbították - hívta fel a figyelmet Koncz Zsófia. Közölte, hisznek a generációk együttműködésében és abban, hogy a nagyszülőknek fontos szerepe van a családok életében.

A Tisza párt adózással kapcsolatos terveiről szólva úgy fogalmazott, a progresszív adózást egyszer már kipróbálták a magyar családok, és megtapasztalhatták: "a lényege nem más, mint hogy a nap végén mindenki többet fog fizetni". Ez ellen a nemzeti kormány küzdeni fog, ahogyan a családtámogatásokat, a rezsicsökkentést és a Nők 40 programot is meg fogja védeni, hiszen ez utóbbi például olyan sikertörténet, mellyel eddig több, mint 400 ezer nő tudott élni

- jelentette ki.

A téma kapcsán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában az államtitkár kiemelte: a háromgyermekes édesanyák szja-mentessége október 1-jétől egy lépésben lép életbe, és mintegy 250 ezer nőt érint. Januárban pedig ez a kör bővül majd a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyákkal, így 4 év alatt - a jövő évi költségvetésben a családokra fordítható 4802 milliárd forint felett, mely a GDP 5 százaléka - plusz 4000 milliárd forintot szán a kormány ilyen célokra.

Megjegyezte, Brüsszelből és az Európai Bizottság részéről folyamatos kritikákat kap a kormány család- és adópolitikája, valamint a támogatások rendszere. "Így érthető, hogy Brüsszel meghosszabbított karjaiként a Tisza Párt és a DK is azt akarja: ezeket a pénzeket a családok helyett Magyarország a migráció, illetve a háború támogatására költse" - fogalmazott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.