
Október 23. Békemenet és a háborút támogatók menete
Lomnici Zoltán a Harcosok Órájában.
Az október 23-i békemenet, valamint a közelgő budapesti békecsúcs a fő témája a keddi Harcosok órájának, ahol Németh Balázs elsőként ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal, a Századvég Alapítvány tudományos igazgatójával, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivőjével beszélget.
Az alkotmányjogász elsőként a békecsúcs kapcsán arról beszélt, hogy egyesek a történelem rossz oldalára álltak, például Ursula von der Leyen, aki az izraeli-palesztin konflikusban is a rossz oldalra állt. Mint mondta,
teljesen természetes, hogy Budapesten lesz ez a békecsúcs, és a mi kormányunk, a nemzeti oldal teremtette meg ennek a történelmi esemény lehetőségét,
annak ellenére, hogy a háborús propagandát tolók rendre ennek ellenkezőjéről beszélnek.
Ifjabb Lomnici Zoltán szerint az unós szerződések betartása nem megy a brüsszeli vezetőknek, úgy tekintenek arra, mint egy svédasztalra. – Ez egy békeprojekt, nincs arra szabály, miként készüljenek egy háborúra, és mit tegenek egy háborús helyzetben, erről is egyhangúlag kellene dönteni – mondta.
Jelezte,
az alapítóatyák által meghatározott elvek és normák szerint kellene működnie az uniónak,
a britek például kiléptek, amikor ezt nem láták működni.
Ugyanakkor, mint mondta, érdekes, hogy a britek is részt vesznek a tárgyalásokon a háborúpátriságban egy követ fújva Brüsszellel, elvtelen, sunyi politikusok sora tölti ki az uniós politikusok sorát, és miután a Patrióták törnek előre, ha lassan is, egyre inkább látszik, hogy nem szabad Brüsszeltől függeni. Kitért arra, Magyraország kilépett a nemzetközi büntetőbíróság tagjai közül, és Putyin azért jön Budapestre, hogy leállítsa az öldöklést, így Trumppal együtt szívesen látott vendég. Ennek érdekében,
mint azóta kiderült, Bulgária felehetően átengedi saját légterén az orosz elnököt.
Békement ismét
2012-ben még nem volt teljes egység a békemenet mögött, de a célja akkor is az volt, hogy külső támadásoktól a nemzeti kormányt megvédje – idézte fel a CÖF szóvivője, aki rekord részvételre számít az október 23-i rendezvényen. Hangsúlyozta, történelmi jelentősége lesz az ideinek, hiszen utána egy békecsúcs lesz Budapesten.
Kitért arra, aznap
lesznek békepártiak Budapesten, és lesznek háborúpártiak, hiszen akik Magyar Pétert támogatják, a háborút támogatják.
– A Tisza, bármennyire is ágál ellene, a kék zászló alatt vonul, hiszen a mentelmi jog védelme óta Magyar Péter egy fogott ember, és ilyenre legutóbb az 50-es években volt példa Magyarországon. Magyar Péter aggódása erősebb, mint a hazaszeretete.
Szabó Zsófi kiállásáról, aki egy Orbán Vikort ábrázoló pólóban közölte, hogy részt vesz a békementen, azt mondta, nincs jobb visszavágás az állandóan döbrögiző Magyar Péternek, hiszen a miniszzererlnök, amikor 1989-ben beszédet mondott, népmesei hőssé is vált.
A Tisza tüntetése kapcsán hangsúlyozta, mindig felmerül a kérdés, hogyan tud ekkora összegeket mozgósítani Magyar Péter, és
ha ismét megjelennek a "ládikák", az egy büntetőjogi ügy, felmerül a költségvetési csalás kérdése.
– Szürke vagy fekete zónában járhat a Tisza Párt, nem csak bűnben fogant, hanem bűnben is él a Tisza, és akkor az Út a börtönbe program keretében Magyar Péter vonható kérdőre.
Arra, hogy miért érdemes elmeni a békemenetre, egy Márton Áron idézettel válaszolt, miszerint
"Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható!"
A műsor végén kitért arra, miszerint Alice Weidel is kiállt a békemenet mellett, az AfD ellen pedig példátlan fellépés tapasztalható a CDU részéről. – A kommunista utódpátrókkal elnézőbbek, miközben az AfD-t náci pártnak próbálnak beálítani, és a globalita háttérhatalom felé igazolják azokat a tetteket, amivel az AfD-vel szemben elkövetnek. Döbbenetes, hogy
Németországban korábban a korrektség a kölcsönös tisztelet fontos volt, mára pedig ez teljesen felborult
– fogalmazott, hozzátéve, nehéz lesz ellehetetleníteni az AfD-t, de mindent meg fognak tenni ennek érdekében.
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth téren járt, ahol javában zajlanak az október 23-ai előkészületek. Orbán Viktor friss, Facebook-oldalán közzétett videójában meglepetésekről, békemenetről, testről, lélekről is beszélt, amikor az eseményekről kérdezték.

Békemenet. Október 23. Monumentális lesz. A többség a béke oldalán áll, többen leszünk, mint a brüsszeli háborús meneten!
– írta friss videójához Orbán Viktor miniszterelnök. Nézd meg te is!
Békemenet. Október 23. Monumentális lesz. A többség a béke oldalán áll, többen leszünk, mint a brüsszeli háborús meneten!
A szabadság napja, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódó ünnepségsorozat október 22-én, szerdán 14 órakor a Műegyetemi emlékműnél tartandó koszorúzással kezdődik - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.
Kovács Zoltán a közösségi oldalán megosztotta az ünnepi rendezvénytervet, amihez annyit fűzött, hogy az 1956-os hősök bátorsága, összefogása és hazaszeretete máig példát mutat mindannyiunknak.
"Október 22-én és 23-án hajtsunk fejet emlékük előtt, és idézzük fel együtt a szabadságért vívott küzdelem eseményeit!"
- fogalmazott az államtitkár.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye alapján a Műegyetemi emlékműnél tartandó koszorúzáson beszédet mond Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, valamint Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára.
A koszorúzást követően 15 órakor a Műegyetemi ünnepségen Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár mond beszédet.
Hozzátették, hogy 16 órakor hagyományos fáklyás menet indul a Műegyetem K-épületétől a Bem térre, több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók részvételével.
A menet útvonala: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér.
A 17 órakor kezdődő Bem téri ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mond beszédet, míg a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesíti a programot - írták.
Mint jelezték, október 23-án, csütörtökön 7.30-kor a Kossuth Lajos téren ünnepélyes keretek közt felvonják Magyarország lobogóját, ugyanitt 13 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
"Az ünnepi műsorra és beszédre szeretettel várjuk a Békemenet résztvevőit is!" - fogalmaztak.
Úgy folytatták, hogy a Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot és a Szent Koronát.
Az Új Köztemetőben a 301-es parcellánál egész napos protokollmentes megemlékezés lesz.
A programok között megemlítették, hogy
10 és 18 óra között a Terror Háza Múzeum ingyenesen látogatható, a Hősök falánál pedig egész nap gyertyagyújtásra várják a megemlékezőket.
A nemzeti ünnephez kapcsolódóan "1956 – A szabadságért és a függetlenségért" címmel szabadtéri időszaki kiállítás nyílik a Terror Háza Múzeum épülete előtt - áll a közleményben.
Változatos programokkal várja az érdeklődőket az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából a Terror Háza Múzeum: rendhagyó tárlatvezetésekkel és történelemórákkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, filmvetítéssel, szabadtéri tablókiállítással, gyertyagyújtással emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire és áldozataira.
Az intézmény MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a héten már több rendhagyó történelemórát is tartottak, és október 17-én, valamint 21-én és 22-én is várják a diákokat. Az előadások mellett 9 órától múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak.
Az előadások keretében a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a Kommunizmuskutató Intézet történészei az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének kevésbé ismert vonatkozásait mutatják be.
A foglalkozásokon a diákok megismerhetik a nők forradalomban betöltött szerepét, megtudhatják, hogy milyen helyet foglalt/foglal el 1956 a popkultúrában, és képet kaphatnak 1956 nemzetközi összefüggéseiről. Szó lesz a forradalom és szabadságharc szimbólumairól, valamint a pesti srácok és lányok gerilla harcmodoráról.
Bemutatják a forradalom és szabadságharc egyik hőse, Angyal István életét, valamint azt, hogy mit és hogyan írtak a Kádár-diktatúra történelmi tematikájú könyveiben az 1956-os forradalomról. A tanulók előadást hallhatnak az Aranycsapat kapitányának, Puskás Öcsinek az 1956-os forradalom és szabadságharccal való kapcsolatáról is.
A múzeum történész munkatársai a múzeumpedagógiai foglalkozásokon az orvosok 1956-os helytállását, a forradalom hétköznapjait, a koncepciós perek világát és az 1956-os év legfontosabb magyar vonatkozású sporteseményeit mutatják be a diákoknak. A 45 perces foglalkozások ideje alatt korabeli dokumentumok, eredeti műtárgyak, fényképek és mozgóképek elevenítik fel 1956 történetét.
Október 23-án a múzeum ingyenesen látogatható a megszokott nyitvatartási rend szerint, 10 és 18 óra között. Az állandó kiállítás mellett megtekinthető a Nagy bűntetthez nagy eszme kell! című időszaki tárlat is, amely Sam Havadtoy képzőművész, festő munkáit mutatja be, valamint látható a Játsszunk nyugodtan! című film, amely az Aranycsapat kapitányának, Puskás Ferencnek az élettörténetén keresztül meséli el Magyarország történetét a második világháború végétől a forradalmon keresztül a rendszerváltoztatásig.
A közleményben kiemelték, hogy a nemzeti ünnephez kapcsolódóan kétnyelvű, magyar-angol szabadtéri kiállítás is nyílik 1956 - A szabadságért és a függetlenségért címmel a Terror Háza Múzeum előtti sétányon.
Az utcai tablókiállítás a hősök emléke előtt tiszteleg, és emlékeztet nemzeti történelmünk egyik legfontosabb eseménysorozatára, az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. A tablókon elhelyezett narratív szövegek, képek és idézetek 1956 legfontosabb történéseit idézik fel.
Felhívták a figyelmet arra, hogy továbbra is megtekinthető a Csengery utcában a Terror Háza Múzeum a Kommunizmuskutató Intézettel közös, Elfelejtettük volna? című utcai tablókiállítása, amely a kommunista diktatúra elszenvedőinek állít emléket.
A látogatók egész nap gyertyagyújtással emlékezhetnek a múzeum előtti Hősök falánál az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire és áldozataira - írták a közleményben.
Két héttel nemzeti ünnepünk, október 23-a előtt megkezdte működését a nemzeti ünnepek lebonyolításáért felelős operatív törzs - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Facebook-oldalán.
Kovács Zoltán elmondta: mint mindig, most is azon dolgoznak, hogy "biztonságban és méltósággal ünnepelhessünk".
Közölte, idén kétnapos ünnepre készülnek: október 22-én délután, illetve este a Műegyetemen és a Bem rakparton megtartják az ilyenkor szokásos megemlékezéseket, másnap pedig a fő helyszín a Kossuth tér lesz, ahol 13 órától mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
Hatalmas nemzeti kiállásra készül az ország: október 23-án 9 órától gyülekezés az Elvis Presley téren, hogy a békemenet együtt vonuljon Orbán Viktor miniszterelnök beszédére, a Kossuth térre. A tét óriási: szuverenitás vagy gyarmati sor.

Páratlan nemzeti összefogásra és erődemonstrációra készül Magyarország 2025. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. A CÖF-CÖKA szervezésében zajló Békemenet idén különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen a globális háborús fenyegetések és a nemzeti szuverenitás elleni brüsszeli támadások közepette minden eddiginél fontosabb, hogy a magyarok világosan kinyilvánítsák: a béke és a szabadság mellett állnak.

A szervezők és a kormánypárti politikusok, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is, egyaránt mindenkit a Kossuth térre várnak, hogy együtt hallgassák meg az állami ünnepségen elhangzó beszédeket. Ahogy Orbán Viktor Facebook-posztjában is olvasható: „Legyünk minél többen!”
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közösségi oldalán megosztott videójában közölte:
A szokásos rendben zajlanak az október 23-i nemzeti ünnep előkészületei. 22-én délután a Műegyetemnél és a Bem téren a megszokott formában ünneplünk, 23-án fél nyolckor zászlófelvonás, 9 órától gyülekező a békemenet számára az Elvis Presley téren, 11-től pedig elindul a menet, és 13 órától a Kossuth téren mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.
Ezért más ez a békemenet
Bayer Zsolt, lapunk publicistája a Harcosok órája című online műsorban hangsúlyozta: ez a békemenet jelentőségében csak az első, 2012-es felvonuláshoz fogható. Szerinte azért fontos a mostani békemeneten való részvétel, hogy
megmutassuk, ez a kormány mennyire nincs egyedül, hogy erőt demonstráljunk.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is hasonlóan vélekedik, Facebook-posztjában invitálva mindenkit: „Találkozzunk október 23-án a békemeneten!” A kormánypárti politikusok és a CÖF–CÖKA vezetése egyaránt arra figyelmeztetnek, hogy az Európai Unió egyre nagyobb nyomást gyakorol Magyarországra, veszélyeztetve nemzeti érdekeinket és a békét.






