Dollárkötegek és egy színarany vécé - ez a korrupciós botrány Zelenszkij bukásához vezethet

KÜLFÖLD
INSIDER

SzerzőWM

Létrehozva: 2025.10.16.
Módosítva: 2025.10.22.

Egy hét múlva Békemenet!

Az év egyik legfontosabb politikai eseményére kerül sor október 23-án. Több százezer embert várnak a Békemenetre, amely a Kossuth téri állami ünnepségre csatlakozik majd be.

"Szuverenitás vagy gyarmati sors" - ezt az október 23-ai Békemenet valódi tétje. A szervezők reményei szerint egy sok százezres tömeg áll majd ki Magyarország függetlenségének sérthetetlensége mellett. A tömeg reggel kilenckor gyülekezik az Elvis Presley téren, majd onnan vonulnak át a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. 

A Békemeneteken rendszerint több százezer ember gyűlik össze. Idén a Kossuth térre tartanak, ahol Orbán Viktor mond ünnepi beszédet Fotó: Sóki Tamás

A Békemenet időpontja, helyszínei és útvonala

Orbán Viktor a szeptemberben megrendezett Digitális Polgári Körök nevű rendezvényen jelentette be, hogy a nemzeti ünnepnapon újra Békemenetet szerveznek. 

A tervek szerint a gyülekező reggel 9 órakor lesz a Margit híd budai hídfőjénél, 11 órakor indulnak el, a hídon áthaladva ráfordulnak majd a Nyugati térre, ezután pedig az Alkotmány utcába, végül a Kossuth Lajos térre érnek, ahol 13 órától Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy – semmibe véve a nemzeti ünnepünket – Brüsszel urai aznapra rakták be a következő EU-csúcsot is. Emiatt Orbán Viktor előzetesen írásban megküldi majd a magyar álláspontot, amit a csúcson Magyarország régi szövetségese, Robert Fico képvisel majd Brüsszelben, amíg a beszéd után Kossuth térről elrajtolva meg nem érkezik a helyszínre a magyar miniszterelnök „sovány malac vágtában”, ahogy a Mandinernek fogalmazott.

Legutóbb tavaly június elsején rendeztek Békemenetet, akkor több százezren vonultak a Margitszigetre, ahol szintén Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. 

Szuverenitás vagy gyarmat?

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szervezi idén is a Békemenetet. A szervezők egybehangzóan hangsúlyozzák: a 2012-es első nagy kiálláshoz mérhető jelentőségű lesz az idei felvonulás, amelynek célja, hogy világos üzenetet küldjön Brüsszelnek és a hazai „labancoknak”: 

Magyarország megvédi szuverenitását, és a béke pártján áll!

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke hangsúlyozta: a békemenet célja a nemzeti szuverenitás védelme, a keresztény-nemzeti értékek megőrzése és az európai patrióta mozgalmak támogatása. A rendezvény szellemi honvédőként kíván fellépni az uniós birodalomépítési törekvések ellen, és nemet mond az Európai Unió jelenlegi irányvonalára.

Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán nemrég kijelentette: 

Mindenkinek meg kell mozdulnia, ellen kell állnia. Itt az idő, hogy erőt mutassunk. Mindenkinek ott a helye a békemeneten!

Orbán Viktor: legyünk minél többen!

Sokan gondolhatják: mit számít, ha én egyedül ott vagyok? A válasz egyszerű: mindent. A Békemenet ereje pontosan az egyes emberek, a "szellemi honvédők" ezreiben, százezreiben rejlik. Minden egyes ember, aki ott lesz az Elvis Presley téren, és elindul a Kossuth tér felé, 

  • egy szavazatot ad le a békére,
  • egy szavazatot a magyar szuverenitásra,
  • egy szavazatot arra, hogy a sorsunkról mi magunk, és ne brüsszeli bürokraták döntsenek. 

Ez az az erő, az a felhatalmazás az, amivel Orbán Viktor a tárgyalóasztalhoz ülhet, és képviselheti a magyarok akaratát. A te jelenléted nemcsak egy részvétel, hanem egy felhatalmazás a miniszterelnöknek a harc folytatásához. A kérdés október 23-án ugyanaz, mint 1956-ban: 

a szabadságot választjuk, vagy a behódolást?

 Legyünk ott minél többen! Találkozzunk október 23-án a Békemeneten, és mutassuk meg Európának, hogy a magyarok a béke és a szabadság pártján állnak! Orbán Viktor is arra kérte közösségi médiában a követőit, hogy "legyünk minél többen!

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek