5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Zelenszkij elárulta Ukrajnát?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 23. 18:21

Ezt állítja egy kijevi lap.

kritizálta az ukrán kormányzatot a The Kyiv Independent című lap az elnök által nemrég aláírt törvény miatt, amely szabad utat enged a legmagasabb állami vezetők korrupciójának Ukrajnában. De rajtuk kívül több másik meghatározó ukrán lap is markánsan állást foglalt Zelenszkijék ellen a kérdésben.

Mint írtuk, az ukrán elnök kedd este írt alá azt a törvényt, amely alárendeli a független korrupcióellenes hatóságokat a főügyészségnek, és gyakorlatilag ellehetetleníti működésüket akkor, ha éppen egy magas beosztású tisztségviselő ellen folytatnak eljárást. A lépést még az Európai Bizottság is kritizálta.

A The Kyiv Independent című lap szerkesztőségi véleménycikkben reagált az ügyre az alábbi címmel:

Zelenszkij elárulta az ukrán demokráciát – és mindenkit, aki érte harcol.

A cikkben kifejtik, hogy korábban is figyelmeztettek az ukrán demokrácia leépülésére, amely most megvalósulni látszik az új törvénnyel. Ennek a gyakorlati működéséről azt írták: „A valóságban ez azt jelenti, hogy Zelenszkij hivatala egyetlen telefonhívással leállíthatja a nyomozást.”

Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy a törvény elfogadása egy nagyobb, régóta zajló folyamatnak a részét képezi, amelyben a kormányzat a korrupcióellenes intézmények és szereplők ellen folytat hajtóvadászatot. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak: „Ezt a fellépést a bűnüldöző szervek, a törvényhozók és a Zelenszkij elnök által irányított emberek hajtják végre. Nem lehet megkérdőjelezni, hogy ki a felelős ezért. Zelenszkij elnök úgy dönt, hogy személyes hatalmának kiterjesztése érdekében aláássa az ukrán demokratikus intézményeket.”

A Nyugatnak kéne közbelépnie?

A lap ezenkívül úgy vélekedett, hogy az ukrán kormány kihasználja a háborús helyzetet ehhez a fellépéshez.

„A hadiállapot alatt nincsenek választások, és ami talán még fontosabb, nem voltak tömeges utcai tiltakozások. A politikailag legaktívabb, hazafias és megalkuvást nem ismerő ukránok közül sokan a fronton szolgálnak, vagy harc közben haltak meg” – írták, majd megjegyezték azt is, hogy a belföldi demonstrációk mellett esetleg Ukrajna nyugati partnerei is sokat segíthetnének abban, hogy Ukrajna demokrácia maradjon.

„A nyugati kormányokban Ukrajna minden igaz támogatójának jeleznie kell az ukrán vezetésnek, hogy a (demokratikus) leépülést tudomásul vették, és nem marad következmények nélkül. Ha nincs ilyen reakció, nincs okunk azt gondolni, hogy a leépülés meg fog állni”

– írta a The Kyiv Independent.

Végül azt is megjegyezték a cikkben, hogy ha a folyamat nem áll meg, akkor a folytatás a többi korrupcióellenes intézmény, majd a független ukrán sajtó leépítése lehet. „Az ukrán demokrácia még megmenthető. Békeidőben ez a felelősség az ukrán népet terheli. De ma az ukránok Európáért és az egész szabad világért harcolnak és halnak meg. Vajon a Nyugat kiáll értük?” – fogalmaztak a szerkesztőségi véleménycikk végén.

Feudalizmus Ukrajnában” – mások is kritikát mondtak a demokrácia leépülése miatt

Egy másik meghatározó lap, az Ukrajinszka Pravda híradásában botrányos törvénynek nevezte a kedd este aláírt jogszabályt. Emellett arra is felhívták a figyelmet egy másik cikkben, hogy az ukrán főügyész utoljára a 2014-ben elűzött oroszbarát elnök, Viktor Janukovics idején rendelkezett olyan jogkörrel, mint amit most megkaphat.

Mindeközben a Censor.net hírportál a korrupcióellenes küzdelem fekete napjairól írt saját cikkében, amelyben a hét eddigi történéseit foglalták össze. Írásuk végén ráadásul arra a következtetésre jutottak, hogy mindez még csak a kezdet lehet, ugyanis információik szerint Szemen Krivonoszt, az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) vezetőjét már most megzsarolták a háttérben egy 2009-es büntetőüggyel.

„A sötét napok tehát csak most kezdődnek az korrupcióellenes aktivisták számára…”

– összegeztek a cikkben.

Továbbá idéztek egy ukrán katonát, Leonyid Maszlovot, aki a 92. önálló gépesített dandáron belül működő különálló felderítő egység katonája, és egy hosszú posztban kritizálta a kedden elfogadott törvényt. Maszlov cinikusnak nevezte a törvényt, és megjegyezte, hogy noha óriási szkepticizmussal viseltetik az ukrán korrupcióellenes intézményekkel kapcsolatban, de „ezeknek a független és – el kell ismerni – meglehetősen hatékony szerveknek a létezése már régóta megmentette állami rendszerünket attól, hogy egy banánköztársaság szintjére süllyedjen” – legalábbis mostanáig.

„Nem tudják, hogy milyen országban élünk? Nálunk feudalizmus van! Tehát a korrupció törvényes és szükséges dolog, ha őfelsége engedélyével történik”

– fogalmazott az ukrán fegyveres.

Tüntetésekre került sor kedd este Kijevben és más ukrán városokban is, miután Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az ukrán parlament által elfogadott új törvényt, amely alárendeli a független korrupcióellenes hatóságokat a főügyészségnek – számolt be az MTI.

Valójában két intézményt – a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatalt (NABU) és a Korrupcióellenes Speciális Ügyészséget (SZAP) – rendelték (a főügyészség) alá” – idézte kedden a helyi média Szemen Krivonoszt, a NABU vezetőjét.

Krivonosz arra kérte Zelenszkijt, hogy ne írja alá a törvényt, amely szerinte veszélyezteti Ukrajna útját az európai uniós tagság felé. Kedd este azonban Zelenszkij mégis aláírta a törvényt.

Ennek hírére több százan – főként fiatalok – gyűltek össze az elnök kijevi hivatalának látótávolságában, hogy tiltakozzanak. A demonstrálók „Szégyen, szégyen!” skandálással követelték a törvény elnöki megvétózását – jelentette a dpa német hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.

Több másik nagyvárosban, így Lvivben, Odesszában és Dnyipróban is kormányellenes demonstrációkra került sor. Mindeközben, mint előzőleg írtuk, az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben azt mondta, hogy az Európai Unió aggódik a lépés miatt.

A NABU és a SZAP „kulcsfontosságú szerepet játszik Ukrajna reformprogramjában,” és „a korrupció elleni küzdelem érdekében függetlenül kell működniük”– mondta a szóvivő. Marta Kos bővítési biztos pedig azt hangsúlyozta, hogy a jogállamiság az uniós csatlakozási tárgyalások középpontjában áll.

Ezért tartják problémásnak a törvényt; már az aláírás előtt is lecsaptak a korrupcióellenes szervre

Az ukrán törvényhozók által korábban elfogadott, és Zelenszkij által most aláírt törvényjavaslat

lehetővé teszi a főügyészség számára, hogy megszüntesse a magas rangú állami tisztviselők elleni nyomozást.

A törvény értelmében a főügyészségnek jogában áll átvenni a NABU-tól a nyomozásokat, és azokat más szerveknek átadni – ami gyakorlatilag ellehetetleníti az ukrán elnök környezetében lévő tisztségviselők korrupciós ügyeinek kivizsgálását.

Ráadásul hétfőn a közvetlenül az államfőnek alárendelt titkosszolgálat, az SZBU már razziát tartott a NABU  székhelyén, többek között az Oroszországgal való együttműködés vádjával illetve őket.

Ukrajnában a korrupcióellenes hatóságok rendszerét azután hozták létre, hogy a nyugatbarát tüntetések nyomán 2014-ben megbuktatták Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnököt. A mostani lépéssel azonban egyesek szerint Ukrajna a Janukovics-korszakba tér vissza a korrupció terén.

Egyenruhás katonák a tömegben: az első nagyobb tüntetésekre került sor a háború kezdte óta

A német Die Welt megjegyezte, hogy a háború 2022-es kezdete óta először tartanak nagyobb kormányellenes tüntetéseket Ukrajnában.

„A felháborodás ellenére Zelenszkij elnök szilárdan kitart. De vihar készülődik a feje felett”  – írta a lap, amely a dpa-val szemben több ezerre becsülte a kijevi tüntetést,

és azt is megjegyezték, hogy a diákok mellett egyenruhás katonák is voltak a tiltakozók közt.

Sokan közülük saját kézzel készített transzparenseket tartottak a magasba. Sok tüntető az utolsó pillanatig abban reménykedett, hogy Volodimir Zelenszkij elnök a közvélemény kritikája miatt leállítja a törvényt – jegyezte meg a Die Welt.

Ráadásul Zelenszkij kedden késő este, már éjfél után egy videóüzenetben beszélt a döntésről. Az ukrán elnök azt mondta: a korrupcióellenes ügynökségeket meg kell tisztítani az orosz befolyástól: „A korrupcióellenes struktúra tovább fog működni – de orosz befolyás nélkül. Mindent meg kell szabadítani tőle” – idézték Zelenszkijt.

Ez jobban megnehezíti Ukrajna EU-csatlakozását, mint Magyarország ellenállása – legalábbis egy tüntető szerint

A The Kyiv Independent riportja szerint kedd este az egyik tüntető (egy 62 éves professzor) azt mondta: „Ez a legkevesebb, amit tehetünk, amikor a hatóságok elárulják a népet, amikor a korrupcióellenes szervek függetlenségét lejáratják és veszélybe sodorják. Ez nem normális, és ezért vagyok itt, hogy megvédjem magam és az ukrán népet.”

Majd hozzátette azt is:

„Ezek a döntések veszélyeztetik Ukrajna uniós integrációs kilátásait. Ezért nem örülünk, amikor például Magyarország blokkolja az uniós integrációnkat. De ez a törvény még jobban blokkolja az EU-integrációnkat.”

Ukrajna helye Európában van, Csehország támogatja az ukránokat, de ez a támogatás soha nem volt és nem is lesz egy biankó csekk a kijevi kormány minden lépése számára – írta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter az X-en szerdán közzétett bejegyzésében.

A cseh diplomácia vezetője arra reagált, hogy az ukrán parlament kedden megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely a főügyészség irányítása alá helyezte az eddig független intézményekként működő Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóhivatalt (NABU) és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészséget (SZAP).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a döntést azonnal alá is írta.

Jan Lipavsky közölte, hogy szerdán a témát ukrán partnerével, Andrij Szibihával is megvitatta. „Az ukrajnai helyzetet folyamatosan figyelemmel követjük. A korrupció ellenes harc az Európai Unióba vezető út kulcsfontosságú része. Ukrajna helye Európában van, polgárai élvezik támogatásunkat.”

„Ez a támogatás azonban soha nem volt és nem is lesz egy biankó csekk a kijevi kormány minden lépése számára”

– mutatott rá a cseh külügyminiszter. Az ukrán döntést az Európai Unió is bírálta, a történtek utcai tiltakozásokat is kiváltottak több ukrán városban.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke magyarázatot követelt Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől a korrupcióellenes nyomozóhivatal és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészség függetlenségét felszámoló törvény kihirdetése miatt – közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán.

Az ukrán parlament második olvasatban, azaz végleges formában szavazta meg kedden azt a törvényjavaslatot, amely a főügyészség irányítása alá helyezi a mostanáig független intézményként működő nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatalt (NABU) és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészséget (SZAP).

Ursula von der Leyen komoly aggodalmát fejezte ki a korrupcióellenes szervek függetlenségének elvesztésével járó törvény következményeivel kapcsolatban, és magyarázatot követelt az ukrán kormánytól – közölte a szóvivő.

Hangsúlyozta, a jogállamiság tiszteletben tartása és a korrupció elleni küzdelem az európai projekt középpontjában áll. „Tagjelölt országként Ukrajnától az EU elvárja, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsa ezeket a normákat. Ezeket érintően nem lehet kompromisszum”

– tette hozzá.

Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos kedden komoly visszalépésnek nevezte a törvény elfogadását és kijelentette: az olyan független testületek, mint a NABU és a SZAP, elengedhetetlenek Ukrajna EU-hoz vezető útjához.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál keddi ismertetése szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag megsemmisíti a két intézmény függetlenségét.

Egy felmérés szerint az ukránok 70 százaléka úgy véli, hogy vezetőik a háborút saját maguk meggazdagodására használják fel.

Ukrajnát kritikus katonai, politikai és társadalmi válság sújtja, amely azzal fenyeget, hogy belülről pusztítja el. Putyin azért nem kötött békét tavasszal, mert a kémei azt jelentették, hogy Ukrajna az összeomlás szélén áll. Ukrajna emberhiányban szenved, a fronton harcolók elfáradtak, az amerikai segítség kevés és belső válságok is sújtják az országot – írja Owen Matthews brit újságíró a Spectator magazinban publikált cikkében, amelyet a Mandiner szemlézett.

„A kijevi kormányt korrupciós botrányok és tisztogatások sújtják, a közvéleménynek a jövőjükbe és vezetőikbe vetett hite megingott, és egyre nagyobb a nyomás, hogy szinte bármi áron békét kössenek” – írja Matthews.

„Ha a háború folytatódik, akkor hamarosan nem marad Ukrajna, amiért harcolni lehetne”

– jelentette ki Zelenszkij adminisztrációjának egy korábbi tagja.

A kormányzat korábbi tagjai szerint

Zelenszkij azért húzza el a háborút, hogy megtarthassa a hatalmát.

Egy felmérés szerint az ukránok 70 százaléka úgy véli, hogy vezetőik a háborút saját maguk meggazdagodására használják fel.

„Semmi sem rombolja jobban a háborús morált, mint az a gondolat, hogy egy nemzet vezetői lopnak, miközben az emberek harcolnak és meghalnak. A korrupció megöli és elveszíti a háborúkat” – mondja Kijlo Sevcsenko, az ukrán központi bank korábbi vezetője, aki ausztriai száműzetésben él, miután 2023-ban korrupcióval vádolták meg.

„Ukrajnának két ellensége van, Zelenszkij és Putyin”

– mondta egy volt ukrán kabinetminiszter a Spectator riporterének, aki egykor még határozottan támogatta Zelenszkijt.

„Putyin kívülről pusztítja Ukrajnát, de Zelenszkij belülről rombolja Ukrajnát, lerombolva a harci kedvet és a morált. Az emberi jogokat lábbal tiporják, nyomást gyakorolnak a politikai ellenfelekre, a gazdag és befolyásos embereket, akik támogathatnák az ellenzéket, kisajátítják, az ellenzéki médiát pedig elhallgattatják. Az egész iróniája pedig az, hogy Ukrajna putyinizálódását a Nyugat finanszírozza” – jelentette ki.

A brit lap cikke kitér a kényszersorozásokra is. Kiemelik, hogy Ukrajnában egyre nő az ellenállás és a düh a hatóságok agresszív intézkedései miatt, amelyek célja, hogy a katonakorú férfiakat a hadseregbe kényszerítsék. Az orosz hadsereggel ellentétben, amely szerződéses katonákból áll, Ukrajnában teljes körű mozgósítást vezettek be a 26 év feletti, nem létfontosságú civil munkát végző férfiak számára. Csak idén több mint százezer eljárás indult dezertálás miatt.

Egy korábbi kormánytag elmondása szerint az EU nem segíti Ukrajna politikai stabilitását, sőt inkább szemet huny a problémák felett. Már

korábbi támogatói is kiábrándultak Zelenszkijből, de ezt Brüsszel nem akarja észrevenni.

Így azonban Ukrajna az orosz támadás terhe és a belső válság közepette összeroppanhat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.