RETRO RÁDIÓ

Szeptembertől indul az Otthon Start Program

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 12. 15:49
Frissítve2025. 07. 13. 18:20

Az államtitkár ismertette a részleteket.

Szeptembertől indul az Otthon Start Program – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Magyarország Kormánya Facebook-oldalán, bejelentve: házvásárlás esetén 100 helyett 150 millió forint lesz az árkorlát.

Panyi Miklós a közösségi oldalon megosztott videóban azt mondta: a héten ingatlanpiaci szakértőkkel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel több egyeztetést folytattak, és ezek eredményeként a kormány több fontos döntést hozott. Kiemelte:

lakás esetében a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

„Ez különösen azoknak jó hír, akik az első otthonukat agglomerációs környezetben, családi házas környezetben szeretnék megteremteni, és szintén azoknak, akik az Otthon Start Programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, és gyermekvállalásban gondolkodnak” – fogalmazott.

A videóban elhangzik az is, hogy a hét egy másik fontos eseménye a bankokkal folytatott egyeztetések, amelynek keretében biztosították a kormányt arról, hogy a program szeptember 1-jétől elindul, ők készen állnak majd.

„Az a célunk, hogy a program nagyon egyszerűen, könnyen és gyorsan igényelhető legyen. Hajrá első lakásvásárlók!”

– zárta végezetül Panyi Miklós.

Az Otthon Start program megjelenésével olcsóbb lehet a hiteltörlesztő-részlet, mint az albérlet – erről beszélnek a szakértők. A kormány ma a bankszövetséggel tárgyalt arról a lakáshitelprogramról, amelyet 3 százalékos kamattal kínálnak majd a bankok. Számítások szerint az új program több tízezer fiatalnak segíthet abban, hogy megvásárolhassa első lakását.

Mi az Otthon Start Program?

A kormány döntésének értelmében 2025 szeptemberétől elérhető lesz egy új otthonteremtési hitel. Az igénylés feltételei el fognak térni mind a jelenleg is igénybe vehető otthonteremtési támogatásoktól, mind pedig a piaci alapú hitelektől. Olyannyira, hogy ez lesz az elérhető egyik legkedvezőbb lakáshitel a piacon, minden tekintetben.

 

Kik igényelhetik majd a hitelt?

Azok az első lakást vásárlók, akik rendelkeznek megfelelő jövedelemmel és legalább 2 éves magyarországi TB jogviszonnyal - vagyis itthon tanulnak, dolgoznak, nevelnek akár gyermeket. Emellett a hitel felvételéhez szükség lesz némi önerőre is. Azt is fontos tudni, hogy az igényelheti majd a hitelt, akinek nincs és nem is volt korábban 50%-nál nagyobb részesedése egy lakóingatlanban - olvasható a kormany.hu-n. Nincs viszont megkötés életkort illetően, a vásárlás helyére vonatkozóan - csak annyi, hogy a vásárolni kívánt ingatlan Magyarország területén legyen -, és házasságkötéshez, gyermekvállaláshoz sincs kötve.  

Mennyi önerővel lesz igényelhető a kedvezményes lakáshitel?

10%-os önerő meglétét írja elő a kormány. Ez azt jelenti, hogy aki például 40 millió forint hitelt szeretne felvenni, 4 millió forint önerőre lesz szüksége és így összesen 44 millió forintért vehet majd lakást vagy házat.

Mennyi lesz a hitel maximális összege?

50 millió forint, amihez 5 millió forint önerőre lesz szükség és 55 millió forintért vásárolható majd ingatlan. Ekkora összeg felvételéhez azonban már szükség lesz egy kellően magas nettó fizetésre is, ami a szakértők szerint 400.000 forint feletti összeget jelent.

Milyen ingatlan vásárolható majd a pénzből?

A legtöbb otthonteremtő támogatáshoz és hitelhez képest az Otthon Start esetében alig lesznek megkötések:

  • a ház vagy lakás bárhol lehet, nincs földrajzi megkötöttség, sem pedig energetikai,
  • a megvásárolni kívánt ingatlan értékének felső határa 100 millió forint,
  • a négyzetméterár felső határa 1,5 millió forint.

Vagyis a kormány - érthetően - nem luxusingatlanok megvásárlását kívánja támogatni, hanem az első lakáshoz való hozzájutást.

 

Mit lehet tudni a kamatokról és a futamidőről?

A hitel kamata mindössze 3%-lesz, ami kevesebb, mint a fele a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci hitelekének (6,5%). A hitel maximális futamideje pedig 25 év lehet, tehát aki még idén igénybe veszi, annak legkésőbb 2050-ig vissza kell majd fizetnie a kölcsönt.

Szükséges-e gyermeket vállalni?

Nem. A CSOK Pluszhoz vagy a Babaváró hitelhez képest ennél a terméknél nem számít, hogy van-e már meglévő gyermekünk, vagy tervezünk-e vállalni a közeljövőben. Sőt életkori megkötés sincs, emellett pedig más hitelekkel is kombinálható lesz, például CSOK-kal együtt is fel lehet majd venni.

Mennyivel lesz olcsóbb ez a hitel, mint a most felvehető piaci hitelek? 

A 3%-os kamatozású hitel jelentős pénzügyi előnyt biztosít a jelenlegi 6,5%-os piaci kamatokhoz képest.

 Például egy 20 millió forintos hitel esetén a havi törlesztőrészlet 149,115 forintról 110,920 forintra csökken, ami 38,195 forintos havi megtakarítást jelent. A teljes futamidő alatt így 9,2 millió forinttal kevesebbet kell visszafizetni. A maximális 50 millió forintos hitel esetén a megtakarítás még ennél is jelentősebb: a havi törlesztő 337,604 forintról 237,106 forintra csökken, ami 100,498 forintos havi megtakarítást jelent majd. A 25 éves futamidő alatt ez 30,1 millió forintos összmegtakarítást eredményez a Bankmonitor szerint.

Mennyi lesz majd a hitel havi törlesztője?

Ez függ majd a futamidőtől és a felvett hitel mértékétől, de például egy 50 millió forintos, 25 éves futamidejű Otthon Start hitelnek 237.000 forint lehet a havi törlesztőrészlete, a visszafizetett teljes összeg pedig 71,1 millió forint körül alakul majd. Ezzel szemben a Bank360 hitelkalkulátora szerint a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci ajánlat esetében (ugyanezekkel a feltételekkel) 330.000 Ft lenne a havi törlesztőrészlet és a futamidő végéig közel a felvett hitel dupláját, 100 millió forintot kellene visszafizetni.


 

 

 

Óriási az érdeklődés a legújabb otthonteremtési támogatás iránt. Az Otthon Start program azoknak szól, akik most szeretnék megvenni az első lakásukat. Ez jellemzően a fiatal korosztályt érinti, de

bárki igényelheti majd, akinek még nincs vagy nem volt saját ingatlana.

 

A támogatás rendkívül kedvező, 25 éves futamidővel 10 százalékos önerő mellett akár 50 millió forintot is fel lehet venni, amelyet nagyon alacsony, 3 százalékos kamattal kínál az állam.

Az Otthon Start programnak nem feltétele a gyermekvállalás és a házasságkötés, de összevonható más kedvezményekkel is, amelyeket a családoknak biztosítanak. Csok plusszal együtt például 50 millió helyett akár 75 millió forint kedvezményes kamatozású hitelhez is hozzá lehet majd jutni.

A kormány alig egy hete jelentette be a programot, de az ingatlanpiacon máris jelentős az érdeklődés.

Az Otthon Start programban felvett pénzt maximum 100 millió forintos ingatlanra lehet fordítani,

aminek a négyzetméterenkénti ára nem haladhatja meg a másfél millió forintot.

Az építkezési vállalkozók szerint ennek hatására várhatóan több lakás és ház épül majd.

„Már van érdeklődés ezután a hitelforma iránt, már szinte napi szinten hívnak minket, érdeklődnek, várjuk a piac fellendülését” – fogalmazott Magyari Csaba, az MB-Bau Kft. ügyvezető igazgatója.

A kormány képviselői kedden is egyeztettek a Magyar Bankszövetséggel, hogy ősztől egy könnyen és gyorsan igényelhető hitelhez juthassanak az ügyfelek.

„A magyar bankszektor kereskedelmi bankjai készen lesznek, felkészülnek, hogy szeptember 1-től rendelkezésre tudjon állni az új termék minél szélesebb ügyfélkör számára” – hangsúlyozta Florova Anna a bankszövetség lakossági hitelezési és támogatási munkacsoport elnöke.

Panyi Miklós államtitkár azt mondta:

a hitel havi törlesztőrészlete sok esetben alacsonyabb lehet, mint egy albérleti díj.

„A havi törlesztőrészlet alacsony, ez egy nagyobb méretű ingatlan vásárlását is lehetővé teszi a fiatalok számára. Illetve olyan fiatalok számára is lehetővé teszi az első otthon megszerzését, akik jelenlegi helyzetükben nem lennének képesek arra, hogy első otthont vásároljanak” – magyarázta a Miniszterelnökség államtitkára.

A kormány jelenleg a részletszabályokon dolgozik, amelyeket várhatóan néhány héten belül véglegesít.

Korábban a témában üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában, ahol felidézte a Mandinernek adott interjúját és szóba hozta a vasárnapi ebédet, illetve az első lakás vásárlására vonatkozó kedvezményeket is.

„Hahó, Harcosok! Vasárnap podcast, Hotel Lentulai 10-kor, tartsatok velünk, érdemes lesz” – így harangozta be a miniszterelnök a Mandinernek adott interjúját az Index beszámolója szerint. A kormányfő az interjúban méltatta Varga Judit képességeit, beszélt Kapu Tibor űrutazásáról és azt is elmondta, hogy ő nem Magyar Péterrel vitázik, hanem „a gazdáival Brüsszelben”.

„A héten sikerült teret nyitni a fiatalok első otthonteremtése előtt. 3 százalékos fix kamat”

– hangsúlyozta a kormányfő az Otthon Start programra utalva.

A hirado.hu is beszámolt az új otthonteremtési programról, amelynek keretében maximum 50 millió forint hitelt lehet felvenni 25 éves futamidőre, a futamidő alatt végig 3 százalékos kamattal, mindössze 10 százalékos önrésszel.

A kedvezményes háromszázalékos lakáshitel életkori és területi megkötés nélkül érhető el.

A támogatást kizárólag első lakás vásárlására lehet igénybe venni.

A miniszterelnök szerint ez egy olyan eredmény, ami után kijár a pihenő. „Megérdemlünk egy rendes vasárnapi ebédet. Balaton, unokák, rántott hús, krumplipüré, uborkasaláta” – sorolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor július elején hozta nyilvánosságra, hogy a kormány 3 százalékos kedvezményes hitelt indít az első lakás vagy ház megvásárlásához. A miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett rövid videóüzenetében kijelentette: „Bárkinek. Bárhol.” Az új otthonteremtési programban.

  • maximum 50 millió forint hitelt lehet fölvenni
  • 25 éves futamidőre,
  • a futamidő alatt végig 3 százalékos kamattal,
  • mindössze 10 százalékos önrésszel.

Később kiderült, hogy az ingatlanok esetében 100 milliós értékhatárt állapítottak meg, négyzetméterenként pedig 1,5 millió forintosat. Mostantól azonban ez már nem minden esetben van így.

3 százalékos hitel: új szabály lép életbe, rendkívüli bejelentést tett a kormány

A Magyarország Kormánya Facebook-csatornán ugyanis megjelent egy bejelentés Panyi Miklósól, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesétől. „Jó hír az első lakást vásárlóknak” – kezdte bejelentését. Arról beszélt, hogy a héten több egyeztetést is folytattak az ingatlanpiac szereplőivel, banki szakemberekkel, ingatlanfejlesztőkkel. Ezek eredményeképp több fontos döntést is hoztak.

Ezen a ponton közölte, hogy lakás esetében a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad,

viszont házak esetében ezt felemelik 150 millió forintra.

Ez különösen azoknak jó hír, akik az első otthonukat agglomerációs környezetben, családi házas környezetben szeretnék megteremteni, és szintén azoknak, akik az Otthon Start Programot CSOK Plusszal szeretnék kombinálni, és gyermekvállalásban gondolkodnak – fogalmazott Panyi Miklós.

 

A videóban elhangzik az is, hogy a hét egy másik fontos eseménye a bankokkal folytatott egyeztetés, amelynek keretében biztosították a kormányt arról, hogy a program szeptember 1-jétől elindul, ők készen állnak majd. „Az a célunk, hogy a hitel nagyon egyszerűen, könnyen és gyorsan igényelhető legyen. Hajrá, elsőlakás-vásárlók! – zárta a felvételt Panyi Miklós.

 

Otthon Start Program: Orbán Viktor is új kedvezményt hirdetett

Egymást érik a fejlemények az Otthon Start Programban. Ha csak röviden említette is, mégis jelentős új kedvezményt helyezett kilátásba a 3 százalékos lakáshitel kapcsán Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában.

Erről a Világgazdaság is élőben tudósított. A magyar miniszterelnök beszélt

  • az Ukrajnában kényszersorozás során agyonvert magyar-ukrán állampolgárságú, kétgyermekes családapa tragédiájáról,
  • az orosz–ukrán háború fejleményeiről,
  • az ukrán uniós csatlakozásról,
  • a győri Audi jövőjéről,
  • a pusztító viharról
  • és az Otthon Start Programról is.

Az utóbbiról pedig egy sokakat érintő friss információt is megosztott, erről az alábbi cikkben írtunk részletesen.

3 százalékos lakáshitel: Orbán Viktor teljesen váratlanul új kedvezményt hirdetett meg, de nem mindenkinek – ők lesznek a nyertesei
A miniszterelnök áttörést ígért a magyaroknak 2025-ben, és ez meg is valósul. Orbán Viktor ma reggel bejelentette, folyamatban van további segítség kidolgozása a 3 százalékos lakáshitel kapcsán. Jönnek az Otthon Start Program részletei.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.