
Fiatalok tízezrei számára lehet olcsóbb a hiteltörlesztő-részlet...
...mint az albérlet.
Az egész ország területén elérhetővé váló Otthon Start Program fiatalok tízezreinek nyújt érdemi segítséget az első otthon megszerzéséhez, ami előrelépés lakhatásuk elősegítésében – hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, aki a programról tárgyalt kedden a Magyar Bankszövetség képviselőivel.
Az államtitkár ismertette, hogy a program 50 millió forintig, 3 százalékos fix kamatozású, 25 éves futamidejű hitelterméket tartalmaz, amely kiszámíthatóságot, biztonságot, tervezhetőséget ad, az alacsony kamatozású hitel törlesztő részlete pedig sokkal alacsonyabb lesz a piacon jelenleg elérhető lakáshitelhez képest. Példaként említette, hogy 20 millió forintos hitel esetén a különbözet a havi 60 ezer forintot is elérheti.
Hozzátette,
az Otthon Start Program hitelhez 10 százalékos önerővel lehet majd hozzáférni, ez, illetve az alacsony törlesztő részlet nagyobb méretű ingatlan vásárlását is lehetővé teszi a fiatalok számára,
továbbá azoknak is lehetőséget nyújt ingatlanvásárlására, akik jelenlegi helyzetükben nem lennének képesek megvenni első otthonukat. Az Otthon Start Programban felvett hitel esetén, még az is előfordulhat, hogy a havi törlesztő részlet alacsonyabb lesz egy albérleti díjnál – tette hozzá.
Panyi Miklós hangsúlyozta, a program hitele nem tartalmaz gyermekvállalási feltételt, és nincs kötve házasságkötéshez sem.
Az államtitkár jelezte, a Magyar Bankszövetséget már a program előkészítésébe is bevonták, ugyanakkor még több részletet meg kell tárgyalni. A részletes szabályokon még dolgoznak, és azon vannak a bankszövetséggel közösen, hogy a termék szeptember elsején elinduljon, gyors, fiatalos és könnyen hozzáférhető legyen.
Florova Anna, a Magyar Bankszövetség lakossági hitelezés és támogató munkacsoportjának elnöke kiemelte, a lakáshitelek 20-25 százalékát adják a kamattámogatott hitelek, és ezek a finanszírozási formák sokkal szélesebb ügyfélkör számára teszi lehetővé a hitelfelvételt.
A program a maximálisan felvehető 50 millió forintos hitellel, és a másfél millió forintos lakásnégyzetméterre számított korláttal olyan ügyfeleket is megszólít, akik korábban nem voltak jelen a piacon
– tette hozzá.
A program keresletet generál az új és használt lakások piacán egyaránt. A magyar kereskedelmi bankok részt szeretnének venni benne, és felkészülnek arra, hogy szeptember elsejétől minél szélesebb ügyfélkör számára álljon rendelkezésre az új termék – mondta a bankszövetség képviselője.
Létrehozott egy olyan hitelterméket a kormány, ami jelentősen megkönnyíti az első lakást vásárlók helyzetét. Mutatjuk az Otthon Start Program eddig ismert részleteit és azt is, mennyi lehet a 3%-os hitel törlesztője!
Gulyás Gergely miniszter szerint Magyarországon ugyan magas a saját tulajdonú ingatlanok aránya, de a fiatalok közül kevesebben rendelkeznek ilyen vagyonnal. Ezen segíthet az Otthon Start Program, melynek köszönhetően szeptembertől a piaci kamatozásúnál jóval kedvezőbb hitelt igényelhetnek azok, akik életük első lakását vásárolják meg. Mutatjuk a feltételeket!

Mi az Otthon Start Program?
A kormány döntésének értelmében 2025 szeptemberétől elérhető lesz egy új otthonteremtési hitel. Az igénylés feltételei el fognak térni mind a jelenleg is igénybe vehető otthonteremtési támogatásoktól, mind pedig a piaci alapú hitelektől. Olyannyira, hogy ez lesz az elérhető egyik legkedvezőbb lakáshitel a piacon, minden tekintetben.
Kik igényelhetik majd a hitelt?
Azok az első lakást vásárlók, akik rendelkeznek megfelelő jövedelemmel és legalább 2 éves magyarországi TB jogviszonnyal - vagyis itthon tanulnak, dolgoznak, nevelnek akár gyermeket. Emellett a hitel felvételéhez szükség lesz némi önerőre is. Azt is fontos tudni, hogy az igényelheti majd a hitelt, akinek nincs és nem is volt korábban 50%-nál nagyobb részesedése egy lakóingatlanban - olvasható a kormany.hu-n. Nincs viszont megkötés életkort illetően, a vásárlás helyére vonatkozóan - csak annyi, hogy a vásárolni kívánt ingatlan Magyarország területén legyen -, és házasságkötéshez, gyermekvállaláshoz sincs kötve.
Mennyi önerővel lesz igényelhető a kedvezményes lakáshitel?
10%-os önerő meglétét írja elő a kormány. Ez azt jelenti, hogy aki például 40 millió forint hitelt szeretne felvenni, 4 millió forint önerőre lesz szüksége és így összesen 44 millió forintért vehet majd lakást vagy házat.
Mennyi lesz a hitel maximális összege?
50 millió forint, amihez 5 millió forint önerőre lesz szükség és 55 millió forintért vásárolható majd ingatlan. Ekkora összeg felvételéhez azonban már szükség lesz egy kellően magas nettó fizetésre is, ami a szakértők szerint 400.000 forint feletti összeget jelent.
Milyen ingatlan vásárolható majd a pénzből?
A legtöbb otthonteremtő támogatáshoz és hitelhez képest az Otthon Start esetében alig lesznek megkötések:
- a ház vagy lakás bárhol lehet, nincs földrajzi megkötöttség, sem pedig energetikai,
- a megvásárolni kívánt ingatlan értékének felső határa 100 millió forint,
- a négyzetméterár felső határa 1,5 millió forint.
Vagyis a kormány - érthetően - nem luxusingatlanok megvásárlását kívánja támogatni, hanem az első lakáshoz való hozzájutást.
Mit lehet tudni a kamatokról és a futamidőről?
A hitel kamata mindössze 3%-lesz, ami kevesebb, mint a fele a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci hitelekének (6,5%). A hitel maximális futamideje pedig 25 év lehet, tehát aki még idén igénybe veszi, annak legkésőbb 2050-ig vissza kell majd fizetnie a kölcsönt.
Szükséges-e gyermeket vállalni?
Nem. A CSOK Pluszhoz vagy a Babaváró hitelhez képest ennél a terméknél nem számít, hogy van-e már meglévő gyermekünk, vagy tervezünk-e vállalni a közeljövőben. Sőt életkori megkötés sincs, emellett pedig más hitelekkel is kombinálható lesz, például CSOK-kal együtt is fel lehet majd venni.
Mennyivel lesz olcsóbb ez a hitel, mint a most felvehető piaci hitelek?
A 3%-os kamatozású hitel jelentős pénzügyi előnyt biztosít a jelenlegi 6,5%-os piaci kamatokhoz képest.
Például egy 20 millió forintos hitel esetén a havi törlesztőrészlet 149,115 forintról 110,920 forintra csökken, ami 38,195 forintos havi megtakarítást jelent. A teljes futamidő alatt így 9,2 millió forinttal kevesebbet kell visszafizetni. A maximális 50 millió forintos hitel esetén a megtakarítás még ennél is jelentősebb: a havi törlesztő 337,604 forintról 237,106 forintra csökken, ami 100,498 forintos havi megtakarítást jelent majd. A 25 éves futamidő alatt ez 30,1 millió forintos összmegtakarítást eredményez a Bankmonitor szerint.
Mennyi lesz majd a hitel havi törlesztője?
Ez függ majd a futamidőtől és a felvett hitel mértékétől, de például egy 50 millió forintos, 25 éves futamidejű Otthon Start hitelnek 237.000 forint lehet a havi törlesztőrészlete, a visszafizetett teljes összeg pedig 71,1 millió forint körül alakul majd. Ezzel szemben a Bank360 hitelkalkulátora szerint a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci ajánlat esetében (ugyanezekkel a feltételekkel) 330.000 Ft lenne a havi törlesztőrészlet és a futamidő végéig közel a felvett hitel dupláját, 100 millió forintot kellene visszafizetni.







