
Brutális fordulat jön az időjárásban: szombaton kánikula, hétfőn már kabát kellhet!
A hétvége első napján igazi nyári strandidőre számíthatunk, országszerte sok napsütéssel és forró idővel.
A nappali csúcshőmérsékletek mindenhol 30 fok fölé emelkednek, a legmelegebb tájakon, főként az Alföld déli részén akár 35-36°C is lehet.

A hőség mellett csak elvétve fordulhat elő frissítő zápor vagy zivatar, főként a keleti, délkeleti határvidéken, ahol rövid ideig intenzív csapadék, jégeső és viharos szél is kialakulhat. Az élénk délnyugati szél is hozzájárul a fülledt időérzethez.
Szombaton a napi középhőmérséklet az ország nagy részén 25 fok felett alakul, a délkeleti megyékben pedig elérheti a 27 fokot is.
Szombat késő délutántól egy hidegfront közeledik északnyugat felől, mely záporokat, zivatarokat hozhat magával – ezek között akár heves vihar is lehet, nagy méretű jéggel, 70 km/h-nál erősebb széllel és felhőszakadással. A front vasárnap napközben vonul át az országon, ekkor már többfelé lehet záporra, zivatarra számítani, főként északon és nyugaton. Ugyanakkor a nap első felében még sok lesz a napsütés. A szél északnyugatira, majd északira fordul, többfelé megerősödik, viharos lökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet vasárnap még elérheti a 30-32 fokot, de nyugaton már hűvösebb lesz, csak 24-26 fok várható.
Hétfőn reggel még borongós időre ébredhetünk, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap. Már csak keleten lehet néhol zápor. Az élénk, erős északnyugati széllel hűvösebb, frissebb levegő érkezik, a nappali maximumok 19 és 25 fok között alakulnak.
Ezzel megszűnik a hőség, nyugodtabb időre számíthatunk.






