Krausz Gábor
Egyre abszurdabb követelések.
Brüsszelben azt találták ki, hogy ők mondhassák meg, ki lehet rektor vagy dékán Magyarországon, de követeléseikben még erre is rátettek egy lapáttal – fogalmazott a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Magyar Hírlap online kiadásában szombaton megjelent interjúban, amelyben a háborús hangulatkeltésről is beszélt.
Hankó Balázs a magyar felsőoktatás eredményeiről közölte: tizenkét magyar egyetem a világ legjobb öt százaléka közé fér már be, három egyetemünk a legjobb két százalék között szerepel, de van egyetemünk a legjobb egy százalék között is – ismertette az eredményeket. A megújult magyar felsőoktatás teljesítményelvű, autonóm, rugalmas, és a magyar nemzeti érdekekhez igazodik.
Hozzátette: az Európai Bizottság a magyar egyetemistáknak és a kutatóknak nem adja meg a jogos jusst, másodrangú uniós állampolgárként kezeli őket. Azonban a kormány kiáll értük, „szembemegyünk a hungarofób Manfred Weberrel, Ursula von der Leyennel, továbbá azokkal a baloldali pártokkal, köztük a tiszásokkal, amelyek a brüsszeli vezetőkkel szövetkeztek, és annak örülnek, ha valami árt a magyaroknak” – jelezte. Kiemelte: egy olyan brüsszeli vezetése van az uniónak, amely nem Európa érdekeit képviseli. Mások érdekeiben jár el, amelyet megpróbál „lenyomni az európaiak torkán”, és amikor az európaiak egy uniós választáson nemet mondanak az eddigi vezetésre, akkor addig „buherálja” a szervezetet, amíg nekik kedvező vezetés lesz vagy marad. A miniszter szerint ugyanez a helyzet az orosz-ukrán háború és az ukrán gyorsított uniós csatlakoztatás ügyében is.
Ezt láthattuk az Erasmus- és Horizont-kérdésben is – mutatott rá.
A felsőoktatás ugyanis minden tagállamnak a saját hatáskörébe tartozik, és olyan szabályozás van érvényben Magyarországon, amelyet a magyar egyetemek autonóm vezetői, a szenátusok javasoltak – jelentette ki. Majd arról is beszélt: hat egyetem már perli Brüsszelt a kizárások miatt, és igazat adva nekik jelezte, hogy a kormány is beszállt a perre lépők sorába.
Ismertetve a kizárás folyamatát jelezte: Brüsszelben azt találták ki, hogy a rektorokat és az egyetemi tanárokat is zárják ki a fenntartó kuratóriumokból, és az általuk pénzelt NGO-k mondják meg, hogy kik lehetnek az alapítványok kuratóriumaiban.
Hozzátette: lett volna lehetőségük a tiszásoknak is kiállni a nemzeti érdekekért, ám amikor a patrióták előterjesztették az Európai Parlamentben azt a javaslatot, hogy minden kutató férjen hozzá a Horizont-támogatásokhoz, és ne támogassa a genderkutatásokat ezek keretében az Európai Bizottság, akkor a tiszások „kummantottak”. Ők ugyanazt a szelet fújják, mint a Manfred Weber vezette Európai Néppárt – mondta. Ez legegyértelműbben Ukrajna gyorsított csatlakozását, a genderlobbi, a migráció támogatását jelenti, illetve mindenre vonatkozik, ami szembemegy a magyar érdekekkel – fogalmazott.
A CPAC konzervatív politikai fórumon tartott előadása kapcsán Hankó Balázs arról is beszélt: népességcsere, identitáscsere zajlik, de szólt arról is, hogy a hatvanas években a liberális világ Nyugaton elfoglalta az egyetemeket.
Hankó Balázs a magyar programokról közölte: a kormány a diákok mobilitási programjával, a Pannóniával több fiatalt ér el, mint korábban az Erasmussal. Több mint háromezren vettek részt az első félévben, a másodikban már nagyságrendileg ötezren fognak a világ vezető egyetemein tanulni néhány héttől akár félévig.
A kutatók számára szervezett programoknál Hankó Balázs a hasznosságot emelte ki, mert a tapasztalat szerint minden második uniós Horizont-program tíz év után is lezáratlan. Tavaly tizenkétmilliárd forintot fordított a kormány a magyar Hu-rizont-programra – emelte ki. Hozzáfűzte: a magyar „aranycsapatot” hívjuk haza, és hozzájuk kapcsoljuk a tehetséges fiatalokat.
Ukrajna gyorsított csatlakozásáról megjegyezte: az évente négymillió forintot jelentene családonként, csak eddig Ukrajna két és félmillió forintot vett ki a magyar családok zsebéből.
„A tiszások nekik írtak alá, ők ezt akarják. Ők kinevetik az édesanyákat, amikor mi azt mondjuk, hogy életük végéig biztosítjuk a személyi jövedelemadó-mentességüket” – mondta egy gödöllői fórumon történteket idézve. Hozzátette: a tiszások azoknak írtak alá, akik el akarják venni a nyugdíjasoktól a tizenharmadik havi nyugdíjat, mert megfogalmazásuk szerint a pénzügyi egyensúlyt így akarják megteremteni. Ők azoknak a klubjában vannak, akik a rezsivédelemmel szemben a szabadpiacot sürgetik az energiaszektorban – sorolta. Arról, hogy a héten az Európai Bíróság előzetes ítéletet hozott a magyar gyermekvédelmi törvényről, elmondta:
A magyarok azonban egyértelműen kiállnak amellett, hogy a gyermekeknek se az oviban, se az iskolában, se az utcán, köztéren, médiában ne lehessen genderpropagandát „tolni”. Nem kérünk ebből – jelentette ki.
Elmondta: harcolunk a nemzetünkért, a magyar családokért, a nyugdíjasokért, a fiatalokért. Nem engedhetjük meg, hogy a nyugdíjakat elvegyék, nem engedhetjük meg, hogy kinevessék a családanyákat, nem engedhetjük, hogy a gyerekeinkre ráengedjék a genderlobbit, nem engedhetjük, hogy az energiaszámlák megsokszorozódjanak, mert mi a magyarokért küzdünk itthon is és Brüsszelben is – zárta szavait.
Brüsszel szerint a szexuális propaganda előrébb való, mint a gyermekek védelme, mi azonban ezzel nem értünk egyet – mondta ugyancsak Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az M1 csatorna péntek reggeli műsorában az Európai Unió Bírósága főtanácsnokának állásfoglalására reagálva.
Az uniós bíróság főtanácsnoka szerint Magyarország megsértette az uniós jogot a gyermekvédelmi törvénnyel. Hankó Balázs szerint azonban ez genderpropaganda, „a brüsszeliták az európai bíróságot is elfoglalták”.
A genderlobbit és a gederpropagandát uniós alapértékké nyilvánítják. Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság perelte be Magyarországot azzal az Európai Parlamenttel közösen, „amelyet Manfred Weber manipulál” azért, „mert mi azt mondjuk, hogy óvodában, iskolában ne legyen genderpropaganda, ne legyen szexuális propaganda felül akarják írni a nemzeti szuverenitásunkat, közösségünket, kultúránkat” – mondta a miniszter.
– hangsúlyozta. Azt mondta, az EU 19 országának iskoláiban szabad a genderpropaganda. „Mi erre azt mondjuk: nem! A gyermekeinket védeni kell! A családjainkat védeni kell!” – szögezte le a miniszter. Az uniós jogból sem vezethető le, hogy a gyermekek védelme kevésbé fontos, mint a genderpropaganda, s a magyar nemzetnek szuverén joga van ahhoz, hogy saját alaptörvényének érvényt szerezzen Magyarországon. „Ideje rendet tenni Brüsszelben is!” – tette hozzá.
Hankó Balázs elmondta:
A per folytatódik az uniós bíróságon, ősszel várható döntés, de bármi lesz is az, „mi a magyar gyermekek védelmében, a családok védelmében, az alapértékek védelmében állunk ki”.