RETRO RÁDIÓ

Június 8-án indul a magyar űrhajós

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 23. 07:09

Kapu Tibor indulásra kész.

Frissítették az Axiom 4-es (Ax-4) küldetésének tervezett indítási dátumát, amelyben a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor is részt vesz.

Az eredeti tervek szerint az Axiom 4-es (Ax-4) küldetésének keretében Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós is útnak indul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az eredeti tervek szerint az indításra május 29-én került volna sor, azonban a Hunor – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán bejelentett

legfrissebb információk alapján a misszió rajtja június 8-ra tolódott.

Kapu Tibor mellett három másik űrhajós is helyet kap a személyzetben: az amerikai Peggy Whitson, az indiai Shubhanshu Shukla, valamint a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski is részt vesz a küldetésben.

Tavaly májusban jelentették be, hogy Kapu Tibor lesz a következő magyar asztronauta, aki kutatásokat végezhet a világűrben, Cserényi Gyulát pedig tartalékosként választották be a programba. Kapu Tibor minden erejével igyekszik majd növelni az ország és a magyar tudósok presztízsét: több tucat kísérletet végez majd a Nemzetközi Űrállomáson, de több meglepetéssel is készül a magyaroknak.

A június 8-ra tervezett misszió legénysége a felbocsátás előtti két hetet már karanténban tölti. Addig folytatódik a felkészülésük, miközben Cserényi Gyula tartalékos már más feladatokkal foglalkozik, hiszen ő majd a földi irányítás munkáját segíti.

Egy orosz állami hírügynökségnek nyilatkozott Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa abból az alkalomból, hogy a tervek szerint hamarosan Kapu Tibor személyében egy második magyar is az eljut az űrbe.  

Farkas Bertalan – aki 1980-ban a Szojuz-35 és Szojuz-36 űrhajókon repült Valerij Kubaszov szovjet űrhajóssal – most a RIA Novosztyival szintén azt közölte, hogy május végére tervezik annak a nemzetközi missziónak a végrehajtását, amelynek a második magyar űrhajós is része lesz. Elmondása szerint a legénységet egy amerikai asztronauta fogja vezetni, Kapu Tibor mellett egy indiai vadászpilóta és egy lengyel mérnök is a tagja lesz, és 14 napig tartózkodnak majd a Nemzetközi Űrállomáson, az ISS-en.

Az első magyar űrhajós azt is elmondta, hogy ő maga is részt vett Kapu Tibor és a többi  magyar űrhajósjelölt felkészítésében, és jelen lesz a misszió indításánál is (Kapu Tibor korábban szintén beszélt arról, hogy Farkas Bertalan sok jótanáccsal látta el).

„A repülést május végére tervezik. Jól felkészültek. Most, ha a program változik, az nem rajtuk fog múlni. Sok tényező van: meteorológia, technikai problémák. Természetesen Magyarország számára ez egy újabb nagy eredmény lesz”

– mondta Farkas Bertalan az orosz hírügynökségnek.

Az űrhajós emlékeztetett arra is, hogy a repülés során a legénység, és különösen Kapu Tibor tudományos kutatást is végeznek majd a súlytalanságnak az emberi szervezetre gyakorolt hatásait illetően. Emellett azt is közölte, hogy Magyarországon az 1980-ban végrehajtott repülésének 45. évfordulóján is lesz egy ünnepség.

A magyar űrprogram (HUNOR) egy izgalmas fejezetet nyitott 2021-ben, amikor elindult egy olyan kezdeményezés, amely lehetőséget adott a magyar kutatóknak, hogy közvetlenül részt vegyenek a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett kutatásokban. Egyik legfontosabb képviselője ennek a programnak Kapu Tibor, Farkas Bertalan után a második olyan magyar kutatóűrhajós, akinek lehetősége lesz az űrutazásra.

A magyar program célja, hogy élénkítse a hazai űrszektort, és kiemelkedő karrierlehetőségeket teremtsen az országon belül, segíteni fogja az űrszektor további fejlődését. További célja, hogy felkeltse az űrtudomány iránti érdeklődést a magyarok, különösen a fiatalabb generációk körében –nyilatkozta korábban az új  magyar űrhajós. A HUNOR olyan erősségekre és űrkutatási hagyományokra épít, mint az űrtáplálkozás, az élettudományok és a sugártan.

Nyílt felhívást tettünk közzé magyar egyetemek, vállalatok és kutatók számára, hogy bemutathassák, milyen tudományos kísérletet végeznének az űrben. Tucatnyi kísérletet gyűjtöttünk össze Magyarország minden tájáról, amelyek végrehajtásában kulcsszerepem lesz” – emelte ki a magyar kutatóűrhajós.

Kapu Tibor betekintést  adott a HUNOR-program tudományos portfóliójába is. Hazai egyetemek, kutatóműhelyek és cégek egyedülálló tudományos és technológiai kísérleteit hajthatja végre majd az űrállomáson, a mikrogravitáció és a világűr speciális környezeti feltételeit kihasználva.

A kísérletcsomagban szerepel biotechnológiai kutatás, amely a kozmikus sugárzás DNS-károsító hatásait és a természetes önjavító mechanizmusokat vizsgálja, folyadékdinamikai kísérlet, amely a bolygók légkörének viselkedését modellezi mikrogravitációban. Egy másik kutatás célja egy kompakt dózismérő eszköz tesztelése, amely valós időben méri az űrhajósokat érő sugárzást, míg a mikrogravitáció által okozott látásromlás kezelésének módszereit is teszteli majd egy új, mikroszálas oldatot alkalmazó gyógyszeradagolási megoldás segítségével.

Gyermekkorában két nagy álma volt Kapu Tibornak: az egyik, hogy harci repülőgépekkel repüljön, a másik pedig, hogy egyszer a legnagyobb színpadon képviselhesse Magyarországot a saját mezével, amin rajta van a neve és a magyar zászló.

Kapu Tibor kiemelte, hogy

45 év után újra magyar megy a világűrbe, ami megerősíti a nemzetközi térben elfoglalt pozíciónkat az űrkutatás területén.

Elmondta, hogy Farkas Bertalan sok jótanáccsal látta el, valamint azt is elárulta, hogy a magyar zászló és néhány magyar ételkülönlegesség mellett vele utazik majd egy olyan tárgy is, amely az első magyar űrhajóst is elkísérte a világűrbe.

A magyar űrprogram egyik legfontosabb célja az, hogy bemutassa, Magyarország kis ország, de gazdag történelemmel, rengeteg tehetséges emberrel és nagy álmokkal rendelkezik. A magyar nyelvet kevesen beszélik, de annál több tehetséges emberrel büszkélkedhetünk. Az űrhajós számára nemcsak az a cél, hogy képviselje hazáját, hanem hogy inspirálja a fiatalokat, hogy elérjék az álmaikat, ahogyan ő is tette, a szülei példáját követve.

„Az a legnagyobb motivációm, hogy másokat is arra ösztönözzek, hogy kemény munkával, eltökéltséggel és önmagukba vetett hittel elérhetik álmaikat”

– mondta Kapu Tibor.

Az űrhajós számára az igazi felelősség nemcsak az, hogy végrehajtsa a kutatásokat az ISS-en, hanem hogy képviselje a jövő kutatóit is. Ahogy ő fogalmazott, „nem sokan mondhatják el, hogy munkájuk a csillagokból is látható, de ti igen. Nem egyedül repülök, hanem hozzátok is hozom a ti álmaitokat”.

A magyar űrhajós kifejezte örök háláját hazájának: „Nem lehetek büszkébb arra, hogy képviselhetem Magyarországot ezen a színpadon. Saját focimezem van, rajta a nevemmel és zászlómmal, és a csapatom itt ül mellettem ennél az asztalnál. Ez életem egyik legnagyobb lehetősége.”

A magyar kutatói közösség jelentős aktivitással vett részt a kísérleti programok kidolgozásában. Ezek között szerepelnek anyagtudományi, sugárzástani, biotechnológiai és mikrobiológiai kutatások, amelyek célja az űrbéli környezet hatásainak jobb megértése. Kiemelt projekt a sugárzásmérő eszközök fejlesztése, amelyek kisebbek és hatékonyabbak a korábbiaknál, valamint az űrben tapasztalható sugárzás hosszútávú hatásainak elemzése.

A magyar űrkutatási program egyetemekkel, kutatóintézetekkel és ipari szereplőkkel szoros együttműködésben valósul meg. A projekt nem csupán tudományos jelentőségű, hanem gazdasági szempontból is ígéretes, hiszen a fejlesztések hosszú távon a piacon is alkalmazható termékekké válhatnak.

Kapu Tibor szerepe kulcsfontosságú a magyar kísérletek végrehajtásában. Az egyik kiemelt kutatási terület a légköri modellezés, amely során egy forgatott folyadékgömb segítségével vizsgálják a légörvények kialakulását. Ez a kísérlet segíthet a földi időjárás pontosabb modellezésében és az űrbeli atmoszféra viselkedésének megértésében. A magyar tudományos és ipari szereplők egyre nagyobb szerepet kaphatnak a nemzetközi űrkutatásban – emelték ki a műsorban.

A HUNOR-program fontos lépés Magyarország űrtevékenységének fejlődésében, amely hosszan tartó eredményeket hozhat a tudomány, a technológia és a gazdaság területén.

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.