Bizonyító videó az ukrajnai magyar megkínzásáról: "Nem bírom tovább. Nem bírom! "

POLITIK
Létrehozva: 2025.01.24.

,,88 éves vagyok, a párom 43. Az anyja nem fogad el, féltékeny a szerelmünkre."

A boldog pár több, mint két évtizede van együtt egymással, eleinte barátság volt kettejük között.

A most 43 éves Adrián Narváez és a 88 éves Delia Lúquez először 1998-ban találkozott egymással egy művészeti kiállításon. Adrián elmondása szerint már akkor mikor megismerkedett Deliával, sem vonzódott a vele egykorú nőkhöz. Akkor a férfi 16 éves volt.

anyja
Az anyja nem fogadja el ilyen egyszerűen a szerelmüket Fotó: Forrás : The Sun

 

Adrián úgy érezte csak rosszkor született. Már akkor vonzódott az idős nőhöz, mikor 61 éves volt és ő is szerette a régi házakat meg autókat.

 

Művészi hajlamuk összekötötte őket

Delia tanárnő és hobbifestő volt, Adrián pedig szívesen írt meséket és verseket, így alkotói szellemükön keresztül közel érezhették magukat egymáshoz. Az első találkozásuk után a pár tartotta egymással a kapcsolatot és leveleket írtak egymásnak. Adrián évekkel később bevallotta Deliának az érzéseit, majd ezt követően a pár romantikus kapcsolatba kezdett. 

Titkolták románcukat és időnként találkoztak, hogy kártyázzanak vagy italt fogyasszanak el egymás társaságában. 

Nem értették, hogy a korkülönbség ellenére szerethetjük egymást.

- mondta Adrián.

 

Mindketten Argentínában élnek és a Jehova tanúi közé tartoznak.

Miután megelégelték, hogy nem láthatják egymást, nyilvánosságra hozták kapcsolatukat. Adrián apja egyből elfogadta kapcsolatukat, édesanyja azonban hallani sem akart róla. Adrián szerint féltékenységből és nem értette meg, hogy a korkülönbség ellenére szerethetik egymást. Mindent megtett, hogy elválassza őket Adrián szerint, de a pár hitt a szerelmükben.

Adrián nem szégyelli a korkülönbséget és azt nyilatkozta az Infobae-nek, hogy észre sem veszi, mindenhova vele megy. 

Hét évvel a kapcsolatuk kezdése után 2005. március 18-án összeházasodtak. 20 éve házasok bár a párnak volt egy-két nehezebb pillanata is. 2009-ben Delia nyolc műtéten esett át, mert csípő, térd, szem és epehólyag problémái voltak, majd évekkel később szívritmuszavara volt és Adrián nem is láthatta egy ideig. Szerencsére azóta felépült és a pár boldogabban él, mint valaha, továbbra is megőrizve a művészetért való rajongásukat. 

 

/Forrás: The Sun/

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek