tóth gabi
Bíróság elé kerül a törvénysértő helyzet.
A számtalan figyelmeztetés ellenére a végsőkig kitart Karácsony Gergely és csapata a jogszabályokkal ellentétes költségvetés megszavazása ellen. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén ugyanis a képviselőknek egy olyan költségvetés tervezetről kell dönteniük, amelynek értelmében a főváros az előirányzott szolidaritási adónak csak egy részét fogja befizetni. Ezt a tervet a főváros az Alkotmánybíróság határozatára alapozza, amelynek értelmében az önkormányzatokra maximum annyi adóterhet lehet róni, amennyi támogatást kapnak az államtól.
A költségvetésről szóló javaslatcsomagban azonban egy sokkal súlyosabb kérdésben is dönteniük kell majd a képviselőknek. Ez pedig a fővárosi önkormányzat folyószámla-hitelkeretének elfogadásával kapcsolatos. Az előterjesztés értelmében a közgyűlésnek jóvá kell hagynia, hogy a főváros 2025-ben is egy 60 milliárd forintos hitelkeretből gazdálkodhasson. Az előterjesztéshez csatolt javaslatból azonban még inkább kétségbeejtő részletek derültek ki a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetét illetően. A dokumentum szerint ugyanis a főváros január 2-tól február 28-ig 40 milliárd forintot lehívna a 60 milliárdos hitelkeretből. Vagyis Budapest az év első két hónapjában hitelből tervez működni. Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés nem szavazza meg a hitelkeretet, Kiss Ambrus szerint Budapest bankszámlájáról már január másodikán elfogyhat az összes pénz, vagyis Budapest már január elején technikai csődbe kerülhet.
A költségvetés elfogadása kapcsán Karácsony Gergely is kampányba kezdett. A főpolgármester azzal fenyegetett, hogyha a főváros befizeti a kormány által előirányzott adót, nem tudnak ebédet vinni az iskolákba, és az idősotthonokban élőkről is képtelenek lesznek gondoskodni. Budapest főpolgármestere azt állítja, hogy a fővárosnak választania kell az adózás és az alapvető szolgáltatások fenntartása között. Karácsony Gergely a videójában nem beszélt a fővárosi önkormányzat botrányos gazdálkodásáról, helyette azzal riogatta a budapesti lakosokat, hogy amennyiben Budapest befizeti a rá kiszabott adókat, két perc helyett tízpercenként fog járni a 4-es és 6-os villamos, nem lesz pénz béremelésre és a rászorulók sem jutnak rezsitámogatáshoz.
A Fővárosi Közgyűlés ülésére a Fidesz-frakció is készül. A kormánypárti politikusok javaslatot tesznek arra vonatkozóan, hogy foglalkozzon a főváros a külvárossal, azokkal a külső kerületekkel, ahol a budapestiek hatvan százaléka él. A budapesti Fidesz frakcióvezetője szerint az ezekben a kerületekben élők a főváros motorjai, nélkülük nem lehetne Budapest az, ami. – A Fidesz frakció ezért kezdeményezi egy, a külvárosra szabott fejlesztési program létrehozatalát ötmilliárd forint értékben. Ez a fővárosi költségvetés egy százaléka, így a Városháza azzal sem söpörheti tovább félre a külvárosiak gondjait, hogy nincs pénze – mondta el Szentkirályi Alexandra. A Fidesz-frakció emellett javasolja azt is, hogy legyenek biztonságosabbak a főváros közparkjai, a közvilágítás fejlesztésével, térfigyelő kamerák kihelyezésével és körbekerítéssel.
A Fővárosi Közgyűlés következő, december 18-i ülésén a Podmaniczky Mozgalom részéről azt fogjuk kezdeményezni, hogy a 100E Deák Ferenc tér és a repülőtér között közlekedő repülőtéri expressz buszt a Budapest-bérlettel, illetve érvényes bérlettel rendelkezők olcsóbban, kedvezményesen vehessék igénybe
– mondta el közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A politikus kiemelte, több mint 80 százalékban külföldi turisták használják ezt a járatot, ugyanis jelenleg egy darab buszjegy erre a reptéri buszra 2200 forintba kerül, ami azt jelenti, hogy egy többgyerekes családnak vagy 3-4 embernek, ha csoportban, barátok együtt utaznak, akkor egy taxival olcsóbb kimenni a reptérre, mint busszal.
Azt javaslom ezért, hogy akinek van érvényes bérlete, legyen az egy Budapest-bérlet, egy Pest vármegyebérlet vagy egy országbérlet, amivel utazhat Budapesten, akkor amellé ne egy 2200 forintos jegyet, csak egy 450 forintos vonaljegyet kelljen váltania, hogyha a 100E járaton utazik
– tette hozzá Vitézy. A javaslat érdekessége, hogy a Vitézy által elmondottak kísértetiesen hasonlítanak Szentkirályi Alexandra áprilisi videójában elhangzottakhoz, amelyben szintén a reptéri busz drágaságának problémáját emelte ki.
Komoly tervekkel rukkolt elő a Podmaniczky-frakció tagja, Gál József. A politikus szerdán, a Fővárosi Közgyűlésben tárgyalandó előterjesztése alapján megtiltanák, hogy Karácsony Gergely a főváros pénzéből fizesse a Facebook-oldalán található hirdetéseket. Kezelni kell a kérdést, hogy a hivatal és a főpolgármester hirdetési költéseit szükséges kettéválasztani, közpénzből csak az önkormányzat hivatalos csatornáin lehessen hirdetni, a politikusi oldalakon történő hirdetésekre ne legyen lehetőség a fővárosi önkormányzat költségvetéséből költeni.
Láthatóan megelégelte a Fővárosi Közgyűlés LMP-s képviselője, Gál József, hogy a főpolgármester Budapest pénzéből a közösségi médián keresztül építi a saját karrierjét.
A közösségi médiában, főleg a Facebookon és Instagramon, gyakran lehet olyan hirdetéseket találni, ahol az adott önkormányzat egy politikus oldalán közzétett tartalmakat hirdet. Ennek ugyan nincsen törvényi akadálya, azonban etikai és morális szempontokat mindenképp felvet, hisz ugyanezen oldalak kampánycélokat is szolgálnak. Az önkormányzat költségvetése nem az azt vezető politikusok oldalainak hirdetésére szolgál
– írta előterjesztésében Gál József. A politikus kiemelte, az elmúlt időszak gyakorlata alapján Budapest Főváros Önkormányzata Karácsony Gergely politikusi oldalán finanszíroz hirdetéseket, a Budapest Városháza – a fővárosi önkormányzat hivatalos oldalának – hirdetéseit pedig a főváros cégei, például a Budapest Brand vagy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ fizetik a Meta Hirdetéstár adatai alapján.
Az új, 2024 októberében kezdődő ciklus alakuló ülésén a közgyűlés ismét felkérte a főpolgármestert egy átláthatósági rendelet elkészítésére.
Az elmúlt években, különösen a kampányidőszakokban, Karácsony Gergely a hivatalos közösségi oldalán keresztül mutatta be az elmúlt években elért eredményeket. Ezen posztok eléréseit pedig a főpolgármester különböző hirdetésekkel igyekezett minél nagyobbra növelni. A Facebookon fellelhető nyilvános információkból azonban egyértelműen látszik, hogy ezeket a hirdetéseket a fővárosi önkormányzat finanszírozta. Mindez annak ellenére történt, hogy Karácsony Gergely a 2019-es kampányában még egy egész fejezetet szentelt az átláthatóságnak, amelynek a saját közösségimédia-oldala esetében nyoma sincs.
Vitézy Dávid és Karácsony Gergely átfogó javaslatot terjesztett a Fővárosi Közgyűlés holnapi ülése elé a Rákosrendező pályaudvar területének hasznosításáról. Az ambiciózus elképzelés hangsúlyozza a fenntarthatóságot, a zöldterületek bővítését és a közlekedési fejlesztéseket, illetve kemény kritikát fogalmaz meg a kormányzattal szemben. Mindezt annak ellenére tették, hogy nemrég Lázár János építési és közlekedési miniszter kiemelte, mindenben együttműködnek a fejlesztésben a fővárossal.
Rákosrendező 130 hektáros területe már hosszú ideje szerepel a fővárosi fejlesztések listáján. A pályaudvar mára elveszítette korábbi funkcióját, és az egyik legnagyobb, egységesen fejleszthető rozsdaövezetté vált Budapest szívében. Az elmúlt években különböző elképzelések születtek a terület hasznosításáról. Ezek egyike volt a Karácsony Gergely által rendszeresen emlegetett, ám konkrétumokat nem megfogalmazó Budapest parkváros terv, amelynek értelmében 15 ezer lakás, kulturális intézmények és egy hatalmas park épülne a közterületen.
Vitézy Dávid és Karácsony Gergely közös javaslata részletesen kitér a fejlesztés elvárásaira, hangsúlyozva a közparkok kialakítását, a társadalmilag fenntartható lakásépítést és a modern közlekedési infrastruktúrát.
A dokumentumban a főváros világossá teszi, hogy a terület Budapest aranytartaléka, ezért a hasznosítása csakis szigorú városfejlesztési szempontok mentén történhet. Csakhogy Lázár János építési és közlekedési miniszter már több alkalommal, legutoljára néhány nappal ezelőtt egyértelművé tette: a kormány nyitott az együttműködésre a fővárossal. A miniszter azt ígérte, minden kérdést megtárgyalnak Budapest vezetésével és a lakossággal. Kijelentette: a területen csak olyan fejlesztés valósulhat meg, amely a budapestiek érdekeit szolgálja, és hozzátette, hogy a Rákosrendező fejlesztése nem mindenáron történik.
Mindezek ellenére a fővárosi előterjesztés több pontja olyan alapelveket rögzít, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a benyújtók politikai hasznot akarnak húzni a fejlesztésből, miközben egyetlenegy forinttal sem támogatnák azt.
Ilyen például az a kitétel, miszerint az új lakások húsz százalékát megfizethető bérlakásként kell kialakítani. Vagyis a 15 ezer ingatlanból 1500 bérlakás lenne. Ez a terv pedig egybevágna a Vitézy Dávid programjában megfogalmazottakkal, miszerint 2029-ig tízezer bérlakást építtetne az állam és a piaci szereplők bevonásával Budapesten. Emellett a javaslat kiáll egy zöldfolyosó kialakítása mellett is, amely a Nyugati pályaudvar térségét kötné össze Rákosrendezővel. A rendkívül ambiciózus parkfejlesztést azonban a főváros már évekkel ezelőtt, a Radó Dezső-tervben megígérte a fővárosiaknak. Így a Karácsony Gergely vezette főváros az állammal és a magánbefektetőkkel fizettetné meg az ígéreteinek megvalósítását.
Az előterjesztés ugyanakkor politikai üzenetet is hordoz. Egyik kiemelt pontja a kormányt arra szólítja fel, vonja vissza a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státusát, és biztosítson teljes átláthatóságot a fejlesztési folyamatban.
A főváros továbbá azt is elvárja, hogy a területre vonatkozó építési szabályokat ne kormányrendeletben, hanem fővárosi hatáskörben határozzák meg.
Ezek a követelések azonban azt jelentenék, hogy a fővárosi önkormányzat extra jogköröket kapna a kezébe, és lehetősége lenne zsarolni a kormányzatot a fejlesztés engedélyeztetésével. A javaslatnak emellett az időzítése is beszédes. Alig néhány nappal Lázár János nyilatkozata után került napirendre az előterjesztés, amely lényegében megismétli a miniszter által már felvázolt alapelveket. A nyitott kapukat döngető javaslat azonban nemcsak a tartalmával, hanem azzal is üzen, hogy a főváros igényt tart a folyamatok irányítására, miközben semmilyen anyagi támogatást nem biztosítana Budapest legnagyobb rozsdaövezetének felszámolásához.
"A Fővárosi Kormányhivatal nem fog asszisztálni Karácsony Gergely újabb törvénysértő lépéséhez: a főpolgármester megfosztaná a szegényebb településeket a nekik járó szolidaritási hozzájárulástól. Ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja Karácsony Gergely jogsértő költségvetését, a kormányhivatal megteszi a szükséges jogi lépéseket" – jelentette be videós Facebook-posztjában Sára Botond, Budapest főispánja.
Sára Botond a videóban elmondta: Karácsony Gergely arra készül, hogy jogszabálysértő költségvetést fogadtasson el a közgyűléssel, mert nem akarja megfizetni a szegényebb településeknek járó 50 milliárd forintot.
„Ez nem jelent megoldást a főváros csődközeli helyzetére, sőt maszatolja a problémát, időhúzás, nehezebb helyzetbe hozza a várost. Természetesen a jogszabálysértő döntést meg fogjuk támadni” – fogalmazott a főispán.