tóth gabi
Már a világsajtó is foglalkozik a "büdösek a tiszások" botránnyal.
A magyar politikai helyzettel foglalkozott egyik legújabb cikkében a Le Figaro – szúrta ki a Mandiner. Mint írják, a három, nemrég kiszivárgott felvétel a francia lap szerint iszonyú kellemetlenül érinti Magyar Pétert.
A francia lap értelmezése szerint a felvételek közül mindet a politikus volt barátnője, Vogel Evelin készítette és az derül ki belőlük, hogy a Tisza Párt elnöke hideg, rosszindulatú, sőt cinikus. A Le Figaro arra is felhívta a figyelmet, hogy Őszöd óta a magyarok pontosan tudják, milyen pusztító következménnyel járhat egy-egy kiszivárgott beszéd. Ezzel kapcsolatban azt is fontosnak tartotta megemlíteni a cikk, hogy
Magyarországon a baloldal 2006 óta zuhanórepülésbe kezdett és azóta sem tért magához.
A nemzeti jobboldali viszont azóta is tarol a választásokon. A lap szerint ugyanakkor a most induló kampány, másfél évvel a választás előtt minden bizonnyal tartogat még meglepetéseket.
Mint korábban többen is beszámoltak róla: hét elején nyilvánosságra került hangfelvétel szerint a Tisza Párt elnöke vállalhatatlan, trágár stílusban nyilvánult meg a saját támogatóiról. Alig telhetett el néhány óra aközött, hogy a híveivel fotózkodott, majd ugyanezeket az embereket szidta barátnőjének. A Tisza Párt első embere a volt barátnője által rögzített felvétel alapján valószínűleg a június 8-i, Hősök terén tartott tüntetése után beszélt arról, mennyire idegesítik őt a „büdös szájú” támogatók.
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója szerint ez volt Magyar Péter őszödi beszéde.
Magyar Péter valójában lenézi a választókat, és ezen belül pedig a saját támogatóit is – mutatott rá lapunknak Boros Bánk Levente. A Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója kifejtette: az elmúlt 30 évben soha nem sértegetett még magyar politikus választókat ilyen stílusban, mint a Tisza Párt elnöke.
Mint arróltöbb lap is beszámolt, trágár szavak kíséretében gyalázta saját szimpatizánsait egy Vogel Evelin által készített hangfelvételen, ami feltehetően a június 8-i, Hősök terén tartott tüntetés után készült.
Ez már a sokadik botrány, nem lehetnek véletlenek. Túl sok egybeesés történt már ahhoz, hogy egy összeesküvés-elmélettel el lehessen ütni, vagy az ellene irányuló, vélelmezett lejáratókampánynak lehessen ezt betudni
– hangsúlyozta, majd hozzátette: ha nem lennének ügyek Magyar Péter körül, akkor most nem lenne a nyilvánosság előtt egy újabb bizonyíték az ő emberi minőségéről.
Nem ez az első és valószínűleg nem is ez az utolsó botránya Magyar Péternek, ezeknek az a különlegessége, hogy egy normális közegben már egy ilyenbe is belebukik egy politikus
– mondta, majd hozzátette: ez Magyar Péter őszödi beszéde, ugyanis Gyurcsány Ferenc is zárt körben beszélt Balatonőszödön 2006-ban, miután hazugságokkal kampányolva megnyert egy választást. A sajátjai előtt annak idején Gyurcsány is őszintén fogalmazott.
Boros Bánk Levente úgy véli, ez az ügy visszaveti majd Magyar Péter pártjának növekedési potenciálját. – Biztos, hogy nem fogja ez a stílus vonzani a további támogatókat. Az ellenzéki holdudvar és sajtó reakcióiból pedig látható, hogy egyre vállalhatatlanabb már abban a közegben is a Tisza Párt elnöke – mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy ugyanezt az elitista, lenéző magatartást az SZDSZ-től lehetett látni még a 90-es években, amely párt mára el is tűnt a politika süllyesztőjében.
A klinikai szakpszichológus által felvázolt nárcisztikus személyiségzavar tünetei kísértetiesen hasonlítanak Magyar Péter viselkedésére.
A Ripost felkeresett egy neves klinikai szakpszichológust, akitől azt kérdeztük meg, hogy melyek a nárcisztikus személyiségzavar legjellemzőbb tünetei. A szakember által elmondottak kísérteties hasonlóságot mutatnak azzal, ahogy Magyar Péter viselkedik.
A pszichológus elöljáróban annyit elmondott, hogy a nárcisztikus személyiségzavar kialakulása leginkább a gyermekkorra vezethető vissza, azon belül is az anya-gyermek kapcsolatokra. Amennyiben a gyermek nem kapja meg az édesanyjától a megfelelő visszaigazolásokat és figyelmet, az egyén fejlődése során önértékelési zavar alakulhat ki. Kicsiként úgy érzi, hogy ő nem szerethető, ezért a személy pszichéje kompenzálni próbál. Ebből alakul ki a későbbiekben a külvilág számára önteltnek, pökhendinek tűnő viselkedés. A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőknek állandóan szükségük van visszajelzésre a külvilágtól.
A nárcisztikus személyiségzavar esetén a psziché kompenzációja legtöbbször odáig fajul, hogy az egyén tévedhetetlennek, mindennél okosabbnak hiszi magát. Magyar Péter egykori felesége, Varga Judit és korábbi barátnője Vogel Evelin is arról vallott egy interjúban, hogy a baloldali pártelnök csak a saját döntéseiben bízik. A munkatársait és a körülötte lévő embereket ostobának tartja.
Magyar szóhasználatában gyakran szerepel az ostoba, hülye és debil kifejezések, ha másokat kell jellemezni.
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők hajlamosak elhinni, hogy pótolhatatlanok és sokszor a képzelt nagyságuk hatása alá kerülnek...
- magyarázta a pszichológus.
A személyiségzavar egyik fő tünete, hogy szinte képtelenek megbízni bárkiben, de a kötődésre is legtöbbször alkalmatlanok. A szakember szerint ez azért van, mert így védekezik a nárcisztikus emberek pszichéje. Mivel félnek a lelepleződéstől, így inkább távol tartják maguktól az embereket.
Vogel Evelin az Indexnek adott interjújában éppen arról beszélt, hogy Magyar Péter nem bízott meg sem benne, sem a legközvetlenebb munkatársaiban sem. Mindig gyanakvó volt a munkatársaival szemben, és azt figyelte, hogy ki lehet a beépített ember közülük.
Egy másik fő jellemzője a nárcisztikus személyiségzavaros embereknek, hogy képtelenek beismerni, ha hibáznak.
Ugyanakkor azt sem tűrik jól, ha kritikát fogalmaznak meg velük szemben.
A negatív kritikát nem tuják megemészteni. Ha valami - például egy kritika vagy ellentmondással való szembesítés - veszélyezteti azt az önképet, amit kialakított önmagáról, akkor jelentkezik ezeknél az embereknél a düh
- mondta el a Ripostnak a klinikai szakpszichológus, aki hozzátette, hogy jellemző ezekre az emberekre, hogy nagyon kedvesek, nyájasak, behizelgőek, de csak addig amíg nem érzik azt, hogy valaki veszélyt jelenthet a saját magukban kialakított önképükre.
Ami azt illeti Magyar Péter esetében is számtalanszor szemtanúi lehettünk, hogy milyen rosszul kezeli a kritikát vagy az ellentmondást. Volt példa, hogy kirohant egy tévéstúdióból, de gyakran fordult elő, hogy üvöltözni kezdett riporterekkel.
Ahogy azt megírtuk, előkerült egy hangfelvétel, amelyen Magyar Péter akkori barátnőjével, Vogel Evelinnel beszélget. A felvételen hallható, amint Magyar Péter büdös szájúnak nevezi szavazóit, és a nyugdíjasokon is gúnyolódik.
Büdösek az emberek és a szájuk, bleee…
– mondta, majd így folytatta: hogy meglepődnének a nagymamák, akik tőle várják, hogy hazahozza az unokájukat külföldről, ha azt mondaná nekik, hogy „vegyél magadnak újat”.
Kamala Harris amerikai alelnök, aki nemrég elbukta az elnökválasztást, azzal keltette felháborodást, hogy egy wisconsini kampányrendezvényen beszólt két Jézust dicsőítő fiatalnak, miszerint rossz gyűlésen vannak.
Az egyetlen úszó szemét, amit látok, azok Trump támogatói
– fogalmazott a nem kis felháborodást keltő Joe Biden.
Az amerikai demokratáknál a beszólogatás szinte már bevált szokásnak tűnik... Ruben Gallego egy 2016-os interjúban, Donald Trump győzelme után így nyilatkozott Trump választóiról:
Szerintem Donald Trump idegengyűlölő kampányt folytatott, amely a világ legrosszabb embereit vonzotta, akiket nem fogunk és soha nem is fogunk megszólítani.
Nicolas Perruchot francia exképviselő és volt polgármester sem fogta vissza magát egy beszédében, amelyet megválasztott képviselőknek tartott:
A legtöbb ember – és ezt soha ne felejtsék el, amikor újra kampányolni mennek – a legtöbb ember, bocsássatok meg, de hülye. A nagyon nagy többség.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke is lenézte a szavazókat, még 2016-ban beszélt ugyanis arról, hogy "a tagállamok választott vezetői azzal bonyolítják az életet, hogy földre borulnak a közvélemény előtt, ahelyett, hogy olyan történelmi projekteken dolgoznának, mint az euró. Úgy vélte, a miniszterelnököknek be kellene fejezniük azt, hogy túlságosan a választóikra hallgatnak, és ehelyett full time európaiként kellene viselkedniük."
Belgiumban óriási botrányt okozott az, hogy 2014-ben Elio Di Rupo, a Szocialista Párt liège-i polgármestere dühében azt mondta, a város lakói egyszerűen buták. Hollandiában pedig Mark Rutte akkori miniszterelnök egy 2021-es parlamenti vitában „populista őrülteknek” nevezte azokat, akik a koronavírus elterjedésekor kritizálták a kormány intézkedéseit - írja a Magyar Nemzet.