RETRO RÁDIÓ

Tűzszünetet javasolt a Közel-Keleten a német kancellár

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 10. 20:04

Kérdés, hogy lesz-e szavainak foganatja.

Olaf Scholz német kancellár tűzszünetet és politikai rendezést sürgetett hétfőn a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásának az évfordulóján.

„Kedves barátaink Izraelben, együtt érzünk veletek (…), a ti oldalatokon állunk” – jelentette ki a német kancellár egy hamburgi konferencia megnyitóján.

A szociáldemokrata politikus mindemellett szóvá tette a palesztin lakosság szenvedését is a Gázai övezetben egy éve dúló háború kapcsán. „Az erőszak és éhség napi szintű magtapasztalása nem olyan alap, amelyből valami jó fakadhatna” – figyelmeztetett Scholz. Hangsúlyozta: az embereknek reményre, illetve jövőképre van szükségük.

„A német szövetségi kormány ezért szorgalmazza a tűzszünetet, a túszok elengedését valamint a politikai folyamatot, amely ma messzebb került, mint valaha”

– mondta Scholz. Kiemelte, hogy számára e folyamat végén csakis egy kétállami megoldás állhat, aminek keretében „izraeliek és palesztinok tartósan békében élhetnek egymás mellett”. Ez azonban csakis akkor működhet, ha sikerül elejét venni a teljes térség lángba borulásának – tette hozzá Scholz, és követelte, hogy Irán és szövetségesei, köztük a libanoni Hezbollah milícia hagyjanak fel az Izrael elleni támadásokkal.

Ferenc pápa bírálta a nemzetközi közösséget és „szégyenletes tehetetlenségnek” nevezte hétfőn a Gázai övezet katolikusaihoz intézett nyílt levélben, hogy egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása után sem sikerült megoldást találni annak befejezésére.

„Látszólag kevesen törődnek azzal, amire a legnagyobb szükség van, és amire a legjobban vágynak: a párbeszéddel és a békével”– írta. „Bár a történelem bizonyítja, hogy az erőszak soha nem hoz békét, ennek ellenére úgy tűnik, hogy az évek alatt kialakult konfliktusok semmit nem tanítottak nekünk.”

A pápa szerint „egy éve megnyújtották a gyűlölet kanócát, amely ahelyett, hogy kialudt volna, az erőszak spiráljában robbant fel”.

Az október 7-re a béke megvalósulásáért a világ katolikusai számára böjti- és imanapot meghirdető Ferenc pápa, az elmúlt hetekben egyre nyíltabban beszélt a Hamász palesztin terroristaszervezet és az Izrael közötti konfliktusról és egyre élesebben bírálta Izrael katonai kampányát. Szeptember 29-én a 87 éves pára bírálta és „minden erkölcsön túlmenőnek” nevezte az izraeli légicsapásokat Libanonban, melyekben a Hezbollah vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah, valamint civilek is életüket vesztették.

Ferenc pára szeptemberben „elfogadhatatlannak” nevezte Izrael tetteit Libanonban és arra sürgette a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg mindent a jelenleg is dúló támadások leállítása érdekében. Hétfői levelében a pápa közvetlenül a Gázai övezetben élőkhöz szólt: „Veletek vagyok Gáza régóta szorongatott és szörnyű helyzetben lévő népe, mindennap a gondolataimban és imáimban hordozlak titeket” – írta.

„Veletek vagyok, azokkal, akik a bombázások elől menekülve arra kényszerültetek, hogy elhagyjátok otthonaitokat, felhagyjatok az iskolával és a munkával. ….Veletek vagyok, veletek, akik féltek felnézni, mert féltek az égből lezúduló tűztől”

– írta.

Joe Biden amerikai elnök és alelnöke, Kamala Harris hétfőn felidézte a Hamász palesztin terrorszervezet tavalyi összehangolt támadásának „kimondhatatlan brutalitását” Izrael ellen, annak egyéves évfordulóján, s megemlékeztek a történtek nyomán kirobbant Gázai övezeti háború áldozatairól.

Biden kijelentette, hogy október 7. a Hamász kirobbantotta háború miatt a palesztin nép „fekete napjaként” fog bevonulni a történelembe.

„Túlontúl sok civil túlontúl sok szenvedést élt meg az egy éve tartó konfliktus során”

– hangsúlyozta az amerikai elnök. „Egy évvel később én és Harris alelnök is teljesen elkötelezettek maradtunk a zsidó nép és Izrael biztonsága, valamint a zsidó állam létjogosultsága mellett” – tette hozzá Biden. Harris úgy fogalmazott, hogy az, amit a Hamász október 7-én csinált, „az maga a gonosz, brutális és megvetendő volt”. Egyben arról is szólt, hogy „végtelenül szomorú az utóbbi egy évben a Gázai övezetben történt halálozások és pusztítás miatt”. Az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy szankciókkal sújtja a Hamász egyik nemzetközi adománygyűjtő hálózatát, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a szélsőségesek finanszírozásában. A mostani intézkedés keretében szankciós listára került több magánszemély és a gázai al-Intadzs bank.

A pénzügyminisztérium szerint „a Hamász kihasználta a szenvedést a Gázai övezetben, hogy forrásokhoz jusson olyan csalárd, megtévesztő jótékonysági szervezeteken keresztül, amelyek hamisan azt állítják, hogy segítenek a gázai lakosságnak”. A tárca közölte, hogy az idei év elejéig bezárólag a terrorszervezet havonta 10 millió dollár adományhoz jutott ilyen módon. Hozzátette, hogy a Hamász számára Európát tekinti ilyen szempontból bevételei fő forrásának.

Világszerte hétfőn emlékeztek meg a radikális iszlamisták tavaly október 7-i összehangolt támadásáról Izrael déli területei ellen. Izraeli adatok szerint akkor 1205 embert gyilkoltak meg a szélsőségesek és 251 embert hurcoltak el, akik közül még mintegy százat túszul tartanak fogva a Gázai övezetben. A terrortámadás nyomán Izrael háborút indított a Gázai övezetben a Hamász felszámolására, a szélsőségesek irányította egészségügyi hatóságok szerint több mint 41 900 palesztin vesztette életét.

A Hezbollah libanoni síita szervezet ellen indított izraeli háborút bírálta Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter hétfőn a Najib Mikati libanoni miniszterelnökkel Bejrútban tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján. A miniszter kijelentette: a háború „teljeskörű regionális háború szakadékába” taszítja a Közel-Keletet.

Katasztrófával és az egész régiót fenyegető eszkalációval állunk szemben – mondta a jordániai diplomácia vezetője. Szafadi hozzátette, hogy „Izrael viseli a felelősséget ezért az agresszióért, a régióban bekövetkező eszkalációért és minden újabb eszkalációért, amely a régiót fenyegeti”. Kijelentette, hogy Jordánia támogatja a libanoni kormány kezdeményezését új elnök választására, valamint azon ENSZ BT-határozat végrehajtását, amely 2006-ban véget vetett Izrael és a Hezbollah közötti legutóbbi háborúnak. A határozat Dél-Libanont kizárólag a libanoni hadsereg és az ENSZ-békefenntartók ellenőrzése alatt tartaná.

A külügyminiszter hozzátette, hogy Jordánia Libanonhoz hasonlóan támogatja az Egyesült Államok és Franciaország kezdeményezését a háromhetes libanoni tűzszünetre. Jordánia nem engedi meg sem Iránnak, sem Izraelnek, hogy használja a légterét az egymás elleni ellenségeskedés során – mondta a külügyminiszter, utalva arra, hogy a térségben az iráni rakétatámadás izraeli megtorlására számítanak.

„Nem leszünk csatatér senki számára. Ezt az üzenetet világossá tettük Irán és Izrael számára is”

– jelentette ki Szafadi.

A Hezbollah libanoni síita szervezet ismét tagadta Izrael létjogosultságát a zsidó állam ellen egy évvel ezelőtt elkövetett iszlamista terrortámadás első évfordulóján közzétett nyilatkozatában

Izraelnek nincs helye „a térségünkben, a társadalmi, kulturális és emberi struktúránkban” – közölte a fegyveres szervezet.

A szintén iráni támogatását élvező Hamász iszlamista terrorszervezet 2023. októberi támadását „hősies hadműveletnek” nevezte, amelynek szerintük történelmi és stratégiai következményei lesznek a Közel-Keleten.

A Hezbollah közölte: az Izrael ellen 2023. október 8-án indított támadásokkal szolidaritásukat fejezik ki a Hamásszal.

A Hezbollah úgy véli, hogy ezáltal „az igazság, az igazságosság és a teljes emberiség” oldalán áll, és Libanont védelmezi.

2023. október 7-én hajnalban a Hamász és más palesztin terrorszervezetek fegyveresei meglepetésszerű támadást indítottak a Gázai övezetből, betörtek Izrael déli részébe, ahol mintegy 1200 embert meggyilkoltak, több ezret megsebesítettek, 264 embert elhurcoltak, akik közül 101 még ma is a fogságban van.

Izrael előbb-utóbb megfizeti majd az árát annak a „népirtásnak”, amelyet a palesztin nép ellen visz véghez egy éve – üzente Recep Tayyip Erdogan török államfő az X-en hétfőn, a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael ellen elkövetett támadásának első évfordulóján.

„Pontosan 365 napja 50 ezer testvérünket mészárolták le, többségében nőket és gyerekeket” – írta Erdogan, hozzátéve, „ahogyan Hitlert megállította az emberiség szövetsége, úgy fogják hasonló módon feltartóztatni Netanjahut és az ő gyilkos hálózatát is”. A terrortámadás első évfordulóján Erdogan azt emelte ki, hogy „egy éve a világ szeme láttára élő, egyenes adásban követnek el merényletet az egész emberiség ellen”. A tavaly október 7-én Izrael déli térségében végrehajtott terrortámadásban 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek. A Hamász fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

Izrael ezután átfogó hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét. A konfliktusnak eddig több mint 41 ezer halálos áldozata van a Gázai övezetben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.