tóth gabi
A következmények beláthatatlanok?
Oroszországot aggasztják a Közel-Keleten várható következmények, miután Izrael likvidálta Jahja esz-Szinvárt, a Hamász palesztin iszlamista szervezet politikai irodájának vezetőjét – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
„A legfontosabbak számunkra a békés lakosságra gyakorolt következmények, amelyeket megfigyelhetünk. Jelentős aggodalmaink vannak ezzel kapcsolatban” – felelte az arra vonatkozó kérdésre, hogy a Kreml miként reagált az izraeli akcióra.
– tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy a Hamász-vezető megölését online közvetítették, a szóvivő hangoztatta, hogy a média minden nap közvetít ilyet, ilyen a technológia fejlettségi szintje.
Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Szinvár likvidálása valószínűleg nem gyakorol majd befolyást a helyzetre.
– mondta.
Az izraeli hadsereg csütörtökön közölte, hogy likvidálta a Gázai övezetben Szinvart, akit a 2023. október 7-i, Izrael elleni támadás fő szervezőjének és kitervelőjének tartanak. Akkor mintegy 1200 ember vesztette életét, és több mint kétszázat túszul ejtettek. Az izraeli hatóságok szerint egy évvel a támadás után még mindig 101 túsz lehet a Hamásznál, köztük többeket halottnak tekintenek. Különleges műveletekkel és humanitárius erőfeszítésekkel 154 embert sikerült visszaszerezni a Hamásztól, beleszámítva a halott túszokat is.
Az izraeli hadsereg (IDF) hivatalosan is megerősítette, hogy a tavaly október 7-i mészárlást kitervelő és levezénylő Hamász-vezért, Jahja esz-Szinvárt megölték.
Véletlenszerű rafahi megölése után már a helyszínen azonosították fogászati és egyéb bizonyítékok, köztük a karórája alapján, majd az izraeli rendőrség közölte, hogy azonosítási osztálya a helyszínről származó fényképekkel is igazolta személyazonosságát. Az izraeli szakértők a fogak alapján gyorsan és pontosan tudnak dönteni, az eljárást a háború során többször alkalmazták.
Herci Halevi vezérkari főnök és a Sin Bet belbiztonsági szolgálatot vezető Ronan Bar ellátogatott ahhoz az épülethez, ahol a Hamász vezetőjével végeztek, és ott kijelentették, hogy megfizetett tetteiért, üldözöttként, legyőzve fejezte be életét.
Jichák Hercog államelnök elismerését fejezte ki a fegyveres erőknek és a biztonsági szolgálatoknak „az ősterrorista Jahja esz-Szinvár” likvidálásáért. „Szinvár az október 7-i merénylet kiagyalója, évek óta felelős felelős izraeli civilek és más országok állampolgárai elleni szörnyű terrorcselekményekért, valamint ártatlan emberek ezreinek meggyilkolásáért”- mondta Hercog.
Iszrael Katz külügyminiszter a világ több tucat külügyminiszteréhez intézett üzenetében első izraeli tisztségviselőként erősítette meg a Hamász vezér halálát. „Az október 7-i mészárlásért és atrocitásokért felelős Jahja esz-Szinvár tömeggyilkost ma megölték az IDF katonái. Ez Izrael számára nagy katonai és erkölcsi vívmány, és az egész szabad világ győzelme az Irán által vezetett radikális iszlám gonosz tengelye ellen” – mondta.
Joáv Galant védelmi miniszter felszólította a Hamász fegyvereseit, hogy engedjék szabadon a túszokat és adják meg magukat. „Jahja esz-Szinvár likvidálása egyértelmű üzenet az elesettek és a túszok családjainak: mindent megteszünk annak érdekében, hogy elérjük azokat, akik megkárosították szeretteiket, kiszabadítjuk, és visszaadjuk családjuknak a túszokat”- jelentette ki.
„Ez egyben egyértelmű üzenet a gázaiaknak is. Eljött a vég annak az embernek, aki katasztrófát és halált hozott a Gázai övezetbe, aki szenvedést okozott gyilkos cselekedeteivel. (A harcosoknak) Ideje szabadon engedni a túszokat, előjönni felemelt kézzel, és megadni magukat. Gyere elő a túszokkal, szabadítsd ki őket, és add meg magad” – szólított fel a védelmi miniszter.
– írta az X-en Jaír Lapid Szinvár megölésének hírére.
A tavaly október 7-i terrortámadásban elrabolt izraeli túszok családtagjai azt követelik, hogy a kormány azonnali megállapodásra, túszalkura használja fel Szinvár halálát, s kezdjen tárgyalásokat kiszabadulásukról.
Szinvár, a tavaly október 7-i terrormerénylet kitervelője a Hán-Junisz menekülttáborban született 1962 októberében, a Gázai övezet déli részén. Családja eredetileg al-Madzsalból, a jelenlegi Askelonból származott, Izrael megalakulása után onnan menekültek délre, az akkor Egyiptomhoz tartozó Gázai övezetbe.
Az egyik alapítója volt 1987-ben az iszlamista Hamász terrorszervezetnek. Az izraeli hatóságok 1989-ben életfogytiglanra ítélték, mert a szervezet belbiztonsági vezetőjeként legkevesebb tíz, Izraellel való együttműködéssel gyanúsított palesztint ölt meg saját kezével. Huszonkét évet töltött egy izraeli börtönben, ahol megtanult héberül, és ahol az izraeli orvosok életmentő műtétet végeztek rajta, 2008-ban agydaganatot távolítottak el nála.
A hét évig a Hamász fogságában lévő, az övezet mellett elfogott Gilad Salit izrareli tizedesért cserébe szabadult 2011-ben, majd 2017-ben a gázai Hamász élére emelkedett. Iszmáil Haníje július végi megölése után a terrorszervezet politikai irodájának vezetőjévé választották.
Az iszlamista Hamász palesztin szervezetet vezető Jahja esz-Szinvár halála lehetőséget nyit megteremteni a terrorszervezet nélküli Gázát – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön.
Joe Biden úgy fogalmazott, hogy
valamint közölte, hogy telefonon gratulál Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek és Izrael más vezetőinek, akikkel szeretne beszélni a túszok kiszabadításához vezető útról és a háború befejezéséről „egyszer és mindenkorra”.
Az elnök egyben azt hangoztatta, hogy Izraelnek minden joga megvan a Hamász katonai szervezetének és vezetőinek megsemmisítéséhez, és úgy vélte, hogy a palesztin szervezet ma már nem lenne képes még egy, a 2023 október 7-ihez hasonló támadás végrehajtására.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy Szinvár olyan hatalmas akadály volt a béke előtt, amely most elhárult.
Amerikai védelmi illetékesek csütörtökön arról is beszámoltak, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter a NATO miniszteri ülése közben értesült az izraeli katonai akcióról és Szinvár haláláról, valamint azt is hozzátették, hogy az izraeli fél tájékoztatta a Pentagont, amihez fotókat is mellékelt.
Mike Johnson, az amerikai képviselőház republikánus elnöke úgy fogalmazott, hogy
A politikus arra szólította fel a Biden-Harris adminisztrációt, hogy ezt követően Izraellel közösen dolgozzon azon, hogy a lehető legnagyobb nyomást fejtse ki – szavai szerint – a „kígyó fejére: Iránra”.
A Hamász amerikai túszainak családjait tömörítő szervezet közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy ezt a lehetőséget minden félnek meg kell ragadnia és tárgyalások útján, vagy más eszközzel, de ki kell szabadítani azt a 101 embert, köztük 7 amerikait, aki tavaly október 7-e óta fogoly a szélsőségesek kezében.