tóth gabi
Ijesztő a világot fenyegető háborús veszély.
Irán ballisztikus rakéták sorozatát lőtte ki Izrael ellen kedden, megtorlásul a vele szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért – közölte az izraeli hadsereg. Légiriadó-szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán-folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy az emberek húzódjanak biztonságba az óvóhelyeken.
A Reuters hírügynökség újságírói a szomszédos Jordánia egén elfogott és megsemmisített rakétákról számoltak be. Izrael, Irak és Jordánia is a történtek miatt haladéktalanul felfüggesztette a légi közlekedést légterében.
Az izraeli katonai rádió közlése szerint csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Irán Izrael ellen. Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé megtorlásul Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető és Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolása miatt. Az Iszlám Köztársaság elitalakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán viszontválasza még pusztítóbb lesz. Joe Biden amerikai elnök az X-en közölte, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Izraelnek, hogy megvédje magát az iráni rakétacsapásokkal szemben.
Nem sokkal később az IDF már azt közölte, hogy véget értek a támadások, sérültekről és halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Kedd délután többször megszólaltak a Tel-Avivtól északra fekvő Saron-vidéken a légvédelmi szirénák.
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője számos libanoni területről indított lövedékről számolt be, melyek egy része nyílt, lakatlan területen becsapódott. Hagari azt is bejelentette, hogy Iránból széles körű támadásra számítanak.
Komolyan követjük a fenyegetést. Ismétlem: a védelem nem hermetikus. Az irányelvek betartása életeket menthet
– mondta Hagari. Az új polgári védelmi szabályok szerint nyílt területen csak harminc, zárt térben pedig háromszáz ember gyülekezhet, és csak ott dolgozhatnak, ahol a munkahely közelében óvóhely található.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: Hegedüs RóbertAz Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedd este.
Szijjártó Péter azt írta, jelenleg 426 konzuli védelemre regisztrált magyar állampolgár tartózkodik Izraelben. Azt kérik, hogy aki bajba kerül, azonnal lépjen kapcsolatba a tel-avivi képviselettel vagy a külügyminisztérium call centerével.
Továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy csak abszolút halaszthatatlan esetben utazzon a térségbe, és mindenképpen regisztráljon indulás előtt konzuli védelemre
– hangsúlyozta Szijjártó Péter. Ahogy arról lapunk is beszámolt, fegyveresek járókelőkre nyitottak tüzet tegnap este Tel-Aviv Jaffa kerületében, az izraeli rendőrség első hivatalos közlései szerint a feltételezett terrortámadásban többen életüket vesztették és sokan megsebesültek. A hatóságok szerint a két támadót semlegesítették. A televízióban is közölt megfigyelőkamerás felvételek szerint a két fegyveres egy villamosmegállóban kezdett el lövöldözni.
A merénylet egy időben történt azzal, hogy Irán ballisztikus rakéták sorozatát lőtte ki Izraelre, megtorlásul a vele szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért – közölte az izraeli hadsereg. Légiriadó-szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy az emberek húzódjanak biztonságba az óvóhelyeken.
Az izraeli katonai rádió közlése szerint Irán csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Izraelre. Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé. Az Iszlám Köztársaság elitalakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán viszontválasza még pusztítóbb lesz. Donald Trump is reagált az eseményekre, és kiemelte, hogy az elnöksége alatt nem volt háború a Közel-Keleten. Megismételte azt is, hogy a Hamász október 7-i terrortámadása nem történt volna meg, ha ő ült volna a Fehér Házban.
Lángokban áll a világ, ezt írta egy bejegyzésben a közösségi oldalán Donald Trump volt amerikai elnök, a republikánusok elnökjelöltje. Arra reagált, hogy fegyveresek járókelőkre nyitottak tüzet kedden Tel-Aviv Jaffa kerületében, az izraeli rendőrség első hivatalos közlései szerint a feltételezett terrortámadásban négyen életüket vesztették és heten megsebesültek. Donald Trump azt is kiemelte, hogy az elnöksége alatt nem volt háború a Közel-Keleten. Megismételte azt is, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet október 7-i terrortámadása nem történt volna meg, ha ő ült volna a Fehér Házban.
Donald Trump arra is reagált, hogy a tel-avivi lövöldözéssel nagyjából egyidőben Irán több száz ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, ami miatt az embereket óvóhelyekre küldték. Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé megtorlásul Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető és Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolása miatt.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Herzi Halevi altábornagy egy ma esti értékelés után azt mondta, hogy Izrael válaszolni fog az iráni támadásra.
Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megakadályozni az ellenség céljait, a példamutató polgári viselkedés és a nagyon erős légvédelmi rendszer segítségével
– mondja az IDF által biztosított megjegyzésekben.
Fontos, hogy mi választjuk meg, mikor állunk bosszút és bebizonyítjuk precíz és meglepő támadási képességeinket
– tette hozzá Halevi.
Fegyveresek járókelőkre nyitottak tüzet tegnap este Tel-Aviv Jaffa kerületében, az izraeli rendőrség első hivatalos közlései szerint a feltételezett terrortámadásban többen életüket vesztették és sokan megsebesültek. A hatóságok szerint a két támadót semlegesítették.
A televízióban is közölt megfigyelőkamerás felvételek szerint a két fegyveres egy villamosmegállóban kezdett el lövöldözni. A merénylet egy időben történt azzal, hogy Irán ballisztikus rakéták sorozatát lőtte ki Izraelre, megtorlásul a vele szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért – közölte az izraeli hadsereg. Légiriadó-szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy az emberek húzódjanak biztonságba az óvóhelyeken. Az izraeli katonai rádió közlése szerint Irán csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Izraelre. Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé.
Az Iszlám Köztársaság elitalakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán viszontválasza még pusztítóbb lesz. Donald Trump is reagált az eseményekre, és kiemelte, hogy az elnöksége alatt nem volt háború a Közel-Keleten. Megismételte azt is, hogy a Hamász október 7-i terrortámadása nem történt volna meg, ha ő ült volna a Fehér Házban.