tóth gabi
Durva iráni támadásra számítanak.
Az amerikai katonai erősítés az Egyesült Államok elmúlt hónapokban hozott intézkedéseinek sorozatába illeszkedik, amellyel segíti Izrael védelmét és védi az amerikaiakat az Iránból érkező és Irán által támogatott fegyveres csoportok által végrehajtott támadásoktól – olvasható a Pentagon közleményében.
A Pentagon szóvivőjének vasárnap keltezett közleménye szerint az Egyesült Államok THAAD mobil rakétalégvédelmi eszközt ajánlott fel Izrael számára, amelyhez
Az amerikai katonai erősítés az Egyesült Államok elmúlt hónapokban hozott intézkedéseinek sorozatába illeszkedik, amellyel segíti Izrael védelmét és védi az amerikaiakat az Iránból érkező és Irán által támogatott fegyveres csoportok által végrehajtott támadásoktól – olvasható a Pentagon közleményében.
Joe Biden amerikai elnök az elmúlt év októberében, a Hamász Izrael elleni támadását követően az amerikai érdekek védelmében döntött először arról, hogy THAAD rendszert küldjenek a Közel-Keletre .
akit arról tájékoztatott, hogy a THAAD-rendszer már a következő napokban Izrael rendelkezésére állhat. A Pentagon beszámolója szerint a miniszter egyben azt hangoztatta, hogy az izraeli légvédelem erősítése érdekében tett újabb lépés jelzi az Egyesült Államok elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt. Lloyd Autin részvétét nyilvánította annak a négy izraeli katonának a halála miatt is, aki a libanoni Hezbollah dróntámadásában vesztette életét vasárnap.
Az amerikai védelmi miniszter ugyanakkor azt is világossá tette az izraeli védelmi miniszter előtt, hogy az Egyesült Államok azt szeretné, ha az izraeli kormány a libanoni katonai műveletek helyett a diplomáciai rendezésre támaszkodna, és fontosnak mondta, hogy Izrael mindent elkövessen a Libanonban állomásozó ENSZ-csapatok, valamint a libanoni hadsereg tagjainak biztonsága érdekében.
Lloyd Austin és Joáv Gallant a Pentagon közleménye szerint nemcsak vasárnap, hanem szombaton és pénteken is telefonos megbeszélést folytatott.
Az Egyesült Államok által Izrael rendelkezésére bocsátott THAAD mobil eszközt kifejezetten rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére fejlesztette ki az amerikai hadsereg az 1991-es, első öbölháborúban szerzett tapasztalatok nyomán.
Négy 19 éves katona meghalt, hét súlyosan megsebesült a Hezbollah, az Iránból támogatott libanoni síita terrorszervezet izraeli laktanya elleni dróntámadásában vasárnap este – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
Mintegy hatvan katona sebesült meg, amikor a robbanószerrel felszerelt támadó drón felrobbant a Goláni elit egység kiképzőtáborának ebédlője fölött Izrael középső részén, a Saron-vidéken fekvő Binjamina közelében.
A Zijad 107 gyártmányú drónt Libanonból indították, és a légvédelem riasztása nélkül érte el a vacsorázó újoncokkal teli étkező helyiséget.
Az IDF előzetes vizsgálata szerint két drónt indítottak Libanonból, s a másikat elfogták. Mindkettőt megfigyelték a határ átlépésétől, de
A Hezbollah jelentekezett a támadás elkövetőjeként.
Az izraeli légierő repülőgépei és helikopterei üldözték a második drónt is, de az eltűnt a radarról valószínűleg azért, mert nagyon közel repült a talajhoz. Azért nem kapcsolták be a szirénákat, mert eltűnése után azt feltételezték, hogy lezuhant vagy elfogták.
„A háború kezdete óta foglalkozunk a drónfenyegetéssel, és jobb védelmet kell nyújtanunk velük szemben” – közölte Daniel Hagari, az IDF szóvivője
Pénteken, jóm-kipúr előestéjén egy Libanonból indított drón egy idősek otthonát talált el Herzliában, Tel-Avivtól északra, de akkor senki sem sebesült meg. Október elején egy Irakból indított pilóta nélküli támadó légieszköz a Golán-fennsíkon csapott le egy laktanyára, ahol két katona életét vesztette és huszonnégyen megsebesültek.
Legalább 15 ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek vasárnap este egy menekült palesztinok menedékhelyévé alakított iskola izraeli bombázásában a Gázai övezet középső részén lévő Nuszeirat menekülttáborban – közölték a helyi polgári védelem illetékesei.
„Az iskolát az izraeli tűzérség nagy erejű csapása érte, 15 ember, köztük gyerekek, nők és egész családok haltak meg, 50-en pedig megsebesültek” – mondta Mahmud Baszal, a szervezet szóvivője.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy „vizsgálja az ezzel kapcsolatos információkat”.
Ez az iskola több száz kitelepített embernek ad otthont, akik Gázából, illetve a Gázai övezet különböző részeiről érkeztek – mondta el Mahmud Baszal.
Ezt a palesztin iszlamista mozgalom cáfolja.
Az ostromlott Gázai övezet 2,4 millió lakosának túlnyomó többsége legalább egyszer már elmenekült a háború miatt, amelyet a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása váltott ki, és sokan iskolaépületekben kerestek menedéket.
Ugyancsak a Gázai övezet északi részén történt, hogy egy dróncsapásban meghalt öt gyermek a Sati menekülttáborban – közölte ugyanez a forrás, izraeli drónnak tulajdonítva a támadást.
– mondta Baszal. Hozzátette, hogy a holttesteket a város nyugati részén található (gázavárosi) Sifa kórházba szállították.
Több ezer gyermek vesztette életét a Gázai övezetben zajló izraeli offenzíva kezdete óta, amely a Hamász egészségügyi minisztériuma szerint legalább 42 227 ember halálát okozta.
A Hamász 2023. október 7-i, izraeli terület elleni támadásában 1206 ember vesztette életét, többségük civil – derül ki az AFP francia hírügynökség hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából. Ebbe a számba beletartoznak a Gázában fogságban meghalt vagy megölt túszok is.
Mintegy hetven embert megsebesített Izraelben az Iránból támogatott síita Hezbollah terrorszervezet Libanonból indított drónja - jelentette az izraeli mentőszolgálat vasárnap este.
Hatvanhétre emelkedett a dróntámadásban megsebesültek száma. Korábban még mintegy negyven sebesültről lehetett tudni.
Tavaly október, vagyis a Hamász terrorszervezet akkori összehangolt terrortámadása óta ebben a támadásban sérültek meg a legtöbben Izraelben. Az akciót a Hezbollah vállalta magára, állítva, hogy támadó drónok raját indította egy, a Binjamina településen üzemelő katonai kiképzőtábor ellen.
Tizennégy fiatalt közepesen súlyos sebesüléssel ápolnak. A légvédelem nem figyelmeztetett az alacsonyan repülő drónra, amely az ország Haifától délre fekvő térségébe, Binjamina környékére csapódott be egy ebédlőbe, amely tele volt emberekkel.
Az országhatárt három drón lépte át, melyek egyike mélyen izraeli területre jutott.
A 13-as kereskedelmi TV tudósítása szerint a fiatalok egy helyiségben tartózkodtak, melynek tetején áttört a robbanás sokaknál repeszsérüléseket okozva.
A legsúlyosabb sebesülteket helikopterekkel szállították kórházba.
Izrael 23 újabb dél-libanoni település evakuálására szólított fel vasárnap, miközben több libanoni területre, illetve az ország északi részére is kiterjesztette a Hezbollah ellen folytatott, légitámadásokkal kísért hadműveletét.
Az Iránból támogatott siíta milícia vasárnap közölte, hogy Ramijánál harcokat folytat az izraeli erők ellen, amelyek megpróbálnak beszivárogni a dél-libanoni településre.
A libanoni egészségügyi minisztérium jelentése szerint az izraeli támadásokban Libanon három különböző területén legalább 15 ember meghalt, 37-en pedig megsebesültek. Az egyik csapás az észak-libanoni Deir Billa városát érte, amely a mostani konfliktus során még nem szenvedett el támadást az izraeli hadseregtől (IDF).
Az IDF jelentése szerint
miután szombaton a síita szervezet csaknem 320 lövedékkel támadta Izrael északi részét. Az IDF ezután szólította fel 23 dél-ibanoni település lakosságát otthonaik elhagyására. A közlemény szerint a civilek biztonsága érdekében tett felszólítás sok olyan dél-libanoni települést érint, amelyet a Hezbollah terrorista célpontjai és infrastruktúrái ellen korábban végrehajtott és előre jelzett izraeli támadások miatt már szinte teljesen kiürítettek.
– közölte a hadsereg, hozzátéve, hogy öt Libanonból indított rakétát megsemmisítettek. A Pentagon közleménye szerint Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel folytatott szombati telefonbeszélgetése során „mély aggodalmát” fejezte ki azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint az izraeli erők az elmúlt napokban tüzet nyitottak az ENSZ libanoni békefenntartó állásaira, illetve izraeli lövedékek találtak el több kéksisakost. A tárcavezető emellett szorgalmazta, hogy Izrael „a libanoni katonai műveletekről a lehető leghamarabb térjen át a diplomácia útjára”.
Az ENSZ libanoni ideiglenes békefenntartó missziója (UNIFIL) szombaton közölte, hogy újabb ENSZ-békefenntartó sebesült meg péntek este Dél-Libanonban. Egyelőre nem azonosították, hogy melyik fél adta le a lövést a kéksisakosokra, akik Izrael és a Hezbollah kereszttüzében vannak.
Az UNIFIL pénteken azt jelentette, hogy megsebesült négy tagja – indonéz és Srí Lanka-i állampolgárok -, közülük legalább ketten az izraeli erők támadásában.