POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.09.06.

Varga Mihály: A magyar gazdaság kilátásai jók

Fel fog gyorsulni a növekedés.

A magyar gazdaság kilátásai jók, a jelenlegi moderált gazdasági növekedés felgyorsul - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén pénteken Nyíregyházán.

A tárcavezető a „Vihar után-vihar közben” címmel a magyar gazdaság lehetőségeiről megtartott előadásában hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy év alatt olyan kihívások sorozatát kellett átélni, amire senki sem számított. Világjárványt követően háború következett, a háború pedig még tart.

A magyar gazdaság kilátásai jók, 2010 óta a gazdaság hosszú távú kibocsátásának gyengülése mögött külső sokkok húzódnak meg, mint a Covid-járvány, vagy a háború. A potenciális GDP ugyanakkor 2010 óta folyamatosan erősödik, erősödnek a magyar gazdaság növekedési lehetőségei.

Varga Mihály emlékeztetett: a tavalyi év legfontosabb célkitűzése az infláció letörése volt, amit a kormány sikerrel teljesített, egy év alatt 26 százalék közeli szintről 4 százalék alá mérsékelték a pénzromlást. Az idei a háború és a szankciók által megbomlott egyensúly helyreállításának éve, amelynek során a kormány olyan lépéseket tesz, amelyekkel a költségvetési hiány és államadósság csökkentése mellett a fenntartható gazdasági növekedés is elérhető.

Az idén meghozott intézkedések több mint ezermilliárd forinttal növelték a költségvetés mozgásterét. A kormány tartja az idei évre kitűzött 4,5 százalékos hiánycélt, jövőre pedig 3,7 százalékra, 2026-ra 2,9 százalékra javítja a hiány mértékét – sorolta.

Kiemelte: a nehéz időkben a magyar államadósság finanszírozásával kapcsolatban egy pillanatra sem merült fel kérdőjel, szerkezete megváltozott a kormányzati intézkedésekkel. Mára az adósságfinanszírozás 20 százaléka közvetlenül a lakosság kezében van, és ezt 25 százalékra tervezik tovább növelni – ismertette.

Hozzátette, hogy az államadósság újra csökkenő pályán: a koronavírus-járvány hatására a GDP arányában 80 százalékra emelkedett, 2024 végére pedig 73 százalék körüli szintre süllyed.

Kitért arra, hogy a lakosság jövedelmi helyzete javul, a fogyasztása azonban továbbra is óvatos. A reálbérek emelkedése 10 hónapja tart, ugyanakkor a tartalékok visszatöltése megelőzi a fogyasztás élénkülését a válságok tapasztalatai alapján.

A külső gazdasági környezetről elmondta, pozitív elem, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatcsökkentése után elindul az EKB kamatcsökkentése, aminek hatására újra fellendülhet a hitelezés, így segítve a gazdasági növekedést.

Van ok az otimizmusra, de a háború miatt még indokolt az óvatosság

A pénzügyminiszter kifejtette: jelenleg minden prognózis azt mutatja, hogy a magyar gazdaság bővülése jövőre az uniós országok élmezőnyében lehet, 3,5 százalék körül alakulhat. A stabilizált egyensúlyi mutatók mellett a növekedést segítheti az erősödő fogyasztás, a javuló külkereskedelem és a tartósan magas foglalkoztatottság is. A kormányzati oldalról a növekedést támogatja a fiskális egyensúly, a célzott gazdasági programok, és a humántőke fejlesztése.

A tárcavezető hozzátette: bizakodásra ad okot az a tény is, hogy hazánk változatlanul befektetésre ajánlott kategóriában van mindhárom nagy hitelminősítőnél. Kockázatot a háború következtében visszaesett ipari termelés, illetve az olyan külső tényezők hordozhatnak magukban, mint a német gazdaság gyengélkedése, vagy a nyersanyagárak kiszámíthatatlansága – fejtette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter a következő időszak legfontosabb gazdaságpolitikai céljai között jelölte meg az egyensúlyi mutatók javítását, a fenntartható gazdasági növekedés elérését és a versenyképesség növelését a gazdaság széles körében.

„A következő másfél év derűre ad okot” – fogalmazott, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a háború nem ért még véget, ezért indokolt az óvatosság – összegezte.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek