POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.15.

Több, mint 40 ezer palesztin halt meg eddig a háborúban

Közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

Már több mint 40 ezer palesztin halálos áldozata van a Gázai övezetben a Hamász terrorszervezet ellen indított izraeli háborúnak – közölte csütörtökön a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma.

A minisztérium elhunytakról kiadott legfrissebb, részletes jelentése szerint 40 005 ember vesztette életét a tavaly októberben indított háború kezdete óta. Egészségügyi tisztviselők és a polgári védelem munkatársai azonban a valódi áldozatok számát több ezerrel magasabbra teszik, mivel a harcokban lerombolt épületek alól még sok holttestet nem sikerült kiemelni.

Az izraeli támadásokban 92 401 ember sebesült meg, és a Gázai övezetben élő mintegy 2,3 milliós lakosság csaknem 85 százalékának kellett elmenekülnie a harcok elől otthonából

– fűzte hozzá a minisztérium a közleményben.

A konfliktus 2023. október 7-ét követően robbant ki, mikor a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael déli részére betörve 1200 embert ölt meg, és mintegy 250 túszt hurcolt Gázába.

Izrael állítása szerint 111 ember még fogva tartanak, közülük 39 ember azonban már valószínűleg meghalt. A foglyok között 15 nő és két öt évnél fiatalabb gyermek is van.

Az izraeli katonaság dróntámadással megölt két palesztin fegyverest Ciszjordánia északi részén, a Nábluszban fekvő Balata menekülttáborban, és több mint húsz iszlamista fegyveressel végeztek a Gázai övezetben – jelentették palesztin források és az izraeli hadsereg (IDF) szóvivői.

Az IDF tájékoztatása szerint Nábluszban palesztin fegyveresek az izraeli katonákat lőtték, és robbanóanyagokkal dobálták őket, amire az IDF válaszolt.

Emellett az IDF szóvivője szerint drónnal lecsaptak két olyan palesztin terroristára is, akik a Nábluszban lévő izraeli erőket veszélyeztette.

A Gázai övezetben az IDF erői mintegy húsz iszlamista fegyverest öltek meg Rafahban, és leromboltak egy épületet, mely alatt egy alagút lejáratát rejtették el – jelentette a szóvivő.

Egy másik támadásban az Iszlám Dzsihád egyik harcosával végeztek, aki rakétákat indított a katonák és az övezet melletti települések ellen. A légierő csapásai az utóbbi napon a Hamász terrorszervezet több mint harminc építményét semmisítették meg, aláaknázott épületeket, földalatti infrastruktúrát és fegyverraktárakat is.

Csütörtök reggel ismét működésbe lépett a légvédelmi riasztás Izrael északi részén, ahol a katonai szóvivők szerint mintegy öt, Libanonból érkező rakétát azonosítottak. Néhányat elfogtak közülük, a többi pedig lakatlan területen csapódott be.

Dél-libanoni források izraeli tüzérségi támadásról adtak hírt a dél-libanoni, a földközi-tenger partján fekvő Nakura városánál.

Húszmilliárd dollár (7153 milliárd forint) értékű fegyver, egyebek mellett vadászgépek és rakéták eladását hagyta jóvá Izrael számára az Egyesült Államok – jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.

A fegyverarzenálban

több mint 50 F-15 vadászgép és közép-hatótávolságú levegő-levegő AMRAAM rakéta, 120 mm-es harckocsilőszer, továbbá nagy robbanóerejű gránátok és taktikai járművek is szerepelnek.

A fegyverek azonban elsősorban hosszú távon segítik Izrael harcképességét, mivel a szerződések teljesítése évekig tart majd. A legkorábbi szállítmányok csak 2026-ban várhatóak Izraelben. Az amerikai külügyminisztérium a fegyvereladásról kiadott közleményében hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelmében, és Amerika számára alapvető fontosságú, hogy segítsen Izrael erős védelmi képességeinek fejlesztésében és fenntartásában.

Nem halogatható tovább a tűzszüneti megállapodás Gázában – jelentette ki az amerikai elnök különmegbízottja szerdán Bejrútban.

Amos Hochstein a libanoni parlament elnökével, Nabih Berrivel folytatott tárgyalását követően tett nyilatkozatában kiemelte: egyetértettek abban, hogy „nincs már több vesztegetni való idő, hiszen a tűzszüneti keretegyezmény elkészült, tehát cselekedni kell, és a kínálkozó alkalmat egy olyan diplomáciai megoldás érdekében is ki kell használni, amely a libanoni Hezbollah és Izrael közötti ellenségeskedést is lezárhatóvá tenné”, így megakadályozva a gázai fegyveres konfliktusnak egy átfogó közel-keleti háborúvá való kiszélesedését.

Hochstein libanoni látogatására egy nappal azelőtt került sor, hogy a tervek szerint Katarban kellene ismét tárgyalóasztalhoz ülnie a Gázai övezetet irányító Hamász és Izrael képviselőinek egy tűzszüneti megállapodás kidolgozása érdekében.

A megállapodás sikerének esélyét ugyanakkor jelentősen csökkentette, hogy az utóbbi hetekben Izrael a Hamász és a libanoni szövetségeseként ismert síita radikális mozgalom, a Hezbollah több vezetőjét is robbantással, vagy célzott rakéta- illetve légicsapásokkal végrehajtott akciókban ölte meg a libanoni és az iráni fővárosban, illetve Dél-Libanonban.

Noha Izrael egyik akció elkövetését sem ismerte el hivatalosan, a Hezbollah és Irán vezetése is a zsidó államot tette felelőssé a merényletekért, és „büntetést” helyezett kilátásba.

Az izraeli hadsereg (IDF) műveletet indított Tubasz és Tamon falvuban, Ciszjordánia északkeleti részén, Dzsenin körzetében fegyveres összecsapások törtek ki palesztin fegyveresekkel, többen meghaltak és megsebesültek.

Az IDF erői megöltek egy palesztin fegyverest, és többeket megsebesítettek a két palesztin faluban kitört tűzharcban, melynek célja terrortevékenység miatt körözött fegyveresek letartóztatása volt. Az izraeli katonák fegyvereket találtak és foglaltak le. Palesztin jelentések szerint az IDF körülvett egy házat a ciszjordániai Tubaszban, ahol fegyveres összecsapás tört ki az izraeli katonák és a palesztinok között.

Az IDF jelentése szerint Tamon faluban légi eszközzel támadtak meg palesztin fegyvereseket.

 

Az IDF szóvivője mindeközben bejelentette, hogy a legutóbbi napon a gázai övezet déli, Rafah-hoz közeli részein számos fegyvert, köztük lőszereket, gránátokat és robbanóanyagokat találtak. Hán-Júniszban a légierő több mint negyven célpontot támadott, köztük olyan épületeket, amelyekből páncéltörő rakétákat lőttek ki, és olyan fegyvereseket, akik veszélyt jelentettek az izraeli erőkre. Az övezet központjában is folytatták a rajtaütéseket, terrorista infrastruktúrák megsemmisítését és terroristák megölését.

Megsemmisítették a Hamász mesterlövész és megfigyelő állásait, valamint más katonai létesítményeit.

Az ország északi, libanoni határvidékén, Galileában, szerda reggel is megszólaltak a légvédelmi figyelmeztetések az ország légterébe hatoló drónra vagy rakétára figyelmeztetve. Izraeli vadászgépek kedd este csapást mértek a libanoni síita Hezbollah rakétakilövőjére és katonai épületére Dél-Libanonban – közölte az IDF szóvivője.

Izraelben a védelmi minisztérium rehabilitációs osztályának adatai szerint havonta több mint ezer új sebesültet kezelnek a háború október eleji kitörése óta. A háború 10 056 sebesültje harmincöt százalékának mentális sérülése, vagy poszttraumás stressz szindrómája is van, 37 százalékuknak végtagja sebesült. A sérültek 68 százaléka tartalékos, többségük fiatal, 51 százalékuk 18 és 30 év közötti, 31 százalékuk pedig 30 és 40 év közötti.

Az Egyesült Államok egy szélesebb regionális háború megelőzését és a közel-keleti helyzet enyhítését tekinti elsődleges céljának a térségben állomásozó csapatainak átcsoportosításával, illetve megerősítésével – jelentette ki kedden az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Pat Ryder vezérőrnagy sajtóértekezletén megerősítette, hogy az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó vezette haditengerészeti raj gyorsított ütemben a közel-keleti térségért felelős amerikai Központi Parancsokság fennhatósága alá tartozó térségbe tart, ahogy a Georgia atommeghajtású tengeralattjáró is. A Pentagon sajtótitkára az amerikai lépések hátteréről elmondta, hogy Washington számos forgatókönyvre készül a térségbeli fejleményeket illetően, és ezekhez igazítja a rendelkezésre álló eszközeit is. Elmondta, hogy a szélesebb háború megelőzése és a feszültség csökkentése mellett az amerikai erők célja a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok védelme, valamint megismételte, hogy

az amerikai katonai jelenlét Izrael védelmének erősítését is szolgálja egy esetleges iráni megtorló támadás esetén.

 

Arra a kérdésre, hogy a válság kiszélesedésének megakadályozását célzó erőfeszítéseknek van-e látható eredményük, azzal reagált, hogy az izraeli-palesztin konfliktust eddig sikerült a Gázai övezetre korlátozni.

A gázai segélyekkel kapcsolatban Pat Ryder elmondta, hogy tengeri úton mintegy 2500 tonna segélyszállítmány vár ciprusi kikötőben elszállításra, vagyis arra, hogy az izraeli Asdód kikötőjén keresztül eljusson a palesztin területre. A Pentagon szóvivője a csapatok átcsoportosításával kapcsolatban kijelentette, hogy az amerikai haderő képes „akkor és oda erősítést küldeni, amikor és ahol szükséges”, ugyanakkor hozzátette, hogy az Egyesült Államok elsődleges figyelme az indiai- és csendes-óceáni térségen van, amit mutat erőinek elhelyezkedése is.

A múlt héten Irakban ellenséges fegyveresek támadásában megsebesült amerikai katonák állapotával kapcsolatban beszámolt arról, hogy összesen 8 emberről volt szó, de közülük többen már visszatérhettek szolgálati helyükre, és senki nem sebesült meg életveszélyesen. Megismételte, hogy az Egyesült Államok nem hagyja válasz nélkül az Irán által támogatott fegyveresek támadását, de a „válasz idejét és módját saját maga választja meg”.

Szintén kedden Vedant Patel, a külügyminisztérium szóvivőhelyettese arról beszélt újságírók előtt, hogy az Egyesült Államok közvetítők útján próbálja eljuttatni Irán felé azt az üzenetét, hogy nem válna előnyére senkinek sem egy Izrael elleni megtorló csapás.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek