tóth gabi
Svédországi tinédzsereket toboroznak bűnözői körök 200 ezer koronás fizetséggel, hogy támadásokat hajtsanak végre Dániában.
Peter Hummelgaard dán igazságügyi miniszter határozott választ ígért a közelmúltban svéd tinédzserek által Dániában elkövetett lövöldözéssorozatra – írja az Euractiv dán lapokra hivatkozva. Felmerült az a lehetőség is, hogy visszaállítják a határellenőrzést Svédország és Dánia között. A bejelentés azután történt, hogy a svéd rendőrség augusztus 6-án, kedden letartóztatott egy 24 éves férfit és egy nőt, akikről feltételezik, hogy ők állnak egy koppenhágai kioszkban történt robbantás mögött.
Ezt megelőzően a dán rendőrség letartóztatott két 17 éves és egy 16 éves, svéd állampolgárságú fiatalt Koppenhágában és Koldingban elkövetett lövöldözés miatt. A Dániában végrehajtott támadásokat Peter Hummelgaard „hatalmas kihívásnak” nevezte. Értékelése szerint a svédországi Malmőt Dániával összekötő Öresund híd mindkét oldalán konfliktusok dúlnak bűnözői körökben.
„Egy beteg és nagyon rothadt kultúrát tükröz, hogy a svédországi bandakörök olyan üzleti modellt építettek fel, amelyben tinédzsereket bérelnek fel Svédországban bűncselekmények elkövetésére, és ezt most megkísérelték Dániában is elterjeszteni” – nyilatkozta a miniszter.
Torben Svarrer, a dán rendőrség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó osztályának vezető nyomozója a TT híradónak elmondta, hogy feltártak olyan eseteket, amikor svéd tinédzserek 200 ezer koronás vagy annál nagyobb összeget kaptak dán bűnözői csoportoktól azért, hogy súlyos bűncselekményeket kövessenek el Dániában.
"A közösségi médiában keresnek olyan embereket, akik hajlandóak súlyos bűncselekmények elkövetésére, és a svéd fiatalok sajnos fizetés ellenében vállalják, hogy ezt megtegyék."
A már említett koldingi lövöldözésben egy férfit legalább háromszor lábon lőttek, a koppenhágai lövöldözésben pedig a nørrebrói Blagards Plads téren senki sem sérült meg.
A dán igazságügyi miniszter által említett belső határellenőrzést ideiglenesen akkor lehet bevezetni, ha a közrendet vagy a belső biztonságot súlyos veszély fenyegeti.
Svédországban mindennapossá váltak a bandaháborúk, lövöldözések és a robbantások, az ország már elismerten is 50-60 „no-go zónával” rendelkezik, ahol nagyon komoly probléma a bűnözés, és ezek mind a nagyvárosokhoz kötődnek, azon belül is azokhoz a részekhez, ahol nagyon sok migrációs hátterű ember él – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1-en annak kapcsán, hogy nemrég egy 14 éves lányt ölt meg két migrációs hátterű fiatal. Elhangzott: egy statisztikai adat szerint Svédországban idén eddig 148 lövöldözés történt, amelyekben 20-an meghaltak és 26-an megsebesültek. Tavaly több mint 60 ilyen haláleset történt.
Dornfeld László kiemelte: a fiatalkorúak egyre inkább érintettek elkövetői oldalon is, hiszen a bűnbandák felismerték azt, hogy aki fiatalkorú, az nem büntethető a svéd jogszabályok szerint, így „innentől kezdve rájuk lehet a piszkos munkát osztani”. Hozzátette: a fiatalkorúak sokkal kevésbé körültekintőek, így sokkal több az olyan áldozat is, aki csak véletlenül arra járt, de semmi köze egy leszámoláshoz.
Hangsúlyozta: ezek problémák a nagyvárosokhoz kötődnek, azon belül is azokhoz a részekhez, ahol nagyon sok migrációs hátterű ember él. Egyértelműen ők azok, akik részt vesznek az alapvetően drogterjesztéshez köthető leszámolásokban, a piac uralásáért folyik ugyanis a harc a rivális bandák között.
Dornfeld László szerint úgy tűnik, Svédország „egyfajta álomból ébredt fel”. Eddig komolyan elhitték azt, hogy egy nyitott befogadó társadalom létrehozásával csak még jobban erősebbé válhat Svédország.
Az elemző katasztrofálisnak nevezte, hogy Svédországban hova fajult a befogadó migrációs politika. Teljesen más a szocializációja ezeknek az embereknek, és Európában másutt is elkülönültek fizikailag is. Azokon a területeken, ahol többségbe kerültek, a saját törvényeik szerint élnek – fejtette ki az elemző.
Hozzátette: a fogadó állam tisztelete abszolút nem jellemző rájuk, és „ez a probléma most gyakorlatilag Svédország kormányának a képébe robbant, de az egész társadalomnak is, hiszen ma már nem lehet elfedni azt a valóságot, ami kialakult”. Dornfeld László szerint ennek is volt köszönhető, hogy Ulf Kristersson svéd miniszterelnök és a mögötte álló jobboldali szövetség nyert a választáson.
Az embereknek elegük lett a baloldali bevándorláspolitikából, ami évtizedeken keresztül jellemezte az országot, és a változásra szavaztak. Ugyanakkor a svéd kormányzat nem tud és nem is mer erélyesen fellépni a rá nehezedő nyomás miatt, így csak „tűzoltásra” van elegendő erejük.
Felhívta a figyelmet arra: ha mostantól egyetlen migráns se érkezne, akkor is ott van a probléma, hogy a „no-go zónákban” generációk élnek, akik nem a helyi kultúra szerint szocializálódtak.
Ezeken a területeken a hatalmas bűnözés miatt megélhetési gondok keletkeznek, hiszen a cégek elköltöznek, nem lesz elég munkahely, tökéletes táptalajt nyújt a radikális iszlámnak például, ami később aztán terrorcselekményekhez vezethet az adott országokban – fejtette ki Dornfeld László.
A döbbenetes eset a svédországi Landskronában történt, a két elkövető 15 év alatti lehet a rendőrség szerint, az áldozat egy 14 éves lány. Úgy tudni, a migrációs hátterű elkövetők barátnői voltak az áldozatnak.
Hozzátette: a nyomozás folyamatban van, eddig annyit lehet tudni az esetről, hogy a lány egy pizsamapartira indult barátaival, majd kegyetlenül megkínozták egy ipari területen, és állítólag késszúrásokkal végeztek vele.
Az egyik svéd újság szerint a torkán is sérülhetett – közölte a tudósító. Azt mondta, az elkövetők minden bizonnyal nem svédországi születésűek voltak, hanem migrációs hátterűek. A helyszín is igazolja ezt, valamint azok a források, amelyek megszólaltak a „fősodratú médiát kivéve”.
A tudósító rámutatott arra is, hogy a fiatalok által elkövetett bűncselekmények egyre jelentősebbek, mert az ő büntethetőségük jelenleg rendkívül alacsony. Az M1 szombat reggeli műsorában levetítették a Jó világ című, új külpolitikai háttérműsor azon adását, amelyet néhány hónapja készítettek a svéd nagyvárosok bevándorlók lakta negyedeiben tapasztalható bűnözésről.