POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.03.

Tűzszünet Izrael és a Hamász között?

Akár napokon belül.

Több sajtóorgánum szerint az izraeli kormány egy hathetes fegyvernyugvásról szóló ajánlatott tett szombaton az iszlamistáknak. A tűzszünet nemcsak további túszok kiszabadulását jelentené, hanem azt is, hogy az izraeli hadsereg elhalasztaná a több mint egymillió palesztinnak otthont adó Rafah lerohanását. A fegyvernyugvás sajtóhírek szerint a Hamász vezetőin múlik.

Végeláthatatlan tömeg kígyózott szombaton az egyik Jeruzsálembe vezető autópályán.  A Hamász által fogvatartott izraeli túszok hozzátartozói a dél-izraeli kibucokból indultak el, és négynapos gyalogmenet után érték el a fővárost.

„Ez egy szolidaritási menet. Azért indultunk el, hogy támogassuk az elhurcoltak hozzátartozóit. Reméljük, hogy hamarosan mindenki épségben visszatérhet a családjához. Minden lépésünk közben a túszokért imádkozunk” – mondta az egyik résztvevő.

A hivatalos adatok szerint a megmozdulás a nap végére csaknem húszezresre duzzadt.

A demonstráción összegyűltek szerint azonnali tűzszünetre van szükség. Azt mondják, a túszok szabadságáért cserébe a kormánynak engednie kellene a Hamász követeléseinek.

„Azért vagyok itt, mert nem hiszek a kormány ígéreteinek. Nem gondolom, hogy a Hamászt le lehet győzni, és szerintem Izrael nem szállhatja meg a Gázai övezetet. Más megoldásra van szükség” – mondta egy tüntető nő.

A Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok családtagjai gyalogmenetben indulnak az övezet határától Jeruzsálembe 2024. február 28-án. A négynaposra tervezett gyalogúttal a menetelők szeretteik kiszabadítását követelik az izraeli kormánytól. (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

A Benjamin Netanjahu vezette kormányon egyre nagyobb a nyomás. A jeruzsálemi megmozdulásokkal egy időben Tel-Avivban a kormány lemondását követelő többezres tüntetést tartottak.

„A vezetőink belevisznek minket egy olyan háborúba, aminek soha nem lesz vége”

– mondta az egyik tüntető.

A demonstrációt végül a katonák oszlatták fel, a hatóságok több embert előállítottak.

Sajtóértesülések szerint a tűzszünet jelenleg a Hamász vezetőin múlik, a zsidó állam kormánya ugyanis szombaton egy hathetes fegyvernyugvási ajánlatot tett az iszlamistáknak. A The Jerusalem Post és a Há’aretz napilapok információi szerint

a részletekről akár már a vasárnapi, kairói tárgyalásokon megállapodhatnak.

Közben az izraeli hadvezetés ígértetett tett a több mint 100 ember életét követelő csütörtöki incidens kivizsgálására. A hadsereget azzal vádolják, hogy a tömegbe lövetett, amikor a palesztinok megpróbálták kifosztani a Gázavárosba érkező segélyszállító kamionokat.

„Kivizsgáljuk a történteket és hamarosan bemutatjuk az eredményeket. Annyit már most elmondhatok, hogy ez egy humanitárius művelet volt, és az az állítás, miszerint a katonáink szándékosan ártottak volna az embereknek, teljesen megalapozatlan” – szögezte le Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője.

Az eset után Izrael engedélyezte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kamionjai gázolajat és 150 beteg ellátásához elegendő gyógyszert szállíthassanak az övezet legnagyobb egészségügyi intézményébe, az al-Sifa kórházba.

Hat perc alatt mintegy ötven csapást mért az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetre éjszaka – jelentette a katonai szóvivő vasárnap.

Az (IDF) éjszaka a légierő és a tüzérség bevetésével hat perc alatt mintegy ötven Hamász-célpontot támadt meg Hán-Junisztól nyugatra, a Gázai övezet déli részén. Földalatti építmények, katonai épületek, páncéltörő rakéták kilövő állásai, harcosok gyülekezőhelyei voltak a célpontok, hogy kedvezőbb feltételeket alakítsanak ki az izraeli szárazföldi egységek számára.

Daniel Hagari, az IDF szóvivője szombat este ígéretet tett a tömegszerencsétlenséggé vált csütörtöki észak-gázai segélyszállítmány ügyének kivizsgálására, és visszautasította, hogy az IDF szándékosan kárt okozott volna a palesztin civileknek.

A szóvivő szerint a hadsereg rendelkezik minden szükséges anyaggal a „mélyreható” vizsgálat elvégzéséhez és az eredmények bemutatásához. A Hamász azzal vádolta meg az izraeli csapatokat, hogy a több ezres, segélyszállítmányokra váró tömegre lőttek, de az IDF szerint sok áldozatot az élelmiszerszállítmány kaotikus megrohanása alatt agyontapostak, a katonák csak néhány, fenyegetően feléjük rohanó emberre lőttek.

Ez egy általunk végzett humanitárius művelet volt, és alaptalan az állítás, miszerint lecsaptunk volna a konvojra, és szándékosan bántottuk volna az embereket” – mondta Hagari, és bejelentette, hogy észak-gázai üzletemberek segítségével már negyedszer próbáltak élelemet eljuttatni az övezet északi részébe. Izrael a teherautó-konvojok biztonsági kíséretét vállalta, s a gázai – nem Hamászhoz tartozó – helyi erőkre bízta az élelem szétosztását.

A Palesztin Hatóság (PH) rámalláhi egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy Rámalláhtól északra, a Dzselazon menekülttábor közelében, izraeli tűzben életét vesztette a 13 éves Muhammad Zeid.

Szombat este ezrek vettek részt a jeruzsálemi Párizs téren az elraboltak szabadon bocsátásáért meghirdetett tüntetésen. A demonstrációt négy napos gyalogmenet előzte meg, amely szerdán indult az október 7-én a Hamász tömegmészárlásává lett reimi tisztástól.

A rendezvény egyperces néma csenddel kezdődött a meggyilkoltak emlékére, majd a katonákért és a túszokért szóló imával folytatódott. Utána beszédet mondott két, a Gázai övezetbe hurcolt fiatal édesanyja, és több másik túsz hozzátartozója. A túszokat kiszabadító egyezmény minél gyorsabb nyélbe ütését sürgették.

Avigdor Liberman, a jobboldali Izrael a Hazánk párt elnöke, – aki eddig támogatta a hadikabinetet, noha nem vett részt munkájában, – vasárnap reggel a katonai rádióban választások kiírását sürgette.

Öt hónapig bizalmat adtunk nekik, nem csatlakoztunk hozzájuk, de nem támogattunk bizalmatlansági indítványt. De hogyan tudunk egységesek lenni, ha a vezető trió folyamatosan egymással harcol?” – indokolta döntését Liberman.

Szombat este ismét több ezres tüntetést tartottak több helyszínen Izraelben a kormány ellen, új parlamenti választások kiírását követelve. Tel-Avivban, a központi Kaplan utcánál letartóztattak hét tiltakozót. A tüntetők rövid időre leállították a várost átszelő Ajalon autópálya forgalmát.

Cezáreában a tiltakozók megpróbálták megközelíteni Benjámin Netanjahu miniszterelnök villáját, de a rendőrség megállította őket. Utcára vonultak Haifában, Karkurban és Beér-Sevában is.

Legkevesebb tizenegy palesztin meghalt, ötven társuk pedig megsebesült egy izraeli légitámadásban a Gázai övezet déli részében fekvő Rafahban szombaton – közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

A lövedék egy sátorba csapódott be Rafah Tel esz-Szultan negyedében, egy kórház közelében. A halottak egyike a kórház egészségügyi személyzetének a tagja volt. Egy szemtanú szerint a repeszek a kórház épületébe is belefúródtak.

A Gázai övezet északi részében fekvő Bét Hanunnál izraeli légitámadásokban meghalt három ember, akik egy tanyán élelmiszert kerestek – közölték helyi lakosok és orvosok.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy katonái nyolc fegyverest öltek meg Hán-Juniszban, mintegy húszat a Gázai övezet középső részén, hármat pedig Rimalban.

Jóval több mint egymillió palesztin keresett menedéket Rafah közelében az izraeli offenzíva elől, amelyben a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügyi hatóságai szerint több mint harmincezren haltak meg.

Közben Egyiptom és Katar közvetítésével tárgyal egymással Izrael és a Hamász. Két izraeli tisztségviselő közölte, hogy vasárnapra Kairóba várják Izrael és a Hamász küldöttségét az egyeztetésekre.

A ynet izraeli hírportál értesülései szerint azonban Izrael addig nem küld delegációt Kairóba, amíg nem kapja meg a Gázai övezetben őrzött, még életben lévő túszok listáját.

Egyre nő a nemzetközi nyomás a tűzszünet érdekében, miután az ENSZ figyelmeztetett, hogy az Izrael által blokád alá vett palesztin terület 2,3 millió lakosának negyede egyetlen lépésnyire van az éhínségtől. Az észak-gázai Kamal Advan kórházban az elmúlt három napban tizenhárom gyermek halt meg kiszáradás és alultápláltság miatt – közölte a gázai egészségügyi minisztérium.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak