Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.15.

Újabb tüntetések a terroristák mellett Nyugat-Európában

Folyamatosan tombolnak a Hamaszt éltetve.

Londonban a tüntetők festékkel öntötték le a BBC bejáratát, amiért szerintük a tévécsatorna Izraelt védi a tudósításaiban.

Ezrek kiabálták, hogy halált a zsidókra és az izraeliek meggyilkolását ünneplik.

Magyarországon mindeközben semmilyen erőszakos terrorpárti tüntetést nem lehet tartani. Szombaton is nagy volt a rendőri készültség a fővárosban, de a betiltott demonstráció végül elmaradt.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában világossá tette: Magyarországon nem lesz és nem is lehet terrorpárti tüntetés.

Hazánkhoz hasonlóan Nyugat-Európában is az első perctől kezdve be kellett volna tiltani a Hamászt támogató tüntetéseket” – mondta az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője. Horváth József úgy fogalmazott: Európában minden terrorszervezetnek, így a Hamásznak is lehetnek alvósejtjei.

„Nem kellenek ehhez alvó sejtek, hanem azok az iszlám hátterű, radikalizálódott, jórészt fiatalok kellenek, akik egyik napról a másikra dönthetnek úgy, hogy egyénileg tesznek utcai támadásokat, késes, gázolásos támadásokat hajtanak végre. Tehát olyan végtelen utánpótlás, merítési lehetősége van a radikális iszlámnak, olyan folyamatosan biztosítják a mecsetekből az utánpótlást, hogy gyakorlatilag azt kell mondjam, némi túlzással, hogy bárki bármikor elkövethet ilyen támadást közülük, válhat terroristává” – fogalmazott a szakértő.

A biztonságpolitikai szakértő szerint Európában számos ország – a vallásszabadságra hivatkozva – nagyvonalúsággal kezelte ezt a kérdést, és nem vizsgálta, mi hangzik el a mecsetekben. A szakértő úgy fogalmazott: a mecsetek folyamatosan biztosítják az utánpótlást, így némi túlzással bárki bármikor válhat terroristává és követhet el támadásokat.

Gyűlöljük a rendőröket! Öljük meg őket! – ezt kiabálták a palesztin ellenállást, az intifádát éltető csoport tagjai Rómában. A közösségi oldalakra felkerült videókon az is látszik, hogy

a pénteki megmozdulás résztvevői végül összecsaptak a rendőrökkel.

Izraeli zászlót égettek el a Hamász terrorszervezet támogatói a görög fővárosban, miközben azt kiabálták Allahu Akbar, azaz Allah a leghatalmasabb. A tömeg az athéni izraeli nagykövetség épülete előtt követelte Palesztina függetlenségét. „Azért vagyunk ma itt, hogy támogassuk Gázát és Palesztinát. Izrael ellen vagyunk. Izrael csak egy elnyomó állam, amelynek az a célja, hogy megöljön minket és bombázzon Gázában. A civileket, a palesztinokat lövik mindenhol” – mondta egy demonstráló.

Allahu Akbar – ezt kiáltozták Bécsben is a tüntetők. Ausztria fővárosában rendőrök igyekeztek féken tartani a palesztin terroristákat éltető tömeget. A felvételeket posztoló újságíró úgy fogalmazott:

a Hamász katonái mozgósítanak Bécsben.

Dzsihádot hirdetnek Európában, Brüsszelben a Hamász hívei – írta az X (a korábbi Twitter) közösségi portálon egy brit újságíró. Az angliai Nottinghamban az Izrael ellen tüntetők pénteken megállítottak egy rendőrautót, és visszafordították. Londonban pedig már több zsidó iskola is tanítási szünetet rendelt el, attól tartva, hogy diákjait támadások érhetik a brit főváros utcáin.

Az iskoláknak biztonságos menedéknek kellene lenniük a gyermekek, a tanárok és a közösség számára. Szívszorító belegondolni, hogy három iskolánkat azért kellett bezárni, mert az igazgatók aggódnak a gyerekek biztonságáért. Sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy amikor a Közel-Keleten zavargások vannak, akkor országszerte megnő a gyűlölet-bűncselekmények száma” – nyilatkozta London polgármestere.

„Öljétek meg a zsidókat!” – üvöltik Londonban

Egy zsidó „biztonsági csoport”, a Community Security Trust (CST) adatait idézve a hírtelevízió zsidóellenes támadásokról, szándékos rongálásról és a gyalázkodó magatartás gyakoribbá válásáról számolt be.

Tom Tugendhat biztonságért felelős álamminiszter kijelentette: aggasztónak tartja ezt a jelentést és támogatja, hogy a rendőrség lépjen fel a gyűlölet terjesztése ellen – számolt be a Sky News.

Egy zsidó biztonsági csoport szerint

az Egyesült Királyságban az antiszemita incidensek száma több mint 300 százalékkal nőtt a Hamász Izrael elleni támadása óta.

A CST október 7–10. között 89 olyan incidenst regisztrált, amelyet zsidóellenes gyűlöletnek minősíthető. Ez 324 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 21 antiszemita incidenshez képest – közölte a csoport.

Suella Braverman belügyminiszter a héten levelet írt a rendőrfőnököknek is, amelyben azt írta, hogy a palesztin zászló lengetése és az arabbarát dalok skandálása közrend elleni bűncselekménynek minősülhet.

Londonban vasárnap este „kisebb számú” csoportok a nyílt utcán ünnepelték a Hamász Izrael elleni támadását. Letartóztatásokra nem került sor. Manchesterben a rendőrség szerint szerda este több százan gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy részt vegyenek a meggyilkoltakért tartott virrasztáson. A rendőrség közölte, hogy az eseményen négy embert letartóztattak a rendzavarás gyanújával.

A CST által számos felsorolt agresszió közül jellemzőnek mondható eset, hogy London északkeleti részén egy autóból egy zsinagóga előtt azt kiabálták: „öljétek meg a zsidókat,

halál Izraelre”, miközben palesztin zászlót lengettek.

Nem csak a brit fővárosban történtek antiszemita incidensek. Palesztinbarát tüntetők letépték az izraeli zászlót a sheffieldi városháza zászlórúdjáról. Az esetről több országos médiaorgánum is beszámolt.

Közös megemlékezés Budapesten

Veled vagyunk, Izrael! címmel szolidaritási istentisztelet tartottak szerdán Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában. A résztvevők a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség hívására, a terror áldozataira emlékezve megtöltötték a zsinagógát, és kifejezték szolidaritásukat Izrael mellett.

Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke (b) és Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, a Mazsihisz alelnöke gyertyát gyújt a Hamász palesztin iszlamista szervezet által október 7-én hajnalban megtámadott Izraelért tartott szolidaritási istentisztelet után a Dohány utcai zsinagóga előtti téren 2023. október 11-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Mint arról a Magyakurir.hu című katolikus híportál is beszámol, a közös emlékezésen együtt imádkozott Erdő Péter bíboros, prímás, Novák Katalin köztársasági elnök, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke, a zsinat lelkészi elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija, Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elnöke, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselői.

Az végképp érthetetlen – hangoztatta az eseményen Mester Tamás, a BZSH elnöke –, hogy a Nyugat-Európába egy jobb életért bevándorló és a nyugati demokratikus életforma előnyeit élvező palesztin-muszlim közösség egy része miért ünnepli önfeledten az esztelen terrort.

Palesztin zászlókkal vonultak utcára több százan Münchenben is, dacára annak, hogy Németországban a hatóságok megtiltották a terrort támogató demonstrációkat. A tömeg „elnyomó, gyarmatosító, gyilkosoknak” nevezte az izraelieket. A megmozdulást végül a rendőrség feloszlatta.

Egy nappal korábban a francia rendőrök csak vízágyúval és könnygázzal tudtak véget vetni a Hamászt támogató tüntetésnek. Párizs utcáin is százak gyűltek össze a hatóságok tiltása ellenére, a tömeg Gázát éltette, miközben palesztin zászlókat és fáklyákat lengetett.

Svédországban is egyre több helyen szerveznek megmozdulásokat a terroristák szimpatizánsai. Az interneten terjedő videókon az látható, hogy

üdvözlik a vérontást, amit a Hamász fegyveresei követtek el Izraelben.

Néhány napja egy göteborgi megmozduláson a résztvevők azt skandálták: le fogják mészárolni a zsidókat.

Nemcsak Európa nagyvárosaiban tüntettek a Hamasz támogatói, a New York-i Times Square-en ezrek követelték, hogy az Egyesült Államok ne adjon több támogatást Izraelnek. A tömeg azt skandálta: „Szabad Palesztinát!” és „Ha nem kapjuk meg, másé se legyen!” A legtöbb amerikai nagyvárosban fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el, miután a Hamász péntekre tiltakozásra szólította fel szimpatizánsait.

New Yorkban és Los Angelesben a rendőrség az FBI-jal és a nemzeti gárdával közösen járőrözött az iskolák, vallási intézmények és közlekedési csomópontok környékén. Washingtonban pedig kordonokkal vették körbe a Capitolium épületét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 5.: a Rák meghatódik, a Skorpió nagy hatással van valakire

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér