RETRO RÁDIÓ

Így támogatják Karácsonyék a szélsőbalt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 08. 09. 14:45

Egy a zászló?

A Megújuló Magyarországért Mozgalmat Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd hozta létre még 2014-ben. A szervezet kuratóriumában olyan politikusok is szerepet kapnak, mint Szabó Tímea vagy Tordai Bence. Az alapítvány több szálon is támogatja az olyan szélsőbaloldali aktivistaképzőket is, mint a pedofil- és antifa-botrányokban való érintettség gyanújába keveredett Jámbor András-féle Szikra Mozgalom nyári tábora. Az alapítvány kapcsolatban van olyan, az Európai Parlament által támogatott alapítvánnyal is, amely szintén szélsőbaloldali aktivistaképzőket támogat hazánkban. A genderideológiával is foglalkozó uniós alapítvány kurátorai között feltűnik Gwendoline Delbos-Corfield, a Magyarországot elítélő jogállamisági jelentés vezéralakja.

Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd több szálon is támogatja a brutális embervadászatig fajuló budapesti Antifa-akciókban való részvétel gyanújába és az egyik tagjának élettársa révén pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalmat, illetve annak nyári ifjúsági csapatépítését – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Szikra Mozgalom bodajki ifjúsági aktivistaképző táborát három éve segíti anyagi forrásokkal például a Párbeszéd zöldalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány, amelynek kurátorai között olyan személyek is tevékenykednek, mint Szabó Tímea és Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselői. 

 

Jámbor András és Tordai Bence egymást támogatják. Fotó: Facebook

Ez azért is különös, mert az alapítványt elvileg nem szélsőbaloldali célokra és agitációra hozta létre a Párbeszéd 2014-ben. A Megújuló Magyarországért Alapítvány honlapja szerint a céljuk „a zöld–baloldali értékvilág bemutatása és népszerűsítése, a tevékeny társadalmi felelősségvállalás elősegítése”, amely inkább a környezettudatosság erősítésének tűnik. Az úgynevezett „közösségépítés” érdekében elkezdték a hálózatépítést is, ennek vezérhajója lett az a Zöld Terasz Alapítvány, amelyet Scheiring Gábor, a Párbeszéd politikusa alapított, de a kuratóriumba bevették Perjés Gábor párbeszédes önkormányzati képviselőt, aki  – mint azt lapunk már korábban megírta – a Karácsony Gergely kampányát finanszírozó 99 Mozgalom koordintátora volt. Legalábbis az erről szóló titkosszolgálati jelentés szerint Perjés fizette be részletekben azt a több mint félmilliárd forintot a 99 Mozgalom számlájára, amely részben euróban és fontban érkezett, eddig teljesen tisztázatlanul.  

A Megújuló Magyarországért Alapítvány egyébként nemcsak a Szikra aktivistaképzését támogatja, a nemzetközi Green European Foundationnal (GEF) együttműködve 2023 tavaszán és őszén négy, egyenként egynapos „zöldaktivista-képző tréningnapot” tartanak (tartottak), és az aktivistáknak nyári egyetemet is szerveztek. A GEF azonban szintén nem csak a környezetvédelemmel foglalkozik, bár a szervezet egy olyan európai szintű politikai alapítvány, amelyet az Európai Parlament finanszíroz és kapcsolatban áll más európai zöldszereplőkkel, mint például az Európai Zöld Párt és az Európai Parlament Zöldek Csoportja. 

A GEF egyik fő profilja azonban jól illeszkedik az uniós liberális genderpolitikához is, a legfontosabb céljai között szerepel ugyanis „a nemek közötti egyenlőségre való törekvés és a megkülönböztetés minden formája elleni küzdelem, beleértve a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést  is”

Mint a programjukban írják, a GEF a feminizmus és a gender témáját a legkülönfélébb formátumokon és különböző kontextusok figyelembevételével akarja feltárni. A zöldpolitika álarcában a Párbeszéd aktivista táborainak uniós támogatója természetesen foglalkozik a migrációval is. Mint közlik, különös figyelmet fordítanak azokra a projektekre, amelyek elősegítik az integrációt, a társadalmi befogadást és a migránsok, menekültek és menedékkérők jobb életminőségét. 

Ezek után nem meglepő, hogy a kurátorok között Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa, a Karácsony Gergely vezette főváros brüsszeli irodájának vezetője mellett olyan uniós politikus is szerepet vállalt, mint Gwendoline Delbos-Corfield uniós zöldpárti politikus. 

Mint ismert, Corfield volt annak a jogállamisági vizsgálatnak a vezetője, amely alapján újabb, hazánkat elítélő jelentés születhetett a hírhedt Sargentini-jelentés mintájára. A Gwendoline Delbos-Corfield által fémjelzett jelentés pedig többek között azért ítéli el Magyarországot, mert szerintük „nem teljesítjük hatékonyan a feladatunkat az etnikai kisebbségekkel, az LMBTIQ-személyekkel kapcsolatban”.  

A pedofilbotrány ellenére megtartja ifjúsági táborát a Szikra Mozgalom. A fiatalokat toborzó kétnapos rendezvényt a Párbeszéd pártalapítványa is támogatja, míg a Jámbor Andráshoz köthető Szikra a törvényben előírt határidőre nem tette közzé tavalyi évre vonatkozó beszámolóját.

Fiataloknak szervez tábort a párbeszédes Jámbor András vezette, pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalom augusztusban.

Az egyesület közösségi oldalán látható beharangozó videón a párt országgyűlési képviselője úgy fogalmaz: a vitaesten többek között szó lesz kordonbontásról, szimbolikus politizálásról, arról, mi történt az elmúlt egy évben, a 2022-es választáson, és természetesen arról is, hogyan váltható le az „Orbán-rendszer”. Minderről Jámbor András Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével, és Ungár Péterrel, az LMP parlamenti képviselőjével fog vitázni. 

Az előzetes videóból az nem derül ki, lesz-e szó arról a pedofilügyről, amelyben a Szikra Mozgalom aktivistáinak érintettsége is felmerült. 

Ismert, február elején az Antifa több támadást is végrehajtott Budapesten. A bűncselekményekkel összefüggésben a hatóságok látóterébe került egy magyar nő is, D. Krisztina, aki a Szikra Mozgalom tagja. Az aktivista ellen nem volt elegendő bizonyíték, így szabadlábra helyezték, majd megszüntették a nyomozást ellene. Az alibit azonban az élettársa nyújtotta számára, akinek a laptopján a házkutatások során pedofiltartalmakat találtak. A nő lakásán csaknem háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek szexuális sanyargatása, megerőszakolása látható. 

A lefoglalt adathordozókon pedig hetvenezer olyan pornográf felvételt tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek. A férfi, a laptop tulajdonosa a kihallgatása előtt felakasztotta magát. Noha Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a politikai felelősséget firtatta az ügyben, Jámbor András még csak vizsgálatot sem akar indítani a Szikra Mozgalmon belül. A politikus a Mediaworksnek azt mondta még júniusban, hogy neki akkor sem lenne felelőssége, ha kiderülne, hogy ehhez az ügyhöz köze van a Szikra Mozgalomnak. 

Hogy az egyesületnek mennyi pénze van az ifjúsági táborra, nem tudni, 

a Szikra Mozgalom ugyanis a törvényi kötelezettség ellenére mindeddig nem tette közzé a 2022-es évre vonatkozó elszámolását. A Bíróság.hu-n fellelhető adatokból azonban kiderül, Jámbor mozgalmának 2020-ben egyáltalán nem volt bevétele, 2021-ben viszont 15,3 millió forint adomány érkezett hozzájuk. A beszámoló szerint mintegy hatmillió forint mikroadományokból, míg a fennmaradó kilencmillió pedig nagy adományokból származik.

A mozgalom ifjúsági táborát egyébként az elmúlt években a Párbeszéd alapítványa támogatta, erről a Megújuló Magyarországért Alapítvány írt abban a beszámolóban, melyben a 2022-ben támogatott rendezvényeket, kiadványokat sorolják fel. Mint fogalmaztak, kutatási tevékenységeket, offline és online eseményeket szerveztek, melyek egy részét valamely partnerszervezettel közösen végezték. 

A szervezet egyik legfontosabb partnerének nevezte a Zöld Terasz Alapítványt, melynek kuratóriumi tagja a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához rejtélyes módon beérkezett 506 millió forintot kezelő Perjés Gábor.

 A Zöld Terasz Alapítvány 2022-ben 11,1 millió forintot kapott a Párbeszéd pártalapítványától, valamint 1,2 milliót a Jelen Mindenütt Alapítványtól, azaz a Jelen nevű sajtóterméktől, melyet 2021-ben Niedermüller Péter vezette Erzsébetváros tíz millió forinttal támogatott.

Egy feljelentés alapján már vizsgálja a rendőrség, hogy forgathattak-e gyermekek megerőszakolásáról szóló filmeket a Szikra Mozgalom tagjának lakásán – tudta meg a Magyar Nemzet. A gyomorforgató ügyről egy osztrák hírportál számolt be, miszerint D. Krisztina otthonában rengeteg pedofil felvétel készülhetett. A hatóságnál tett bejelentést a budapesti Antifa-támadások után napvilágot látott pedofilügy nyomozásához csatolták.

Az Antifa-ügy mellékszálaként elrendelt, gyermekpornográfia gyanújával zajló rendőrségi eljárás tisztázhatja, hogy valóban forgattak-e gyermekpornót Jámbor András aktivistájának otthonában – értesült a Magyar Nemzet. Az osztrák Exxpress.at néhány nappal ezelőtt ugyanis arról számolt be, hogy a Szikra Mozgalom tagjának, D. Krisztinának a lakásán gyermekek sanyargatásáról, kínzásáról szóló pedofil felvételeket forgathattak.

A hír megjelenése után Tényi István fordult a hatósághoz pornográf felvétel készítéséhez szükséges feltételek biztosítása vétség gyanújával. A BRFK kommunikációs osztálya megkeresésünkre arról tájékoztatta lapunkat, hogy 

a feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) megérkezett, tartalmát a már folyamatban lévő nyomozásban vizsgálják. 

Azt persze nagyon fontos leszögezni, hogy egy külföldi sajtóhírről van szó, így a szakemberek dolga lesz eldönteni, hogy tényleg megtörtént-e a gyomorforgató eset.

Minden az antifasiszta támadásokkal kezdődött

A pedofilügy előzménye az antifasiszta támadásokig vezethető vissza: február közepén legalább tizenöt, zömmel külföldi – német, olasz és görög – szélsőbaloldali radikális 

nyolc járókelőt támadott meg Budapest négy pontján, brutálisan összeverve őket, néhányukat súlyosan megsebesítve.

Az áldozatokat találomra választották ki a katonai jellegű ruházatuk alapján. Valamennyiüknek az volt a „bűne”, hogy terepmintás ruhát, fekete bakancsot és dzsekit viseltek, ám ők nem a február 11-i, kitörés napi megemlékezés résztvevői voltak, ahogy azt támadóik feltételezték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folytat büntetőeljárást. A BRFK az első támadás után külön nyomozócsoportot állított össze.

A rendőrök a támadók közül már a ruházatuk alapján felismertek néhányat, akiket aztán követni kezdtek, és végül a belvárosban, egy taxiban fogták el őket: egy német férfit, egy német és egy olasz nőt. Műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk. Az embervadászat a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande módszereivel történt. Ez már csak azért is valószínűsíthető, mert az elfogottak közül a német férfi kapcsolatba hozható a vörös bűnbandával.

Több tízezer pedofil felvételre bukkantak a nyomozók

A februári támadásokkal összefüggésben egy magyar nőt is elfogtak. A fentebb már említett D. Krisztina egy darabig gyanúsított volt, ám végül nem lehetett bizonyítani, hogy részt vett az embervadászatban, így megszüntették ellene az eljárást.

Előtte még azonban házkutatást tartottak a nőnél, az intézkedéskor pedofil tartalmakat találtak. Csaknem háromszáz olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves gyermekek megerőszakolása látható. 

A lefoglalt adathordozókon hetvenezer olyan pornográf felvételt is tároltak, amelyeken láthatóan tizennyolc év alattiak szerepelnek. 

Ezekhez a felvételekhez ugyanakkor D. Krisztinának nem volt köze, azok élettársa laptopján voltak. A férfit be is idézték a rendőrségre, ám még a gyanúsítotti kihallgatása előtt öngyilkos lett.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az ügyben „12. életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja merült fel”. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, amiben a Tényi-féle feljelentés tartalmát is vizsgálják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.