Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.08.04.

A napokban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók

Nyilatkozott a felelős államtitkár. Az orvosi kamara tévesen informál.

A napokban kapják kézhez az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi, 18 százalékkal magasabb bérüket - mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Takács Péter hozzátette: a háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány idén is tovább növeli az egészségügyi dolgozók bérét, jövő márciusban pedig újabb nagy emelés várható.
    A béremelés csaknem 84 ezer ápolót és az egészségügyben dolgozókat érinti.
    Közölte, 2010 óta több ütemben, jelentősen nőtt az ápolók bére, legutóbb tavaly januárban volt 10 százalékos béremelés. A mostani emeléssel az ápolók bruttó alapbére 2010-hez képest átlagosan már a négyszeresére emelkedik - mondta az államtitkár.
    Egy négy-hat éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forint, ami a jelenlegi béremeléssel 498 600 forintra nő. Ez 2010-ben csupán 126 270 forint volt. Egy 20 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forint, ami 582 550 forintra emelkedik. Ez 2010-ben 149 150 forint volt.
    Egy négy-hat éve dolgozó középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 340 030 forint, ami a béremeléssel 401 240 forintra emelkedik. Ez 2010-ben 91 400 forint volt. Egy 20 éve dolgozó középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 389 830 forint, ami a július 1-jei béremeléssel 460 000 forintra emelkedik, ez az összeg 2010-ben 106 600 forint volt - ismertette Takács Péter.
    A kormány már arról is döntött, hogy az ápolói béremelés 2024 márciusában folytatódik - tette hozzá az államtitkár.
    A háziorvosok, házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek sem maradnak ki a júliustól járó, 18 százalékos béremelésből. Rájuk nem az ágazati előmeneteli szabályok irányadóak, különféle jogállások szerint végzik a munkájukat. Van, akinél a munka törvénykönyve irányadó, van, aki egyéni vállalkozóként tevékenykedik, és olyan is, aki munkaközvetítőn keresztül dolgozik, így az ő esetükben nem az ágazati előmeneteli szabályok érvényesek. Először fel kellett mérni, hogy a jelenlegi praxisfinanszírozási rendszerből kigazdálkodható-e a bérfejlesztés, a háziorvosi kollegiális vezetők számításai szerint nem, ezt pedig a kormány elfogadta. A praxisok az erre szolgáló összeget nem bértámogatásként, hanem szabadon felhasználható keret formájában kapják majd meg - mondta el az államtitkár.
    Öt-hat munkanap alatt lezárul a társadalmi egyeztetés, majd megjelenik az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben, ezután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elvégzi a számfejtést - tette hozzá.
    Takács Péter megjegyezte: az alapellátásban dolgozók béremelésével kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara téves információkat tett közzé, a Belügyminisztérium azonban elkötelezett a szféra béremelése mellett.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát