Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK
5 hónapja

"Felakasztalak benneteket!" - ordított a sofőr a gyerekekre

A fiúk "bűne" annyi volt, hogy átmentek egy teherautó előtt.

Az eset Salgótarján belvárosában, egy városi gimnázium előtti zebránál történt még augusztusban. Két kamaszfiú az úton átsétálva hirtelen fékezésre késztette egy teherautó sofőrjét. Erre reagálva a férfi a furgonnal követni kezdte őket, majd a lehúzott ablakon keresztül szitkozódva, trágár stílusban kiabált a fiúkra. 

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

A tanúk elmondása alapján a fiúk eléggé flegmán fogadták a férfi kirohanását, amitől ő csak még dühösebb lett.  Kiszállt furgonjából és az egyik fiút a pólójánál megragadva rángatta, majd a következőket kiabálta az iskolások felé: 

Felakasztalak benneteket és megöllek titeket, ha még egyszer ilyet csináltok!

A Salgótarjáni Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen azért, mert a bántalmazott fiú felsőtestén enyhe sérüléseket okozott az incidens során. Emellett indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést az amúgy büntetlen előéletű férfira és fizettesse meg vele a 36.916 forint bűnügyi költséget is. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó

origo.hu

Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét

life.hu

Kiderült: ezért hagyta abba a televíziózást Fehér Anettka

hirtv.hu

Partiumba érkezett a Petőfi-busz

mindmegette.hu

Undorító dolog mászott elő a Nutellából: sokkot kapott a bécsi édesanya

vg.hu

Értékes hadiinformációk birtokába jutottak az ukránok a belgorodi behatolás nyomán

origo.hu

Hamarosan komoly meglepetés érheti az ukránokat

astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. május 29-június 4.: Nagyon érzelmes hétre számíthatunk

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

ripost.hu

„Szilárdhoz méltó gondolatok” – így búcsúzott a magyar énekes Suhajda Szilárdtól

ripost.hu

Heves zivatarok: 12 vármegyére adtak ki riasztást

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK

Elképesztő! Eva Kaili visszaül az Európai Parlamentbe

POLITIK

Karácsony egyértelműen elkötelezte magát a háború mellett

POLITIK

Itt a videóbizonyíték: Baloldali politikusok rontottak a rendőrökre

POLITIK

Szörnyű fájdalmak gyötrik, 14 évesen már járni sem tud az élsportoló Bogi

POLITIK

Lavrov: Már Oroszország feldarabolásáról beszélnek

POLITIK

A lengyelek ellenzik a brüsszeli migránspolitikát