tóth gabi
Hans-Georg Maaßen német jogász, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke, azaz a német titkosszolgálatok egyik vezetője volt 2012-2018 között. A Hallo Meinung nevű internetes portálnak november 4-én adott interjú magyar változatát közöljük a Magyar Hírlap munkatársának fordításában.
Az interjú kiindulópontjaként Orbán Viktornak a német kereszténydemokrata pártról pár hete tett megjegyzése szolgált. A magyar miniszterelnök azt találta mondani ugyanis, hogy a CDU baloldali párt.
Maaßen igazat adott Orbánnak, a CDU szerinte is az elmúlt húsz évben, Angela Merkel irányítása alatt egyértelműen balra fordult. Az irányváltás olyan jól sikerült, hogy baloldaliságban még a szociáldemokratákon is túltesznek. Orbán Viktorral szerinte az történik Európában, ami sokakkal Németországban: kiközösítik, rágalmazzák, próbálják lejáratni. Putyin mellett őt tartják a legfőbb közellenségnek. Megengedhetetlen, ahogy bánnak vele, hogy Európa leghitványabb politikusának nevezik. Egyrészt mert ez nem igaz, másrészt mert méltatlan egy országvezetővel, de magával Magyarországgal szemben is.
Orbán mellé az utóbbi időben Giorgia Melonit is felsorakoztatták, őt is radikális jobboldali populistának kiáltották ki. Még az egykori titkosszolgálati vezető számára is megmagyarázhatatlan, ami ma Európában történik. A baloldal ellenségnek nevezi azokat, akik másként gondolkodnak, és összeurópai szinten harcot folytatnak ellenük. Mindenki láthatja, hogyan bánik Orbánnal vagy Melonival a „brüsszeli szovjet” vagy az európai fővárosokat meghatározó baloldal. Maaßen azt tanácsolja, hogy legyünk határozottak és mondjuk ki egyértelműen, hogy ezek kommunisták vagy másként ökoszocialisták, akiknek sok támogatójuk van Brüsszelben. Például Ursula von der Leyen is. Ők végzik a klasszikus dezintegrációs munkát Orbánnal és mindenkivel szemben, aki nem a brüsszeli baloldali irányvonalat követi. Az egyetlen megoldás gerincességet mutatni velük szemben.
A politikai ellenfél elintézése Stasi- vagy ha tetszik KGB-módszerekkel történik a nyugati világban. A módszer alapja a lejáratás, kirekesztés és a lelki terror alkalmazása. A szélsőbaloldali aktivistáknak nemzetközi „kiképzőtáborokban” tanítják ezt a technikát. A kiképzett aktivisták mindenütt felbukkannak, ott találjuk őket a média világában is, ugyanazt a módszert alkalmazzák a másként gondolkodókkal szemben. Pedig az emberek túlnyomó többsége másként gondolkodó! Még Németországban is.
Hans-Georg Maaßen
Fotó: AFP/Martin Schutt
Ami egyébként Németországot illeti, Hans-Georg Maaßen úgy látja, hogy a CDU/CSU jelenleg már nem képes kapcsolatot teremteni a konzervatív polgári táborba tartozó sokmillió emberrel. Az elmúlt tíz hónapban kiderült, hogy az új pártelnök, Friedrich Merz sajnos Merkel politikáját folytatja. A pártnak politikában és programban is világosan el kell határolódnia a Merkel-korszaktól és a korszak személyi állományától, különben el fogja veszíteni a következő választásokat. Ha nem lesz változás, és a CDU nem talál vissza a polgári konzervatív irányba, akkor a Zöldekkel, a kommunista utódpárt Linke-vel és az SDP-vel kell majd osztoznia az egyre vékonyodó baloldali tortán. Ez pedig egyértelmű választási vereséget fog jelenteni. A jobbközép szavazótábor egyre csalódottabb, inkább nem választ, és egyre nagyobb a légüres tér ezen az oldalon. A keletkezett vákuumot valamikor be kell tölteni, és nem szabad hagyni, hogy ezt radikális vagy szélsőséges párt tegye. Több millió ember érzi ma úgy Németországban, hogy nem képviseli őket senki.
Ha a CDU valódi konzervatív politikai erő kíván lenni, akkor meg kell szabadulnia Angela Merkeltől és pártfogoltjaitól, ki kellene őket zárni a pártból. Maaßen szerint „Merkeltelenítésre” van szükség, egyértelmű jelzésre, tekintettel arra a kárra, amit Merkel okozott a pártnak és Németországnak. A konzervatívok el akarják felejteni azt a korszakot, amikor a CDU baloldali párttá alakult át és ezt az elhatárolódást várják Friedrich Merztől is.
Az interjúban Maaßen kitért a jelenlegi német politikára. Osztja azoknak a véleményét, akik szerint a Zöldek Németországot a szakadék szélére kormányozzák. A Zöldek csúcspolitikusainak hiányzik a szükséges végzettsége és a politikához szükséges élettapasztalata is. Úgy véli, hogy szándékos volt a kiválasztásuk, mert nyilvánvaló céljuk a német nemzetgazdaság ostoba átalakítása. A Zöldek Németországot a vörös kmerek alatti Kambodzsává akarják változtatni, ahol a németek a szén-dioxid-semlegesség érdekében vállalják az elszegényedést, ahol majd megszabják, hogy mennyi nyersanyagot, mennyi energiát és mennyi élelmiszert kaphatnak. Minderről a Zöldek nyíltan beszélnek. Az ukrajnai háború is csak egy olcsó ürügy, amit felhasználnak. És a legkisebb erőfeszítést sem teszik, hogy ezt eltussolják! Nyílt színen ünneplik a zöld átalakulást, miközben mindenki zavartan félrenéz, és úgy tesz, mintha az egészért Putyint tartaná hibásnak.
A migrációt illetően ugyanaz a helyzet, mint 2015-2016-ban. Mindenki, aki újságot olvas és mindenki, aki ránéz az utcaképre, látja ezt. Akkor 1,1 millió migráns jött Németországba. Az elmúlt másfél évben 1,6 millióan jöttek, közülük legalább kilencszázezer nem menekült volt, hanem különböző kategóriákba tartozó bevándorló. 1,6 millió ember, annyi, mint München teljes lakosság! Szükség lenne infrastruktúrára, szükség lenne házakra, lakásokra, élelmiszerre, italra, közlekedésre, rengeteg mindenre. Mekkora politikai felelőtlenség ennyi embert befogadni az országba anélkül, hogy a szükséges előkészületeket, óvintézkedéseket megtették volna! Ha valóban ennyi embert akar Németország befogadni, már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni az előkészítést, elegendő életteret kellett volna teremteni. A németeknek sincs lassan saját életterük, ezt mindenki észreveszi, aki például lakást keres. Hogy ide jutott Németország, az Angela Merkel és a hozzá hasonlók, például a mostani kormány felelőtlen politikájának köszönhető. Az eredmény szemmel látható: destabilizált Németország. Angela Merkel pártvezetőként szándékosan olyan embereket hozott vezető pozícióba, akik hozzá hasonló politikai irányultságúak voltak, és ezek az emberek aztán maguk is zökkenőmentesen folytatták a Merkel-féle CDU szocialista és ökoszocialista irányvonalát.
Maaßen az interjúban kitért klímaaktivistákra is. Most olyan káoszkeltő klímaaktivisták bukkantak fel Németországban, akik különböző helyekre, elegáns autókra, forgalmas úttestre odaragasztják magukat, paradicsomlevest öntenek festményekre, pártirodákat mocskolnak be. Szerinte kettős mércével mérnek évek óta a politikai bűncselekmények megítélésében. Mindent, ami állítólag az éghajlatot szolgálja, ami zöld és ökoszocialista, azt tolerálják. A rendőrség alig lép fel ellenük, és ha mégis, akkor nagyon engedékenyek. Klímaaktivistáknak nevezik magukat, holott szélsőséges klímabűnözők, közönséges klímaterroristák. Szerinte ezek a kifejezések lennének helyénvalóak. Az eufemizmussal elkenik a valóságot, ezeknek a politikai bűnöknek a súlyos bűnügyi hátterét. Úgy gondolja, hogy amit látunk, az az elmúlt néhány év politikai fejleménye, a demokrácia és a jogállamiság önfejlődési folyamatának eredménye, el kell fogadni. Ez vezetett oda, hogy a politikai színtéren a szélsőbaloldal támogatást élvez.
Maaßen az Alkotmányvédelmi Hivatal elnökeként megpróbálta normalizálni a német belügyi hírszerzést. Olyan belügyi hírszerző szolgálattá akarta tenni, amelyik a politikai pártokat nem figyeli meg. Bár Németország alkotmánya lehetővé teszi ezt, de nincs olyan pártokból álló kormány alá rendelt Alkotmányvédelmi Hivatal a liberális világban, amely politikai ellenfeleket megfigyelne, Maaßennek eleinte sikerült az alkotmányvédelmet normális, úgymond jogállami alapokra helyeznie. Munkája során elérte, hogy a pártokat békén hagyták, Emiatt minden irányból csak dicséretet kapott. 2014-től kezdve a titkosszolgálat nem ellenőrizte a szélsőségesnek tartott baloldali Linke-t. Nem azért, mert azok hirtelen megváltoztak volna, ma szélsőségesebbek, mint valaha is voltak. A Linke ma már olyan szélsőbaloldali párt, amelyik egy másik Németországot akar, egy kommunista Németországot.
Közben megalakult az AfD, az a párt, akit ellenfelei szélsőjobboldalinak kiáltottak ki. 2017 elején a kormány utasította a Hivatalt, hogy vonja megfigyelés alá az AfD-t, Nyomást gyakoroltak rá, azt akarta a Merkel-féle kormányzat, hogy legalább egy tartományban, a tartományi választás előtt világítsa át a pártot. Személyes véleménye és szakmai álláspontja is ennek elutasítása volt. Nagy kár, hogy ez a szakmai álláspont már nem létezik a titkosszolgálatoknál, Pedig, nagy szükség lenne olyan Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatalra, amely távol áll a politikától, és semmilyen módon nem kapcsolódik a szövetségi kormányhoz.
(Hans-Georg Maaßent 2018 őszén azonnali hatállyal elbocsátották pozíciójából, A chemnitzi zavargások során olyan videó került a nyilvánosság elé, amelyben szélsőjobboldali elemek migránsokra támadtak egy tüntetésen. A cél nyilvánvalóan az AfD lejáratása volt, Angela Merkel személyesen szörnyülködött a képek láttán. Maaßen viszont hivatalból közölte, hogy hamis, manipulált felvételekről van szó.)
Lejegyezte és fordította: Rab Irén