Létrehozva: 2022.03.09.

Kiderült, mire költik a szülők a visszakapott adót

Érezhetően megnőtt a vásárlási kedv, sok család kapott egymillió forintnál is több pénzt.

Szerző Ripost

A legtöbb család tudatosan megtervezte, mire költi el a februárban visszakapott jövedelemadót – derült ki a Ripost7 villámfelméréséből. Harminc családot kérdeztünk, sokan pedig a Facebookon tették közzé, mire használják fel a soron kívül érkezett bevételt. A válaszokból kiderül: a visszatérített adó megkönnyíti a családokban nevelt gyerekek életét.

A kormány korábbi döntése alapján sok család kapott jelentős összeget február közepén: a 2021-es személyi jövedelemadót a 2020. decemberi átlagbér mértékéig visszakapták azok a szülők, akik tavaly legalább egy napig jogosultak voltak családi kedvezményre.

 

Akár 1,6 millió forintot is érkezhetett

Ha mindkét szülő a maximális adóvisszatérítést kapta, több mint 1,6 millió forint került a számlájukra. A Ripost által megkérdezett szülők válaszaiból és a Facebookon írt válaszokból az derül ki, hogy sok szülő arra használja fel az összeget, hogy igénybe vegyen további kormányzati segítséget – például felújítási támogatást vagy a nagycsaládosok gépkocsivásárlási támogatását -, mások a háztartási gépparkot modernizálják vagy a gyerekek nyári táboroztatására, nyaralásra költik a pénzt, vagy félreteszik az iskolakezdésre. Mindegyik esetben a családban nevelt gyerekek élete válik könnyebbé.

Fotó: MTI

Megugrott a háztartási gépek eladása

Olyan forgalom volt februárban az elektronikus cikkeket árusító áruházakban, mint karácsony előtt. Az eMAG-Extreme Digital négy kategóriában tapasztalta az eladások növekedését: a háztartási gépek, a számítógépek, a mobiltelefonok és a lakberendezési cikkek iránti kereslet nőtt jelentősen. 

Fotó: MTI

Közel 27 százalékkal több háztartási nagygépet – mosó- vagy mosogatógépet, szárítógépet, tűzhelyet, hűtőszekrényt, fagyasztót – adtak el. Mivel most indult az állami mobilcsere-program is, jelentősen megugrott a telefonok iránti érdeklődés, de laptopokból, tabletekből és PC-ből is több fogyott február közepén.

 

Más támogatásokhoz önrészként használták fel

Több család számolt be arról, hogy eddig nem sikerült igénybe venniük a lakásfelújítási vagy az autóvásárlási támogatást, mert nem volt meg a szükséges önrész, hitelt pedig nem akartak felvenni. Most azonban az adóvisszatérítésből fedezni tudják az önrészt és élni tudnak az újabb támogatással. Vidéken ezzel az összeggel az új lakás vásárlásához is közelebb kerültek, ugyanis egy falusi csok önrészének már elegendő lehet a kapott összeg vagy már nem sokat kell hozzátenni.

 

Csökkentek a tartozások

Sok család alszik nyugodtabban. Tartozásaik csökkentésére, lakhatási körülményeik javítására, valamint öngondoskodásra fordítják a visszajáró személyi jövedelemadót - derült ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége felméréséből. A 18 és 39 év közöttiek 27 százaléka jelölte meg elsődleges célként a hitelek törlesztését, miközben a 40 és 59 év közöttiek körében ugyanez az arány 19 százalék, 60 és 65 év között pedig csupán öt százalék volt. Az öngondoskodásban a férfiak a nyugdíjpénztári megtakarításaikat, a nők az egészségpénztárit növelik a visszakapott pénzből.

 

Jól jártak a gyerekek

„Kifizetem belőle a nyári tábort”, „félreteszem az iskolakezdésre”, „kinőtte a gyerek a ruhatárát, végre nem okoz gondot lecserélni”, „felújítjuk a gyerekszobát” – válaszolták a szülők a Ripost kérdésére. Többen azt mondták, a Babakötvénybe fizetik be a pénzt. Jelenleg ez a legmagasabb kamatozású lakossági állampapír: az infláció felett 3 százalékos kamatprémiumot fizet, és állami támogatás is jár hozzá, a gyermek az ezzel és a kamatokkal növelt összeget 18 éves korában veheti fel. Olyan is volt, aki azt válaszolta: egy gyerek mellett mindig vannak váratlan kiadások, ezekre teszi félre a pénzt.

 Hazudik a baloldal az adóvisszatérítésről: Újságnak álcázott röplapokon terjeszti a baloldal, hogy nem minden szülő kapta meg az adóvisszatérítést, ami nettó hazugság. Ha csak az egyik szülő veszi fel a gyermekek után járó családi pótlékot, a másiknak jeleznie kellett, hogy jogosult a visszatérítésre, ha ezt elmulasztotta, akkor is megkapja az összeget: az adóbevallás során igényelheti ezt. Valóban nem kaptak visszatérítést a négy- vagy többgyermekes családok sem, hiszen ők eleve nem is fizetnek adót, szintén a családtámogatásoknak köszönhetően. Ugyancsak nem kapott adóvisszatérítést értelemszerűen az, aki a tavalyi év során nem fizetett személyi jövedelemadót.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat