Létrehozva: 2022.01.11.

Elutasítják az emberek az egészségügy privatizálását

A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter az elmúlt években több nyilatkozatában is felvázolta az egészségügy átalakításával kapcsolatos terveit.

Ezek keretében egyrészt a fizetős egészségügyet méltatta, másrészt a szolgáltatók privatizálása mellett tett hitet. Fontos kiemelni, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester felvetései nem előzmény nélküliek a baloldalon, 2003-ban Medgyessy Péter, majd 2006-ban Gyurcsány Ferenc kormánya is tervbe vette az egészségügyi szolgáltatások magánkézbe történő kiszervezését. A Századvég utánajárt annak, hogy a magyar lakosság hogyan vélekedik az egészségügy privatizálásának felvetéséről.

Márki-Zay a fizetős, privatizált egészségügy pártján áll

Márki-Zay Péter 2018-ban az egészségüggyel kapcsolatban kifejtette, hogy „Én meg vagyok győződve róla, hogy ezen az állapoton, ami ma van, ezen csak egy drasztikus magánosítás segíthet”, hozzátéve, hogy „A szolgáltatók, azok igenis legyenek magánszolgáltatók, versenyezzenek egymással, gazdálkodjanak felelősen”. A baloldal kormányfőjelöltje 2020-ban felvázolta továbbá, hogy „Egy olyan szolgáltató, versenypiaci egészségügyet kell felépíteni, ami egy egybiztosítós modellben is teret ad a magánszolgáltatóknak”. Ezen felül Márki-Zay 2021-ben rögzítette, hogy „Az egy egybiztosítós, versengő egészségügyi modellt” látja „ideálisnak”, mivel „Álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, ahol fizetős egészségügyet vezettek be, ott viszont jól működött”.

Egyértelmű az emberek reakciója Márki-Zay butaságaira

A magyarok elzárkóznak a kórházak magánkézbe adásától

Kijelenthető, hogy az egészségügy privatizációjára, illetve az egészségügyi szolgáltatások magánszereplők részére történő kiszervezésére vonatkozó baloldali javaslatok nem találkoznak a magyar választók elvárásaival. A kutatás rámutat: a válaszadók 85 százaléka ellenzi, hogy a kórházak magánbefektetők kezébe kerüljenek, és mindössze a 12 százalékuk támogatná, hogy az egészségügyet az állam privatizálja Magyarországon.

Önmagáért beszél az eredmény! Márki-Zay gondolatmenete csúfosan elbukott!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat