
Írországban is sikerült megkapni a kellő számú aláírást, egyre növekszik a kezdeményezés súlya. Ezek után muszáj foglalkoznia az őshonos kisebbségek ügyével az Európai Uniónak!
A székely petíció újabb sikert ért el, kipipálták a 10. országot is! Mint a Ripost megírta, a feltételeket már sikerült teljesíteni, ugyanis korábban összegyűlt a szükséges egymillió aláírás. Február 7-ig kilenc európai uniós államban – Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában – is meglett a kellő számú szignó.

74-ből csak 6-szor sikerült
Az európai polgári kezdeményezésről a Lisszaboni Szerződés rendelkezik. Ha egymillió uniós polgár az aláírásával támogat egy javaslatot, akkor az Európai Bizottságnak jogalkotási javaslatot kell előterjesztenie. Feltétel az is, hogy legalább a tagországok negyedében kell csatlakozni a petícióhoz, az Európa parlamenti képviselők létszámának arányában. Eddig 74 ilyen polgári kezdeményezés volt, de eddig csupán 6 esetben sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A székely petíció lehet a hetedik.







