Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.10.

Szijjártó Péter: A magyar vállalatoknak is fontos az együttműködés

A külgazdasági és külügyminiszter Bangladesben tárgyalt.

Banglades a világ egyik legnépesebb országa, és az egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával is rendelkezik, „ez pedig megteremti az alapot arra, hogy egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést hozzunk létre, amely magyar cégeknek megteremti a piacra lépés lehetőségét” a dél-ázsiai országban – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Dakkában tárgyalt A. K. Abdul Momen bangladesi külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter tárgyalt Dakkában a többi között Tipu Munsi kereskedelmi miniszterrel is, és fogadta őt Seik Haszina miniszterelnök. Bejelentette, hogy Magyarország konzuli képviseletet nyit Dakkában.

A tárcavezető szerint az együttműködés azért is jelentős a két ország között, mert egy új világgazdasági rend jön éppen létre, hatalmas verseny van az országok és vállalatok között az egyre jobb pozíciókért. A magyar vállalatok számára fontos, hogy egy ilyen nagy, körülbelül 170 milliós piacon is meg tudjanak jelenni, Banglades számára pedig fontosak a technológiai fejlesztések, amelyeket a magyar vállalatok tudnak is biztosítani.

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Szijjártó Péter szerint három fő területen történő együttműködésben állapodtak meg, köztük a nukleáris energia terén. Banglades most építi az atomerőművét, amelynek két reaktora 2024-25-től fog működésbe lépni. Tekintettel arra, hogy Magyarország már körülbelül négy évtizede használ nukleáris energiát, Bangladesben komoly érdeklődést mutatnak a magyar képzési és oktatási lehetőségek iránt. Banglades jövendőbeli nukleáris mérnökei és szakértői közül jónéhányat Magyarországon fognak képezni, ezért a jelenleg bangladesi diákok számára biztosított száz ösztöndíjat újabb 30 ösztöndíjjal fogjuk kiegészíteni – mondta Szijjártó Péter.

„Szintén fontos területe lesz az együttműködésnek az egészségügyi technológiák területe, hiszen itt egy komoly, jó alapról tudunk indulni” – mondta a magyar politikus. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban egy magyar orvoscsoport tudott szétválasztani Bangladesben sziámi ikreket, ami jó alapot ad a jövendőbeli együttműködésre az orvostechnológiák területén.

Harmadrészt szintén fontos területe lesz az együttműködésnek a vízügyi technológiák területe, mert Magyarország fejlett technológiákkal rendelkezik. Bangladesben ezeket kifejezetten keresik, hiszen az országban gyakoriak az árvizek. Nagyon nagy az igény arra, hogy a mezőgazdasági területeket szervezetten, szabályozott módon lehessen öntözni – mondta Szijjártó Péter.

Dakka, 2020. szeptember 10.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Abdul Momen bangladesi külügyminiszter sajtótájékoztatója Dakkában 2020. szeptember 10-én.
MTI/KKM/Borsos Mátyás

Kifejtette, Banglades fontos szerepet játszik a terrorizmus, a szélsőségek és vallási extremizmus elleni küzdelemben. Ezért fontos, hogy az Európai Unió szorosra fűzze ezen a területen az együttműködését Bangladessel, hiszen ebből a régióból is meg szoktak indulni migrációs hullámok Európába, amit meg kell akadályozni – hívta fel a figyelmet Szijjártól Péter. Hozzátette, hogy ennek legjobb eszköze a terrorizmus-ellenes együttműködés, illetve a vallási radikalizmussal szembeni együttműködésnek a fokozása.

Bangladesben is egy menekültválsággal állnak szemben, Mianmarból nagy számú rohingja kisebbség menekült át az országba- mondta.

„Ezért osztjuk azt a nézetet, hogy minden embernek meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a saját hazájában boldoguljon, tudjon békében és biztonságban élni. Ahelyett, hogy újabb migrációs hullámokat generálnánk, abban kell segíteni a nehéz helyzetben lévő embereknek, hogy haza tudjanak térni, és otthon tudjanak érvényesülni” – mondta Szijjártó Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra