RETRO RÁDIÓ

Novák Katalin: Jelentősen nő a csecsemőgondozási díj

Novák Katalin: Jelentősen nő a csecsemőgondozási díj
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 23. 17:39

A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón jelentette be a csecsemőgondozási díj emelését.

A változtatás azt jelenti, hogy a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerül a család, mint azt megelőzően. Ugyanis a csed után csak személyi jövedelemadót kell fizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási-járulékot nem – közölte az államtitkár.

Minderre a jövő évi költségvetésben, egy módosítás nyomán, 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés – tette hozzá a politikus.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása, az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. Ezt szolgálja a csed összegének megemelése is.

Novák Katalin példaként említette: amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban. Viszont a csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent. A csed korábbi összegéhez képest – a példánál maradva – 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos bővülést jelent.

A csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.