Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.18.

Nincs tervben a kijárási tilalom bevezetése

Sokan várták a mai napon, hogy a kijárási tilalommal kapcsolatban lesz bejelentés, ám ahogy Orbán Viktor sem erről beszélt, úgy az operatív törzs mai tájékoztatóján sem volt szó róla.

Ugyanakkor Müller Cecília egyértelművé tette, hogy a járvány magyarországi terjedése a csoportos megbetegedések időszakába lépett. Magyarországon is bárhol jelen van, jelen lehet a vírus – figyelmeztetett.

Mindegyik intézkedés azt a célt szolgálja, hogy minimalizáljuk a megbetegedések számát – tette hozzá. A főorvos a lakosság segítségét is kéri, nemcsak az egészségügyi dolgozókét. Ha az emberek nem értik meg az üzenetet, akkor a hatóságok sem tudják megoldani a jelenlegi helyzetet. Fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat – és ez mindenkire vonatkozik, az idősebb korosztályokra is.

Müller Cecília a fiatalokhoz is szólt: felhívta a figyelmet, hogy az oktatás nem szünetel, csak más formában történik, mint eddig. Túl sok fiatalt látni tanítási időben az utcán, és bár a szórakozóhelyek zárva vannak, információk szerint házibulikba járnak a fiatalok. E helyett jobb lenne, ha a modern technológia segítségével próbálnának meg kommunikálni egymással. Fegyelmezettség és szabálykövetés, amire most szükség lenne – ez a legfontosabb, mondta a főorvos.

Lakatos Tibor, az operatív törzs központi ügyeletének vezetője elmondta: nem tett javaslatot olyan intézkedésre, ami a szabad mozgást korlátozná. Nem terveznek lezárni városrészeket – egyelőre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér