3 éve

A Ripost megtalálta a migráns által megerőszakolt budapesti lányt

Egy szomáliai férfi erőszakolt meg egy magyar diáklányt Budapest kellős közepén. A rendőrség fél nap alatt elfogta a tettest. A Ripost megtalálta az áldozatot!

Elképesztő történet Budapest kellő közepén: megerőszakoltak egy, éppen a sikeres államvizsgáját ünneplő fiatal magyar egyetemista lányt. A tettes egy oltalmazotti státusban lévő szomáliai migráns, mint az a rendőrség közleményéből kiderül.

A 25 éves lány hétfőn egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfivel. Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza, és a 25 éves nőnek az alkalmi ismerőse felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A férfi ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, a száját befogta és megerőszakolta; majd a lány telefonját is elvette – írja a rendőrség.

Kéthly Anna tér: ebben a ráccsal körülzárt kis parkban történt a támadás
Fotó: Keller Mátyás

A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai őrá is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd a dulakodás után elfutott a helyszínről.

A Ripost megtalálta az áldozatot. A magyar diáklányt érthető módon nagyon megviselték a történtek, ezért, mint mondta, kerülni szeretné a nyilvánosságot. A környezetéből azonban megtudtuk: nagyon megbánta, hogy ennyire megbízott egy idegenben, most már tudja, hogy a szórakozóhelyről semmiképp sem lett volna szabad egyedül továbbmennie a külföldi férfivel. De azt azért mégsem gondolta, hogy Budapest kellős közepén ilyen megtörténhet vele. Élete legszörnyűbb napján van túl, miközben ünnepelni indult...

Kéthly Anna tér
Fotó: Keller Mátyás

A rendőröket az amerikai férfi értesítette, és a személyleírás, valamint a térfigyelő kamerák segítségével 17 órakor a VIII. kerületi Teleki téren elfogták a támadót, akinél megtalálták a lány telefonját is. A szomáliai állampolgárságú férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

A 30 éves férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

TOVÁBBI MEGDÖBBENTŐ RÉSZLETEK A CSÜTÖRTÖKI RIPOST NAPILAPBAN!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek a színésznők szeptemberben is meztelenül mutogatták magukat - fotók

origo.hu

Majdnem halálra kínoztak egy kisfiút az osztálytársai egy borsodi iskolában

mindmegette.hu

Egyetlen barack miatt került Görög Zita a sürgősségire

magyarnemzet.hu

Szoboszlai Dominik továbblépne, a Liverpool nem siet ezzel

ripost.hu

Borzalmas tragédia! Kiss Ernő Zsolt és felesége segítséget kérnek

mandiner.hu

Bevallotta a német férfi: ezért költözött Magyarországra (VIDEÓ)

origo.hu

Majdnem megvakult a szépségkirálynő - rémisztő fotók

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

Brüsszel az amerikai befektetők érdekét védi a magyar gazdákkal szemben

POLITIK

Hét éve volt a kvóta-népszavazás

POLITIK

Gyurcsányék kezdettől a betelepítési kvóta mellett vannak

POLITIK

A Nyugat belefáradt az ukrajnai háborúba?

POLITIK

Hat milllárd dollár nem érkezik meg Ukrajnába