RETRO RÁDIÓ

A Fidesz maga határoz a sorsáról

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 05. 08:13

A jelenleg ismert forgatókönyvek szerint akár márciusig is elhúzódhat a Fidesz európai néppárti tagságának kérdése.

Deutsch Tamás, a párt alapítója és EP-delegációjának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: egyelőre nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy a néppárti vizsgálóbizottság jelentése elkészült volna. „Nekünk bármelyik időpont jó. A lényeg, hogy minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek” – fogalmazott a politikus a lapnak.

„Nem a Fideszről fognak dönteni, hanem magának a kormánypártnak a döntése lesz, hogy melyik európai pártcsaládban képzeli el a jövőjét” – kommentálta Deutsch Tamás azt a sajtóértesülést, miszerint már Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének asztalán fekszik a néppárti jelentés a Fideszről. Hozzátette: a Fidesznek egyelőre nincs hivatalos tudomása a jelentés elkészültéről, de ha igaz a sajtóértesülés, annak nagyon örülnek.

A lap kérdésére megerősítette, hogy a Fidesz részéről az ügyben kijelölt grémium – Novák Katalin államtitkár, Varga Judit miniszter és Szájer József európai parlamenti képviselő – hamarosan szintén elkészíti az összegzését.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke tavaly március 20-án jelentette be Brüsszelben, hogy a kormánypárt egyoldalúan felfüggeszti a pártcsaládban gyakorolt jogait mindaddig, amíg a vizsgálóbizottságok munkája tart – idézte fel a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a kormányfő nyilvánosan legutóbb tavaly ősszel szólalt meg a kérdésben, és akkor úgy fogalmazott: amennyiben a pártcsalád visszatér kereszténydemokrata gyökereihez, a Fidesz talán a pártcsalád berkein belül folytatja.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.