RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, mikor kezdődhet a kis Zente 700 milliós gyógykezelése

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 07. 07:00

A szakemberek szerint még ebben a hónapban megtörténhet a kis Zente génterápiája, amennyiben a legutóbbi vérvétel megerősíti, hogy a kisfiú alkalmas a kezelésre. A család időközben intézi az engedélyeket, szervezi a gyógyszer nem épp egyszerű szállítását, és persze tűkön ülve várják, hogy megcsörrenjen a telefon az eredménnyel.

Célegyenesben van a gyógyuláshoz a kis Zente, miután a magyarok alig egy hét alatt összegyűjtötték az életmentő génterápiájához szükséges 700 millió forintot. Most a gyógyszer engedélyeztetésén, szállításán, és a beadása összes részletének kidolgozásán kell dolgozniuk, úgy persze, hogy mindez egy hónapon belül megtörténjen, mivel addig lesz érvényes a vérteszt, amit nemrég végeztek el Zentén.

„Amszterdamból érkezett a speciális teszt egy különleges dobozkában. Fontos elmondanom, hogy ez a vérteszt már a csomag része, tehát azok eshetnek át rajta, akik már a „célegyenesben” vannak. Ettől függ, hogy működik-e a génterápia vagy sem”

– fejtegette Tóth Krisztina, Zente édesanyja.

„Semmi értelme nem lenne korábban megcsinálni, ugyanis a vizsgálat a szervezet pillanatnyi állapotát mutatja, és mindössze 4 hétig érvényes az eredmény.”

Ez azt jelenti, hogy Zentének 30 napon belül, tehát még októberben meg kell kapnia a Zolgensma kezelést, máskülönben újra szükség lesz az összes vizsgálatra.

Egy órán át tartott a vérvétel

„A kisfiam híresen rossz alanya a vérvételeknek. Kifejezetten problémás nála vénát találni. Most is közel egy órányi küzdelem után sikerült hozzájutni a több kémcsőnyi vérhez. Nagyon sírt, utána is vigasztalhatatlan maradt, addig potyogtak a könnyei, amíg el nem aludt szegénykém. Végül vidáman ébredt és láthatóan mindenkinek megbocsátott, mert boldogan, mosolyogva nyúlt a nővérke felé és kérte, hogy vegye az ölébe” – tette hozzá az édesanya.

A levett vért most kielemzik: megnézik, hogy Zente szervezete képes-e befogadni a vírust, amelyen a génterápia alapul. Az eredményen múlik, hogy folytatódhat-e az eljárás, hatásos lesz-e nála a gyógyszer.

„Most arra várunk, hogy megcsörrenjen a telefon, de egyelőre nincs még eredmény”

– árulta el Krisztina.

-70 fokon szállítják a gyógyszert

Amennyiben Zente alkalmas rá, úgy megkaphatja a génterápiát. Addig is elindították a készítmény OGYÉI-engedélyeztetését, és elkezdték szervezni a Magyarországra szállítását. A gyógyszer igen kényes, kizárólag -70 fokon lehet szállítani, erre a Hungaropharma vállalkozott. A cég egyébként maga is követője Zente Facebook oldalának, és ott is üzent a kisfiúnak.

„A Hungaropharma munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a készítmény biztonságban a Zentét kezelő kórházba kerüljön. Nagyon bízunk abban, hogy minden körülmény, beleértve az antitest vizsgálat eredményét, a speciális szállítási feltételek biztosíthatóságát, a vámolás és minőségbiztosítási kérdéseket is, a lehető legjobban alakul, és Zente hamarosan megkaphatja a kezelést”

– fogalmaztak.

Legyengítik Zente immunrendszerét

A család már felkért egy orvoscsoportot, hogy végezzék el a kezelést, ám nevüket csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha minden bizonyossá válik.

S hogy mi történik majd pontosan a génterápián? Miért fontos, hogy legyengítsék Zente immunrendszerét? Kiderül a hétfői Ripost napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.