RETRO RÁDIÓ

17 kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány

17 kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 17. 14:21

A budapesti kórházak higiéniai felújítását 60 milliárd forint uniós és hazai forrásból végzik el.

A kormány döntése felkészülést is jelent a koronavírus-járvány esetleges második hullámára – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fotó: Sulyok László

Kásler Miklós elmondta: a felújítás érinti a kórházak minden olyan helyiségét, ahol betegek tartózkodhatnak. A fejlesztés során a többi között felújítják a burkolatokat, automata csaptelepeket szerelnek fel és fejlesztik az infrastruktúrát.

Az előzetes felmérések megtörténtek, a kórházigazgatókkal a napokban tárgyalnak a konkrét feladatokról – tette hozzá a miniszter.

A minisztérium közleménye szerint „a magyar egészségügy kitűnőre vizsgázott a koronavírus-járvány kezelésében”, ugyanakkor „a második hullám veszélyének lehetősége további megelőző intézkedésekre sarkallta a szaktárcát”.

Ezért a kormány előnyben részesíti azokat a fejlesztéseket, amelyekkel „még biztonságosabbá teheti a betegellátást, minimálisra csökkentve a fertőzésveszélyt, egyben növelve a betegelégedettséget és jelentősen javítva a kórházi dolgozók munkakörülményeit” – fogalmaztak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.