
Egy 9 éves kisfiú öt éve nem ivott vizet - Nem ő az egyetlen, aki ezt teszi
Megdöbbentően sok ember van, aki nagyon ritkán iszik tiszta vizet.
Egy új kutatás szerint sokan úgy élik a mindennapjaikat, hogy gyakorlatilag ki vannak száradva, testüket pedig üdítőitalok és kávé hajtja víz helyett.

Lesújtó eredmények: rengeteg ember nem iszik sima vizet
Egy felmérés során 2000 felnőttet kérdeztek meg a vízfogyasztási szokásaikról, az eredmények lesújtóak. Egy kutatás szerint több mint 2,5 millió brit ember nem emlékszik arra, hogy mikor ivott utoljára sima vizet. Mindössze a megkérdezettek 17 százaléka mondhatja el magáról, hogy eleget iszik, vagyis napi nyolc pohár vizet.
Azonban nem csak a felnőttek nem isznak eleget, a szülők 10 százaléka úgy véli, hogy a gyerekeik sem fogyasztanak elegendő vizet. A kutatásban 837 tinédzsert is megkérdeztek és 15 százalékuk azt válaszolta, hogy szinte soha nem iszik sima vizet.
Az egyik édesanya, Kelly Mulligan pontosan átérzi ezt, ugyanis kilencéves fia, Max nem ivott meg egy teljes pohár sima vizet négyéves kora óta. Az 53 éves Kelly szerint Max sosem szerette a víz ízét, mert nincs semmilyen íze - írja az Unilad.
A felnőtt megkérdezettek 9 százaléka kifejezetten nem szereti a sima víz ízét, míg 43 százalék szerint az egyszerű víz „unalmas”. A tinédzser válaszadók közül a 13 és 17 év közöttiek 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jobban kedveli az egyéb italokat, míg 26 százalék azzal magyarázta, hogy egyszerűen elfelejt inni.
Ez viszont komoly következményekkel járhat: a megkérdezettek 17 százaléka gyakran tapasztal olyan tüneteket, mint a fejfájás vagy a fáradtság.
Riasztó, hogy mennyien nincsenek tisztában azzal, hogy nap mint nap dehidratált állapotban élnek, és gyakran úgy mennek át napokon, hogy energiátlannak érzik magukat vagy fejfájás gyötri őket, nem is sejtve, hogy a megoldás egy egyszerű pohár víz vagy egy hidratáló ital lenne
- mondta a kutatást végző vállalat alelnöke, Sophie Van Ettinger.






