RETRO RÁDIÓ

"Anyám tönkretette az eljegyzésem, sosem fogok megbocsátani neki"

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 03. 02. 20:00

A fiatal nő majd kicsattant a boldogságtól, de az eljegyzés híre hallatán az anyja kutatómunkába kezdett.

Egy fiatal nő álma valóra vált azzal, hogy a párja letérdelt elé és feltette neki a nagy kérdést. A menyasszony azonban nem sokáig érezhette magát a felhők fölött, mert mint elmondta, az édesanyja egyetlen beszólással tette tönkre a boldogságát.

eljegyzés
Nagy szívfájdalom, hogy pont egy édesanya nem támogatja a gyermekét  (Fotó: Pexels)

A menyasszony úgy tudta, hogy egy igazán egyedi gyűrűvel kérte meg a kezét a kedvese, maga választotta ki a gyémántot is az ékszerbe. Csakhogy, miután a pár megosztotta az örömhírt a nő családjával, az eljegyzett anyja kutatómunkába kezdett. Néhány nappal később felhívta, hogy elmondjon neki valamit, amitől a nő úgy érezte, megsemmisült. Mint elmondta a Mirrornak, sosem tudja megbocsátani az anyjának azt, hogy tönkretette azt az örömöt, amit az eljegyzés miatt érzett.

Megtaláltam a gyűrűdet az Amazonon

– közölte lányával az ünneprontó anya, aki szerint messze nem egy egyedi darabbal lett meglepve a lánya. A menyasszonyt nagyon bántja az anyja hozzáállása, és nem érti, erre miért volt szükség. Arról meg van győződve, hogy a vőlegénye igazat mondott neki, még a gyűrű egyediségét bizonyító papírok is a birtokában vannak, de azt nem tudja, miért vonja kérdőre pont az anyja a férfi gesztusát és miért nem volt tekintettel a saját lánya érzéseire.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.