Létrehozva: 2020.12.25.

Most jött a hír: óriási lángokban állt több ház is szenteste

December 24-én napközben főként műszaki mentésekhez riasztották a tűzoltókat, a szenteste azonban Mezőtúron, Badacsonytördemicen, Miskolcon és Debrecenben is pusztító erejű tűzesetbe torkollott.

Tegnap összesen 150 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez. A tűzoltóknak 35 tűzesetnél kellett beavatkozniuk és 66 műszaki mentést hajtottak végre. A műveletirányítási központokba 45 téves és 3 szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett.

Szenteste több lakásban csaptak fel a lángok. Mezőtúron egy családi ház és melléképülete égett, majd az éjjeli órákban a Veszprém megyei Badacsonytördemicen gyertyától kapott lángra egy százötven négyzetméter alapterületű épület tetőszerkezete, a Miskolc külvárosában húzódó Nagy király dűlőn pedig ugyancsak egy családi ház égett.

Tárnokon egy adventi koszorú miatt égett egy családi ház, péntek hajnalban a debreceni Füredi út egyik többemeletes társasházának egyik nyolcadik emeleti lakása égett teljes terjedelmében, a tűzoltók itt két embert mentettek ki a lángok közül.

A legtöbb lakástüzet gyertyák okozzák, ezért egyetlen percre se hagyjuk magukra az égő gyertyákat, sőt éjjelre a fényfüzért is húzzuk ki a konnektorból. Az ünnepi menü elkészítésénél és újramelegítésénél ne felejtsük a tűzhelyen a finomságokat, mert ezek is tűzhöz vezetnek. Karácsony első napján sokan meglátogatjuk távolabb élő rokonainkat. Vezessünk óvatosan, hogy mindenki biztonságban megérkezzen.

Karácsonykor is kétezer szolgálatban lévő tűzoltó és csaknem ötszáz jármű van készenlétben, akik riasztást követően 120 másodpercen belül elindulnak segíteni oda, ahol baj van. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy ne velük kelljen karácsonyozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OTTHONKA

Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

OTTHONKA

5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

OTTHONKA

Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

OTTHONKA

Így mosd ki a terítőt, hogy tényleg ragyogjon az ünnepi asztalon

OTTHONKA

Odaégett az étel? Ezzel az egyszerű trükkel pofonegyszerűvé válik a súrolás!

OTTHONKA

Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

OTTHONKA

Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

OTTHONKA

Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid