Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.03.

Így csalogassuk vissza a méheket a kertünkbe

A méhpopuláció az utóbbi években igencsak megcsappant, pedig igen értékes rovaraink egyike.

Éppen ezért örvendetes, ha kertünkben feltűnnek a beporzást segítő repülő kis állatok, melyek megjelenésével a gyümölcsösünk is bőséges termést fog hozni – hála nekik. Lássuk, milyen virágokat ültessen, hogy udvara hívogató legyen a méhek számára.

Miért jó, ha vannak méhek a kertben? Sokan úgy vannak vele, hogy bár tisztában vannak a méhek fontosságával a természetben, ám nem szeretik, ha sok elárasztja a kertjüket. Ráadásul többen vannak, akik összekeverik a ételeinkből, italainkból előszeretettel lakmározó darazsakkal, így előfordulhat, hogy a légycsapó áldozatává válnak.

Pedig az, hogy látunk méheket repkedni a kertünkben, az inkább örvendetes dolog, mint bosszantó, hiszen a rajtuk lévő szőrszálaknak köszönhetően kiváló beporzók, ami igen fontos -többek között- a gyümölcsök bőséges megjelenésében.

Top 3 növény, mely csalogatja a méheketA méhek elsősorban a színes, illatos virágokat hozó növényeket kedvelik, de vannak olyanok, melyeknek szinte képtelenek ellenállni.

Levendula: a jellegzetes illatú, gyönyörű virágokat hozó levendula sok beporzó rovar kedvence, így ahol van levendula, ott előbb-utóbb biztosan megjelennek a méhek is. Gondozása könnyű, hiszen nem igényel sok vizet, a hosszabb szárazságot is jól tűri, nincs szüksége tápanyagban gazdag talajra. Viszont amit szeret, az a napfény, így lehetőleg olyan helyre ültesse, ahol sok fényt kap.

Büdöske: a kis, kedves virág sok kertben fellelhető, nem is csoda, hiszen vidám színeivel az udvar – vagy a terasz, balkon- üde színfoltjává válhat. A jó vízáteresztő talajt szereti, és azt, ha öntözik, ám az ideiglenes szárazságot is tűri! Szélnek, esőnek jól ellenáll. Az elnyílt virágait rendszeresen el kell távolítani.

Klemátisz: a klemátisz – azaz az iszalag- a méhek számára remek tápanyagforrást biztosít, így gyakran látogatják. Kúszónövényként gyakran látni pergolákon, futtatórácsokon, hiszen igen sokáig gyönyörködhetünk színes virágaiban. Világos, félárnyékos helyet kedveli. Az alatta lévő talajt érdemes mulccsal beborítani (a nedves, hűvös talajt szereti). Metszéssel formája könnyen alakítható (virágzás előtt metssze, hogy dús legyen).

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek