RETRO RÁDIÓ

Még nem késő megmetszeni a levendulát

Létrehozva2020. 03. 30. 09:29

Tavasszal érdemes megmetszeni a levendulát, azért, hogy egész nyáron sok-sok virágot hozzon.

A levendula valójában egy erősen fás szárú növény, ami annyit jelent, hogy hiába ültetjük el zsenge kis bokorként, az évek során elkezdenek a növények szárai fásodni, erősödni. Éppen ezért érdemes legalább 2-3 évente tavasszal erőteljesen visszametszeni. Ezt a fagyok után, február végén, március elején tehetjük meg. Ekkor alaposan figyeljük meg a levenduláinkat, ha a tövénél apró, új hajtásokat látunk, akkor vágjuk vissza tövig az idősebb, már fásodott szárakat. Ezzel a módszerrel tarthatjuk csak fiatalon a levendulát, a kis hajtások nagyon hamar életre kelnek, és gyorsan ismét sűrű bokorrá fog fejlődni, rengeteg, szép virágot fog hozni nyáron a kertünkben!

 

Ha még csak most ültetjük

Bármilyen levendulafajtát is választunk, mindig tavasszal ültessük és szaporítsuk vagy frissen vásárolt palántákat használjunk, vagy tőosztással is próbálkozhatunk. Ennek a növénynek sok napsütésre van napsütésre, ezért olyan helyet válasszunk, ahol rengeteg fény éri, és melegben lesz. Ültetés előtt alaposan gyomtalanítsunk először, ássuk fel mélyen a talajt. Az ültetési távolságot kétféleképpen alakíthatjuk: ha összefüggő folyamot szeretnénk, akkor a töveket 40-50 centiméteres távolságot hagyjunk a növények között, ha elkülönülő bokrokat, akkor egy méteres távolságra lesz szükségünk. Iszapoljuk be a levendulákat ültetéskor, a kiásott gödörbe öntsünk rengeteg vizet, majd az ültetés után hetente egyszer-kétszer öntözzük egy hónapon keresztül alaposan. Később, mikor a növény már mély gyökereket eresztett, az öntözés nem szükséges, csak akkor szükséges öntöznünk, amikor nagyon forró az idő. Ültetéskor olyan helyet válasszunk mindig számára, ahol a téli hidegben is védelmet kaphat a keményebb fagyok ellen.

 

4 kérdés 4 válasz a levenduláról

Kell-e trágyáznom levendulaültetés előtt? A levendula talajigénye?

A levendulának különösebb talajigénye nincsen. Trágyázni nem kell feltétlenül, ha kap trágyát, akkor meghálálja, de sok energiát és pénzt nem érdemes a trágyába fektetni.

Kell öntözni a levendulát? Mennyi vizet szeret a levendula?

Akár szabadgyökeres-, akár cserepes levendulát ültet, az ültetés utáni időszakban átmenetileg heti egy-két alkalommal öntözze a palántákat, amíg meg nem erednek. Ha levendulabokor már begyökeresedett a helyén, akkor már egy szárazságtűrő növény, melyet külön öntözni nem szükséges, de módjával az öntözővizet nagy melegben meghálálja. Ne öntözze túl a bokrot, heti egy-két öntözésnél nagy melegben se kell több. Ha túl sokat és sokszor öntözik, akkor begombásodhat. Cserépbe ültetés esetén viszont rendszeresen öntözni kell. Nagy meleg esetén akár 1-2 naponta is meg kell locsolni.

Öntözőrendszerem van, árt ez a levendulának?

Nem árt, ha úgy állítja be, hogy a levendulabokor ne legyen minden nap eláztatva.

Fa alá is ültetnék levendulát, szabad? Hova kell ültetnem a levendulát?

Legalább fél napot tűzze a nap a levendulabokrot, ezért gyakorlatilag ültethető bárhova, még fa alá is, ha csak fél napig árnyékol a fa. Azonban az igazán jó hely a növénynek, ahol minél több napot kaphat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.