5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Idén így dobjuk el a karácsonyfánkat

Létrehozva2020. 01. 02. 18:12

Több mint félmillió karácsonyfát dobnak ki a budapestiek, a faösszeszedési szezon pedig 1-1,5 hónapig tart.

Körülbelül 500-600 ezer darab karácsonyfát kell begyűjteni az ünnepek után – derül ki a fenyőfákat begyújtő és hasznosító Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. tájékoztatójából.

Fotó: 123RF

A dömping január 6-án indul. a budapestiek ekkor kezdik kitenni a lakásból a fákat, a szezon pedig 1-1,5 hónapig tart. Az FKF úgynevezett fenyőfajáratai szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően és utána pedig a hulladékszállító célgépek, azaz a kukásautók szedik össze a fákat. Amennyiben olyan méretű egy fenyőfa, hogy azt hulladékszállító célgéppel nem tudják összeaprítani, másik szállítójármű viszi el majd el – írja az FKF.

A cég kétféle megoldást javasol a budapestieknek. Az egyik, hogy a kukák mellé lepakolni a fákat. Ebben az esetben azonban figyelni kell arra, hogy a fa ne zavarja a gyalogosokat, ne akadályozza a parkolást és az autóforgalmat. A másik lehetőség, hogy az lakosok elviszik a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére. (Utóbbiak listája itt található.)

A fenyő leveleit fel is használhatjuk

A fenyőtea erősíti az immunrendszert, nyugtatja és fertőtleníti a légutakat, köhögéscsillapító, hatásos a megfázás ellen. Influenzára az egyik legjobb gyógytea.

Érdemes kipróbálni, mert a rendkívül magas C-vitamin, flavonoidok, antioxidáns tartalma mellett a fenyőtea hangulata, aromája, illata is csodálatos.

Fenyőtea

Így készítsd:

  • 1 maroknyi fenyőtűt forráz le 1 liter vízzel. Fedd le és hagyd ázni 15-20 percig.
  • Fogyaszthatod magában, mézzel, citrommal, édesítővel.

    Narancs- és almadarabkákkal, kis fahéjjal fokozhatod az ízeket.

    Meghűlés, megfázás esetén az egyik legjobb vitaminbomba a vírusok ellen.

    Nem csak belsőleg hatásos!

    Szuper fertőtlenítő, penészölő, ekcémára, lábgombára, pikkelysömörre, korpás hajra, pattanásokra szintén eredményesen használhatod. Készíthetsz belőle borogatást, teheted a fürdővizedhez, vagy hajmosás után öblítheted vele a hajad.

    A boróka és a tiszafa mérgező, ennek leveleit kerüld el!

     

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.