
Áll a bál a BL-meccs után, Sallaiék főnöke undorító módon nekiment a Liverpoolnak
A törökök képtelenek továbblépni a kiesés után. A Galatasaray-szurkolók rasszista támadásokkal vették célba a Liverpool egyik játékosát, amire a klub egyik vezetője felháborító módon reagált.
A Liverpool-Galatasaray BL-nyolcaddöntős párharc ugyan már három napja véget ért, de a mérkőzés körüli feszültség továbbra sem csillapodik. A török együttes nemcsak kikapott, hanem komoly sérülések is sújtották: Victor Osimhen egy ütközés során eltörte az alkarját, míg Noa Lang jobb hüvelykujja részben leszakadt egy szerencsétlen baleset következtében. A Galatasaray szurkolói mindkét esetért az angol csapatot teszik felelőssé.

A Liverpool védőjét súlyos támadás érte
Osimhen sérülése egy kemény párharcnál történt, amikor összeütközött a hazaiak védőjével, Ibrahima Konatéval. A találkozót követően a francia játékos közösségi oldalát emiatt elárasztották a rasszista kommentek: míg egy átlagos bejegyzésére két-három ezer reakció érkezik, a legfrissebb posztjához már húszezren szóltak hozzá.
A kialakult helyzet miatt a Liverpool hivatalos közleményt adott ki, amelyben élesen elítélte a történteket.
Ez a viselkedés teljességgel elfogadhatatlan. Dehumanizáló, gyáva és gyűlölködő. A rasszizmusnak nincs helye a futballban, nincs helye a társadalomban és sehol – sem online, sem offline. Játékosaink nem célpontok. Emberi lények. A közösségi médiás vállalatoknak felelősséget kell vállalniuk, és most kell cselekedniük. Ezek a platformok rendelkeznek a hatalommal, a technológiával és az erőforrásokkal ahhoz, hogy megakadályozzák ezt a bántalmazást, mégis túl gyakran nem teszik meg.
A nyilatkozatra a Galatasaray részéről Eray Yazgan főtitkár is reagált. Szerinte az angol klub "képzeletbeli állításokkal" próbálja elterelni a figyelmet, miközben nem vállal felelősséget a történtekért. Kiemelte, hogy Noa Lang sérülése akkor történt, amikor a játékos ujja beszorult egy anfieldi reklámtábla és annak tartószerkezete közé. Yazgan kifogásolta, hogy a Liverpool nem kért bocsánatot az incidens miatt, és jelezte: a klub jogi lépéseket is fontolgat a kártérítés érdekében. A vita így várhatóan tovább folytatódik.






