
Személyes sértésnek vette Szoboszlai, ami interjú közben történt mögötte
A magyar játékos személyes sértésnek vette, ahogy az ellenfél játékosai ünnepeltek az odavágó után. Szoboszlai Dominik a győzelmet követően odapirított a Galatasaraynak.
Szoboszlai Dominik ismét parádés teljesítményt tett le az asztalra a Bajnokok Ligájában: góljának köszönhetően már az első félidőben ledolgozta a Galatasaray elleni odavágón összeszedett hátrányt a Liverpool, végül pedig 4-0-ra nyert. A magyar középpályást a meccs legjobbjának választották, a TNT Sports-nak adott interjújában pedig őszintén beszélt arról, hogyan motiválta őt és társait a török csapat ünneplése az isztambuli visszavágó után.

A múlt heti meccs után, miközben interjút adtam, hallottam, ahogy ünnepelnek
– mondta Szoboszlai. Hozzátette, lehet, hogy Törökországban ez a szokás, de ők ezt nem nézték jó szemmel.
Én és még páran közülünk ezt személyes sértésnek vettük. Mindig úgy állok hozzá, hogy soha ne ünnepeljünk túl korán. Lehet, hogy nem gondolták komolyan, de ettől feltüzelt minket, és onnantól kezdve mindent beleadtunk.
Ez a hozzáállás már a mérkőzés első perceiben is látszott, és a hajrában, a vezetés birtokában sem csökkent. Arne Slot csapata elképesztő mennyiségű (32) lövésig jutott a találkozón, ami jól szemlélteti, hogy egy pillanatra sem hagyták levegőhöz jutni a vendégeket. Szoboszlai kiemelte, hogy minden meccsen ilyen elszántsággal kellene játszania a csapatnak.
Szoboszlai a franciákon is revansot vehet
A Galatasaray elleni sikerrel a Liverpool továbbjutott a BL-negyeddöntőbe, ahol a címvédő Paris Saint-Germain lesz az ellenfél. Ugyanaz a csapat, amely tavaly a legjobb 16 között búcsúztatta Szoboszlaiékat.






