
Sokkot kapott Lewis Hamilton: a Ferrari döntése teljesen letaglózta
A brit pilóta nem tudta palástolni a döbbenetét. Lewis Hamilton, bár sokat ezúttal sem szerepelt a Forma-1 legutóbbi szezonját feldolgozó sorozatban, így is okozott néhány emlékezetes pillanatot.
Február 27-én debütált a Forma-1: Hajsza a túlélésért (Formula 1: Drive to Survive) című sorozat nyolcadik évada a Netflixen, amely mindig a legutóbbi szezont dolgozza fel, és a sportág fontos szereplőit szólaltatja meg. Ezúttal a 2025-ös évbe kalauzolnak vissza, bemutatva a Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri közötti egyéni bajnokságért folytatott küzdelmét, Christian Horner menesztését a Red Bull csapatfőnöki posztjáról, valamint a küszködő Alpine belső drámáit. Az F1-es rajongók egyik fő panasza még a korábbi, 2024-es szezon feldolgozásával kapcsolatban az volt, hogy az alkotók nem fordítottak kellő figyelmet Lewis Hamilton utolsó szezonjára a Mercedesnél, majd a Ferrarihoz való távozására: az új évadban pedig, bár az rögtön az első epizódban kitértek az átigazolásra, ezt követően már nem sokszor került szóba.

Nem tudta leplezni a meghökkenését Lewis Hamilton
Azok a nézők tehát, akik Hamilton nagyobb szerepeltetésében reménykedtek, valószínűleg nagyot csalódtak, mivel a brit egyike annak a három pilótának – Verstappen és Fernando Alonso mellett –, akiket a sorozat producerei nem interjúvoltak meg. Ennek ellenére némi betekintést nyújtottak a kulisszák mögé, így mutatva be a rajongóknak Hamilton első Ferraris szezonját. Az egyik jelenetben például a hétszeres bajnok megkérdőjelezte a Scuderiánál lévő élet egyik aspektusát: nevezetesen a csapat azon döntését, hogy nem használnak súgógépet a videóikhoz. Ekkor a Ferrari egyik alkalmazottja két nyomtatott dokumentumot adott át felolvasásra, ami teljesen összezavarta Hamiltont.
Ez mind egy, vagy mindegyik különálló? Mi az oka annak, hogy nem hoztok magatokkal súgógépet?
- kérdezte Hamilton, miközben a dokumentumokat vette szemügyre, akiben még az is felmerült, hogy a gép elromlott, ám az alkalmazott úgy vélte, mivel csak pár sorról van szó, jobb megoldás volt, ha kinyomtatják a szöveget.
A széria nyolcadik évadában az egyik fő változást az epizódok száma jelentette, ami a megszokott 10-ről 8-ra csökkent. A Forma-1 hivatalos weboldala szerint a Netflix kamerái több mint 1500 órányi közvetítést rögzítettek, mialatt Will Buxton újságíró, és a korábbi csapatfőnök, Claire Williams további betekintést nyújtott a sportág eseményeibe, valamint olyan népszerű pilóták szerepeltek benne kiemelten, mint George Russell, Carlos Sainz és Lando Norris, a nyitóepizód pedig a 2025-ös F1-es szezonban versenyző hat újoncot mutatta be.
Továbbá Christian Horner Red Bull csapatfőnöki és vezérigazgatói posztjáról való távozását is bemutatják. A konkrét epizódban interjút is készítettek Hornerrel: az volt az első alkalom, hogy nyilvánosan kommentálta a csapattól való távozását – írja a SPORTBible.







