RETRO RÁDIÓ

„Fogja be!” – barátja sem kér Hamilton hisztijéből

Létrehozva2026. 03. 13. 12:30

George Russell odaszúrt korábbi csapattársának a Kínai Nagydíj előtt. A Mercedes pilótája szerint Lewis Hamilton a közös repülőúton valószínűleg megállás nélkül nyafogni fog.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Mercedes dominálta a Forma–1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat: a Russell-Antonelli pilótapáros kettős győzelemmel indította az idényt, amelyet követően több riválisuk is féltékenyen beszélt a német istálló domináns autójáról. Mindazonáltal talán Lewis Hamilton érezheti a legnagyobb frusztrációt a történtek miatt, hiszen az F1 hétszeres világbajnoka már évek óta hajszolja rekordot jelentő nyolcadik vb-címét. Részben ennek reményében döntött úgy tavaly, hogy az akkoriban kevésbé ütőképes Mercedestől a Ferrarihoz igazol. A szezonnyitó után azonban úgy tűnik, Hamilton korábbi csapattársa, George Russell cseppet sem vevő a brit klasszis esetleges panaszkodására.

George Russell és Lewis Hamilton három évig voltak csapattársak
George Russell és Lewis Hamilton három évig csapattárs volt (Fotó: Mark Sutton - Formula 1)

George Russell odapirított Hamiltonnak

Az idei szezon egyik legnagyobb bajnokesélyesének tartott versenyző a hétvégi Kínai Nagydíj előtt tréfásan megjegyezte, hogy ugyan Hamiltonnal együtt repül a következő állomására, nem igazán lelkesedik a közös utazásért.

Együtt repülök Lewisszal, szóval biztos vagyok benne, hogy végig azt fogom hallgatni, mennyire jó a motorunk és hasonlók

– fogalmazott a 28 éves brit versenyző, majd hozzátette, emiatt igyekszik majd minél hamarabb elaludni a gépen.

Russell azonban egy B tervet is felvázolt Hamilton esetleges hisztije ellen:

Egyszerűen megmondom neki, hogy fogja be, és foglalkozzon a saját dolgaival

– nyilatkozta mosolyogva.

Hamilton már az ausztráliai időmérőt követően is meglehetősen borúlátóan értékelte az erőviszonyokat, és úgy vélte, a világbajnoki cím sorsa gyakorlatilag már el is dőlt az autók közötti hatalmas különbségek miatt.

A Forma–1-es Kínai Nagydíj március 15-én, magyar idő szerint reggel 8 órakor rajtol.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.