
Nagy feladat vár Diogo Jota gyermekeire Liverpoolban
A Liverpool soron következő mérkőzésén megható pillanatok várhatóak a pályán. Diogo Jota gyermekei is szerephez jutnak a találkozón.
A nyáron váratlanul elhunyt Diogo Jota fiai, Dinis és Duarte is részt vesznek édesapjuk két egykori klubja közötti összecsapáson. A Liverpool-Wolverhampton Premier League mérkőzést szombaton, 16:00-kor (tv: Spíler 1) rendezik az Anfielden, amely az első alkalom lesz, hogy a portugál támadó volt csapatai találkoznak egymással a tragédia óta.

A július 3-án autóbalesetben elhunyt támadó 2020 szeptemberében igazolt a Liverpoolhoz, előtte három szezonon át a Wolverhampton játékosa volt, amely szurkolótábora a mai napig örömmel emlékszik rá.
Diogo Jota gyermekei is pályára lépnek Liverpoolban
A szombati kezdősípszót megelőzően rövid megemlékezés várható, majd Jota kisfiainak a klub kabalái kíséretében lehetőségük nyílik, hogy a pályára sétáljanak. A mérkőzést rajtuk kívül Jota özvegye, Rute Cardoso és a pár kislánya is figyelemmel kíséri a lelátóról.
A család korábban már részt vett a Liverpool Bournemouth elleni szezonnyitó mérkőzésén, valamint a Wolverhampton szezonbeli első találkozóján is.
Szoboszlai Dominik kihagyja a meccset
A magyar válogatott középpályása eltiltás miatt biztosan nem lép pályára a Wolverhampton ellen, miután a legutóbbi, Tottenham elleni találkozón begyűjtötte ötödik sárga lapját az angol élvonalban. Emiatt egy mérkőzést kötelezően ki kell hagynia. Így a középpályást 2026-ban láthatjuk legközelebb pályán, de valószínűleg a lelátóról figyeli majd a Wolves elleni meccset is.
Premier League – nagyon messze a címvédés!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott.






