RETRO RÁDIÓ

Ezért vesztette el Szoboszlait a Liverpool: ámokfutót fékezett meg – Videó

MM
Szerző
MM
Létrehozva2025. 12. 20. 21:51

Karácsony után lesz a szezonbeli első Liverpool-meccse a Premier League-ben, amelyen nem lesz kezdő, sőt pályára sem léphet. Szoboszlai Dominik ráfizetett Richarlison felkérdezésére.

Két hazai kiállítást és több vendégjátékos sérülését hozta a szikrázóan kemény Tottenham-Liverpool (1-2) mérkőzés az angol Premier League 17. fordulójában. A londoni rangadóra felépült Szoboszlai Dominik csapattársai közül kisebb-nagyobb sérülést szenvedett Conor Bradley, Alexander Isak és Jeremie FrimpongArne Slot vezetőedzőnek mindhármukat le kellett cserélni –, míg az olykor brutálisan játszó Spursből az első félidőben Xavi Simmonst, a másodikban Cristian Romerót állította ki John Brooks játékvezető. A hazai csapatba a 80. percben becserélt Richarlison élen járt a durváskodásban, mégis Szoboszlai jutott az eltiltás sorsára.

Richarlison (háttal) gólja után Szoboszlai Dominik eltiltást érő sárga lapot kapott
Richarlison (háttal) gólja után Szoboszlai Dominik eltiltást érő sárga lapot kapott (Fotó: AFP)

Az 54-szeres brazil válogatott csatár két perccel a beállása után, egy kapu előtti kavarodás után szépített Szoboszlaiék ellen, majd érthetetlen módon lehajolt és fojtogatta a gólvonalnál a gyepen fekvő Hugo Ekitikét.

Miután otthagyta és elkezdett visszafutni a középkezdéshez, Szoboszlai az útját keresztezve megfékezte Richarlisont. Miután farkasszemet néztek és váltottak pár keresetlen szót – az összetűzésük szerencsére megmaradt a szavak szintjén –, Brooks a magyar középpályást büntette sárga lappal.

Szoboszlai korábban már begyűjtött négy hasonló figyelmeztetést, a mostani, ötödik sárgája miatt nem játszhat a Liverpool következő bajnoki meccsén. Jövő szombaton (december 27-én 16 órától), hazai pályán a Wolverhampton Wanderers lesz a címvédő vendége az Anfielden.

Megszakad Szoboszlai Dominik nagy sorozata

Ez lesz az augusztus, október és november hónapok legjobb Pool-játékosának választott Szoboszlai szezonbeli első Premier League-mérkőzése, amelyen nem lép pályára. Sőt, az eddigi összes bajnokit és Bajnokok Ligája-meccset (nem beszélve a magyar válogatott találkozóiról) végigjátszotta, kivéve a múlt hétvégi, Brigton elleni 2-0-s győzelmet, amikor bokasérülése miatt a 83. percben lecserélték.

A Szoboszlai vesztét okozó, túlfűtött Richarlison egyébként pár perccel később lekönyökölte a Liverpool egyik cserejátékosát, Jeremie Frimpongot, akit felszakadt és erősen vérző szája miatt le kellett cserélni.

 

Premier League – nagyon messze a címvédés!

A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.