
„Az ő szeretete tart fiatalon" - Benkő Péter meglepetésekkel várja a karácsonyt
Egri csillagok, A koppányi aga testamentuma, a Kisváros vagy éppen a számolatlan színházi szerepe okán sem kell bemutatni a Jászai Mari-díjas, Érdemes Művészt. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Benkő Péter életének a sport is szerves része.
Az elmúlt néhány évben némileg átalakult az örökifjú színművész élete. A 78 éves Benkő Pétert nagy veszteség érte, már nincs vele elválaszthatatlan társa, derék lova. A négylábú még nála született 34 évvel ezelőtt.

- Nagy törést okozott az elvesztése, hiszen életem felének egyik főszereplője volt – mondta a Ripostnak a kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész.
Nem véletlenül nem említette a ló nevét, szeretné, ha ez csak az „övé” maradna.
Már nem is tartok lovat, pedig soha sem gondoltam volna, hogy egyszer nélkülük maradok. Igaz, a barátaimmal nagy néha nyeregbe pattanok, amikor meghívnak egy-egy kiruccanásra. De ez már nem ugyanaz az érzés, mint egykoron volt. Nincs hajnal, nincs tréning, nincs forgatás velük. Viszont van másik főszereplő az életemben, Klaudia, a feleségem, aki - mi tagadás - 31 évvel fiatalabb tőlem. Nincs mit magyarázni, ő és a szeretete tart fiatalon. No és az unokák
- árulta el Benkő Péter.
Benkő Péter rendszeresen Jávor Pál "bőrébe" bújik
A 2021-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal kitüntetett színész azt is megosztotta a Riposttal, hogy milyen évet zár a színházban, és milyen terveket dédelget jövőre.
Idén kaptam egy nagy ajándékot az élettől és a színháztól: Veszprémben rendezhettem meg Molnár Ferenc Ördög című darabját, amelyet a színház a mai napig repertoárján tart. De a sors úgy hozta, hogy a színpad is megmaradt, most éppen a száznegyvenedik előadás környékén járunk a monodrámának mondott, szerintem inkább egy jó mulatság előadásnak. A felejthetetlen Jávor Pál bőrébe bújok, tizenkét nótát is elénekelek, mondhatom, ez egy igazi mulatós előadás.
Fiatalos a kinézete, nem tagadhatja le, hogy Benkő Péter életében nagyon fontos szereplő a sport.
- Igen, de azt nem szabad elfelejteni, hogy baromi szerencsés vagyok, mivel soha nem kellett vigyáznom a kilókra. Nem olyan vagyok, mint a kutyák, akik addig esznek, ameddig kaja van előttük. Én nem tudom magam túlenni. Így lesz ez idén karácsonykor is, pedig akik ismernek, tudják, imádok jókat falatozni - vallotta be.
Benkő Péter nagyon készül a szeretet ünnepére. Fontos számára az együttlét, a szeretet és a meglepetések.
Nem árulhatom el, mivel készülök... Csak annyit mondhatok, hogy lesz ajándék annak, aki megérdemli. Én pedig már tudom, mi lesz az ajándék, ugyanis megrendeltem. Mindig szerettem volna elérni, hogy a karácsony esti ünnepi vacsora ne alakuljon át zabálássá. Töltött káposzta lesz az asztalon, egy kis bejglivel nasinak. Másnap úgyis lesz trakta, hiszen indul a családlátogatás. De már alig várom. És, ha feljönne néhány deka, akkor indul a nagy séta. Ígérem, futni nem fogok, inkább kevesebbet eszem
- zárta a beszélgetést.






